Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-21
372 21. országos ülés 1910 Julius 23-án, szombaton. relme az egyeseknek, hogy számos jogos remény, kívánság, aspiráczió nem teljesülhet, elodáztatik, számos jogos érdek kielégítést nem nyer. miután közgazdasági szempontból igen súlyos zavarok állnak be a bizonytalanság miatt, a melynek a közgazdasági élet ki van téve; miután továbbá a törvényhozás a maga jogkörét csorbítja azzal, hogy ha a költségvetés megállapításának jogával nem él és kényszeríti a kormányt arra, hogy ilyen törvényes felhatalmazás nélkül vigye az ügyeket, a mi nem minden körülmények között válik az ország javára, — mondom — mindezekre való tekintettel, azt hiszem, természetesnek fogja találni a t. képviselőház, ha ismét megújítom azt a kérésemet, hogy ne méltóztassék hosszasan diskucziálni ezen kérdés felett, hanem méltóztassanak a beterjesztett javaslatot általánosságban és részleteiben az ország érdekében elfogadni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a leözépen.) Popovics Dusán jegyző: Szterényi József! Szterényi József: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Teljesen hatása alatt annak a felhívásnak, a melyet a t. pénzügyminister ur a házhoz intézett, hogy felesleges idővesztegetés nélkül jussunk a törvényenkivüli állapot végére, lehető rövidre szabom tehát elmondandóimat, mert nem szeretnék egy pillanatra sem ama vád alá jutni, hogy magam is hozzájárultam volna a törvényenkivüli állapot fentartásához bármily rövid időre is. A miért azonban felszólalni kénytelen vagyok, az a ministerelnök urnak tegnapelőtti, igazán nagyszabású beszéde, illetőleg beszédének egyik része, a melyben az iparfejlesztéssel és iparpolitikával foglalkozván, az u. n. szubvencziós-rendszerről olyant állított, a mit talán maga a ministerelnök ur sem intendált, nevezetesen, hogy ugy értelmeztessék — a mint leszek bátor kimutatni, hogy értelmezhető, — a mely értelmezés, ha helyt foglalna a közvéleményben, legkevésbbé sem használna annak az ügynek, a mely eddig — dicséretére legyen mondva minden eddigi kormánynak — bármely pártalakulás szempontjából soha politika tárgyává nem tétetett. Ennek kapcsán egész röviden reflektálnék ebből a vitából a t. ministerelnök ur és gr. Batthyány Tivadar képviselőtársam közt felmerült ellentétre, nevezetesen arra a kérdésre, vájjon az Ausztriával ez idő szerint fennálló szabadforgalmi rendszer mellett lehet-e gazdaságilag fejlődnünk, lehet-e Magyarországon ipart teremteni, igen vagy nem ? ! '•>'• Lovászy Márton: Nem ! Szterényi József: A t. közbeszóló képviselő ur nemmel felel. Engedje meg nekem, hogy én kimutassam, hogy igen. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt ezzel a kérdéssel kívánok foglalkozni és azt hiszem, szolgálok az ügynek, ha, tekintet nélkül minden párt- és politikai kérdésre, teljesen tisztán látunk ezekben a dolgokban, mert hiszen gazdasági megerősödésünk, akár az önálló vámterület alapján álljon valaki, akár a szabadforgalom alapján, egyenlően szivén fekszik mindegyikünknek, mert gazdasági önállóságunk előkészítője. Minduntalan találkozunk azzal az állítással, hogy a mai alapon meddő törekvés ipart fejleszteni Magyarországon. Sajnos, hogy oly statisztikával és oly anyaggal, a melylyel egész rendszeresen bizonyítsunk ebben a kérdésben, nem rendelkezünk, így tehát csak szórványosan, ipari életünk hol egyik, hol másik teréről meríthetünk adatokat, és így leszek bátor én is néhány számmal igazolni azon tételemet, hogy a mai alapon is fejleszthetünk ipart, önként értetődvén — és ezt nem vitatta a szabadforgalom legortodoxabb képviselője sem — hogy az önálló vámterület mellett, a mely teljes védelmi eszközt adna az ország kezébe, sokkal inkább fejleszthető a hazai ipar, (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) jóllehet ebben a kérdésben nem szabad egyoldalulag ipari szempontból Ítélnünk és én, a ki a lehető gazdasági önállóság álláspontján állok, nem abban a mértékben, mint t. barátaim, kik a. teljes önállóságot hirdetik a vámterület szempontjából. . . Hock János : Kossuth Ferencz is ezt csinálta ! Szterényi József: , . . ugyanazon alapon körülbelül, a melyen magam állok ebben, t. i. odáig mehetünk a gazdasági önállóság kérdésében és az ipari védelemben, a meddig a mezőgazdaság érdekeibe nem ütközik a másik oldalon a védelmi szempont. (Helyeslés jobbról.) Ez egészen máskép állítja be a gazdasági önállóság kérdését, és egy államban, a melynek 73%-a ma még mezőgazdasági, bizonyára indokolt, szükséges és elengedhetetlen, hogy egész kereskedelmi politikánkat arra alapítsak, hogy az ipar védelmében ne menjünk túl azon a határon, a melyet a legnagyobb fogyasztó, a mezőgazdaság megenged. Ez az országgyűlés nem dönti el azt a nagy kérdést, hogy a gazdasági berendezkedés milyen formája felel inkább meg a mi érdekeinknek, az önálló vámterület szélső kérdése-e, az önálló gazdasági berendezkedés általam propagált módja-e, vagy a teljesen szabad forgalom ? Méltóztassanak megengedni, hogy ebből a mai vitából ki is kapcsoljam ezt a kérdést; lesz bőven módunk ezzel a kérdéssel ex asse foglalkozni. Visszatérek tehát annak a tételnek igazolására, lehet-e a*mai alapon is ipart fejleszteni ? Szembe fogom állítani néhány tételben az 1870 és az 1907-ik évi adatokat, ott, a hol lehet, egyúttal összehasonlítva a szomszéd Ausztria fejlődését is ugyanabban az időben. A legtöbb czikk, a mely körül egész ij^ari alakulásunk és minden állam ipari alakulása mozog, a széntermelés kérdése. Nálunk 1870-ben, kerek számokat fogok említeni, 11 y 2 millió métermázsa volt a széntermelés, 1907-ben pedig 77 milMó, a mi megfelel 563% emelkedésnek, a melylyel szemben Ausztriának alig valamivel több mint 598% emelkedése van. És ha az egész szénfogyasztást veszszük figyelembe . . . Győrffy Gyula: Azelőtt mekkora volt Ausztriáé és mekkora Magyarországé ?
