Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-21

362 21. országos ülés 1910 Julius 23-án, szombaton. szerkamisitások dolgában a belügyi és földmivelésügyi mirásterekhez ; 1910 Julius 23-áról dr. Frey János — a pécs— báttaszéki h. é. v. építése körül felmerült visszaélések tárgyában a belügyi és kereskedelmi ministerekhez ; 1910 Julius 23-áról Lovászy Márton — a zemplénmegyei főispán visszaélései tárgyában a belügyministerhez. Elnök : Az interpellácziókra, a ház korábbi határozata alapján, az ülés végén, %2 órakor fogunk áttérni. Most következik a napirend, az 1910. évben fedezendő közterhekről és viselendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat (írom. 5,16) folytatólagos tárgyalása. Beszkid Antal jegyző: Pop Cs. István! Pop Cs. István : T. ház ! A nemzetiségi párt az indemnitás megszavazását bizalmi kérdésnek tekinti. A midőn a t. kormány bemutatkozott, pártunk elnöke azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy miután nem ismeri a kormány programmját, tartózkodó álláspontra helyezkedik és a bizalom megadását vagy megtagadását attól teszi függővé, hogy a programm milyen lesz. Legmélyebb sajnálattal kell kijelentenem, hogy reményeinkben lényegesen csalódtunk. Egyetlen téren sem láttunk javulást, a mely alkalmat adott volna nekünk arra, hogy felhagyjunk a bizalmatlansággal. Ha uj kormány jön, azokkal a jelszavakkal, a melyekkel a jelenlegi kormány jelentkezett a parlamentben, az uj szellemnek át kell hatnia az egész országot. Kell, hogy a legtávolabb eső rétegekben is megérezzük, hogy rendszerváltozás állott be, hogy jobb viszonyok, jobb sors felé nézünk. Már pedig, kérdem, t. ház ; miben nyilvánul ez meg ? Van-e állami életünknek egyetlen ágazatában is valami olyan, a miről azt lehetne mondani, hogy : ime, beállott a javulás ? Javul-e akár a közigazgatás, akár az igazságszolgáltatás ? A személyes szabadságot inkább tisztelik-e, az államnak, a polgároknak diszét, fényét képező gyülekezési és egyesülési jogot inkább tiszteletben tartják-e ? A sajtószabadság terén vájjon előbbre mentünk-e ? Mind csupa olyan kérdés, a melyekre a felelet negatív. (Ugy van ! a középen.) A mi pedig azt illeti, a mivel kérkedett ez a kormány, a népjólétet, ezt nem bolygatom. Mindjárt beszédem elején ki fogom mutatni, hogy e téren nagyobb a hiba, mint a múltban. Mi nemzetiségiek sajátságos helyzetben voltunk mindig, t. ház. A régi szabadelvűpártnak idejében reméltük, hogy jön egy uj párt, a mely módot fog keresni arra, hogy viszonyaink megjavuljanak. Jött a koaliczió, a melyről, ha jól emlékszem, épen Eötvös Károly azt mondotta, hogy majdnem tatárjárással ér fel az ország kormányzatában. Azután, mindnyájunknak örömére, ismét hallottuk, hogy rendszerváltozás fog beállani, jön Lukács László, a kiről mindenki azt hitte és azt hirdette, hogy a demokratikus fejlesztésnek igaz hive, szószólója lesz. Jött azután gr. KhuenHéderváry, a ki kezdetben oly kijelentéseket tett, a melyek méltán keltették bennünk azt a reményt, hogy javulásnak nézünk eléje. És, fájdalom, a választások után majdnem azt kell mondani, hogy »selten kommt was Besseres naeh«. Majdnem azt kell mondani, hogy talán ki is van zárva a lehetősége annak, hogy Magyarországon a váltógazdaság a politika terén olykép alakuljon, hogy rossz év után jöjjön a jó év, hogy a sok silány, hitvány év után jöjjenek a bő esztendők. így állunk ma, t. képviselőház, a többséggel, a kormánynyal, a melytől kezdetben nem is akartuk megtagadni a bizalmat. Ma pedig oda jutottunk, hogy kénytelenek vagyunk a legsúlyosabb tárgyi okokból megtagadni ezt a bizalmat. T. képviselőház ! Bátor leszek egészen röviden elősorolni ezeket a tárgyi okokat, azokat az okokat, a melyek minket arra indítanak, hogy a legnagyobb bizalmatlansággal legyünk ugy a kormány, mint a t. többség iránt. ötletszerűen felvetődött a nemzetiségi kérdés, és gr. Tisza István képviselő ur után majdnem valamennyi párt részéről minden szónok elismerte ennek óriási nagy fontosságát, habár sem a trónbeszédben, sem a többségi válaszfeliratban nincs róla szó. Nagyon is fontos az a nemzetiségi kérdés, s annak megoldása igazán nem nagy államférfit igényel, hanem mondhatnám, hogy az ország polgárainak egyetemét igénybeveszi. Helyesen mondta Irányi Dániel itt a parlamentben egy alkalommal, hogy a ki ezt a nemzetiségi kérdést valamennyiünk megelégedésére megoldja, azt joggal tekinthetjük Magyarország második alapitójának. De az a mód, a hogy ez a kérdés felvettetett, nem nevezhető a megoldás utjának. Felállítani a feltételeket conditio sine qua non gyanánt, azonban tovább nem menni és a megoldás egyéb fázisait ki nem fejteni, azt jelenti, hogy ezt a kérdést csak könnyedén felvetik, azonban megoldását senki komolyan nem akarja. (Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) Sokkal nehezebb és nagyobb kérdés ez, semhogy oly értelemben lenne megoldható, a mint talán gr. Tisza István t. képviselő ur, vagy pedig még radikálisabban gr. Apponyi Albert képviselő ur akarja. A tegnapelőtti vita folyamán épen gr. Apponyi Albert ur ajkairól olyan szavak hangzottak el, a melyek mélyen sértik a nemzetiségeket, mélyen sértenek minket; a melyek meg akarják tagadni a történelmet; fittyet hánynak Magyarország összes történetíróinak és olyan dolgokat allegálnak, a melyek tarthatatlanok. Egy közbeszólásunkra, hogy mi ősnép vagyunk itt, azt mondta: »Menjenek az urak Romániába!« — az utolsó időben feltűnően gyakran küldenek bennünket Romániába — menjenek és az ottani modern tudósoktól tanulják meg, hogy az őskori létükre való hivatkozás dajkamese. Én a történelmet mindig magyar iskolában tanultam, de még sohasem hallottam azt, hogy mi nem vagyunk ősi nép itt ez országban. Ne méltóztassék rossz néven venni, ha e kérdésnél immorálok,