Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-5

24 5. országos ülés 1910 Julius 1-én, pénteken. Előterjesztem ezen húsz nevet tartalmazó név­jegyzéket. Méltóztassanak azt meghallgatni. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) : Bakó József, Barta Ödön, Bornemissza Lajos, Dániel Gábor, gr. Esterházy Mihály, Gieswein Sándor, Hegedüs Lóránt, Kende Péter, b. Lévay Lajos Magyar Károly, Markhot Aladár, Mikosevics Kanut, Múzsa Gyula, Rakovszky Béla, Bichter János, Rudnay Béla, gr. Semsey László, Sipeky Sándor, Szepesházy Imre, gr. Woracziczky János. Elnök : Indítványozom, hogy a névjegyzéket méltóztassék kinyomatni, szétosztani és az ezen névjegyzék alapján megválasztandó négy tag megválasztását szintén a holnapi ülés napirendjére kitűzni. (Helyeslés.) Nincs észrevétel? (Nincs.) Ha nincs, akkor ezt határozatképen kimondom. Ezzel a mai ülés napirendjét kimerítettük. A pénzügyminister ur kivan szólani. Lukács László pénzügyminister: Van sze­rencsém beterjeszteni egy törvényjavaslatot indo­kolásával együtt az 1910. évben viselendő köz­terhekről és fedezendő állami kiadásokról, (írom. 5, 16) Kérem, méltóztassék intézkedni, hogy ezen javaslat kinyomassák, szétosztassák s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénz­ügyi bizottsághoz utasíttassák. Elnök: A törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. A honvédelmi minister ur kivan szólam. Hazai Samu honvédelmi minister: Az 1910. évben kiállítandó ujonczok létszámának meg­állajji fásáról, (írom. 6, 17), valamint ezen ujon­czok megajánlásáról (írom. 7, 18) szóló tör­vényjavaslatokat van szerencsém a t. háznak előterjeszteni. Azonkívül a t. ház határozata által kötve, van szerencsém ezen ujonczjavas­latokhoz még nélviny jelentést mellékelni. Ezen jelentések a következők: Az 1908—9. évben a tényleges szolgálatban állott egy évi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről (írom. 8, 19); továbbá az 1908 — 9. év folyamán előfordult öngyilkossági esetekről (írom. 9, 20); végtére a közös hadsereg magyar honosságú tisztjeinek számáról és szolgálati beosztásáról (írom. 10, 21). Kérem a t. házat, méltóztassék ugy a törvényjavaslatot, valamint ezen jelentéseket ki­nyomatni, a ház tagjai között szétosztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a véderő­bizottsághoz utasítani. Elnök: Mind a benyújtott törvényjavaslat, mind az ahhoz csatolt jelentések ki fognak nyo­matni, a ház tagjai között szét fognak osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a véderő-bizottsághoz utasíttatnak. A kereskedelemügyi minister urkiván szólani. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Van szerencsém a Romániával 1909. évi április hó 23-án kötött kereskedelmi szerződés beczik­kelyezéséről (írom. 13, 35, 42) szóló törvényja­vaslatot előterjeszteni. Kérem, méltóztassék ezt a törvényjavaslatot kinyomatni, a ház tagjai között szétosztatni és az osztályok tárgyalásá­nak mellőzésével a közgazdasági és pénzügyi bizottságokhoz utasítani. Elnök: A törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentés­tétel végett a közgazdasági és pénzügyi bizott­ságokhoz utasittatik. A kereskedelemügyi minister ur kivan szólani. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister : Van szerencsém az 1910. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot (írom. 11, 34) indokolá­sával együtt szintén beterjeszteni. Kérem ennek kinyomatását, szétosztását s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az osztályok mellőzésével a közgazdasági bizottsághoz utasítását. Elnök: Ez a törvényjavaslat is ki fog nyomatni, szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közgazdasági bizott­sághoz utasittatik. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Továbbá van szerencsém a központi statisztikai hivatal 1910. évi munkaterve tárgyában egy jelentést (írom. 12, 34. 70) előterjeszteni. E je­lentés előterjesztésére kötelezve vagyok az 1897: XXXV. t.-czikk 3. §-a alapján. Kérem ezt a jelentést kinyomatni, szétosztatni és a közgaz­dasági és a pénzügyi bizottsághoz utasítani tárgyalás és jelentéstétel végett. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni s tárgyalás és jelentéstétel végett a közgazdasági és a pénzügyi bizottsághoz uta­sittatik. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Végre van szerencsém beterjeszteni a magyar királyi ipar felügy élők 1908. évi tevékenysé­géről szóló jelentést (írom. 14.). Ez a jelentés ki van nyomatva. Kérem, méltóztassék tárgya­lás és jelentéstétel végett a munkásügyi bizott­sághoz utasítani. Elnök: A jelentés tárgyalás és jelentéstétel végett a munkásügyi bizottsághoz utasittatik. Gr. Esterházy Móricz: T. ház! Az imént előterjesztett törvényjavaslatok és jelentések tár­gyában egyedül a kereskedelemügyi minister ur kérte az osztályok mellőzését. A többi törvény­javaslatokra nézve ezt nem kérték, és azt hiszem, a ház nem is hozott ezekre vonatkozólag hatá­rozatot. Bátor vagyok ez iránt azt a tisztelet­teljes kérdést intézni, vájjon a többi törvény­javaslat az osztályokhoz utasittatik-e? (Mozgás a jobboldalon. Felk'iáltásolc: Ezt nem most Jceü elhatározni). Elnök: T. ház! A házszabályok 129. §-a értelmében az a kérdés, vájjon valamely javaslat az osztályok által tárgyaltassék-e vagy nem, tu­lajdonképen a bizottság jelentésének beadása után kerül napirendre (Ugy van!), akkor kell a háznak határoznia, vájjon a bizottsági jelen­tést és a javaslatot kivánja-e az osztályokhoz utasítani, vagy közvetlenül kivánja-e tárgyalás alá venni. (Helyeslés.) Ennélfogva most az osz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom