Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-17

il. országos ülés i9i0 Julius Í9-én, kedden. 281 nének, a mely az állami tisztviselőket illetőleg már az egész vonalon keresztül van vive. Egy másik kérdés, a mely a közigazgatási reformmal némileg összefüg s a melyről nagyon sokat lehetne beszélni, (Halljuk! Halljuk!) a fiumei kérdés. Itt a felszólalások és a feliratok során elég szó esett Boszniáról, a bosnyák kérdésről, a horvát kérdésről, a fiumei kérdést azonban nem tette szóvá senki sem, holott a ki csak egy kissé ismeri ennek a fontos és becses corpus separatunmak helyzetét és viszonyait, az előtt nyilvánvaló lehet, hogy sürgős intézkedésre, reformokra van e tekintetben szükség ugy Fiume közjogi, mint közigazgatási helyzetének rendezése tekintetében. (Halljuk ! Halljuk.') A rendezést pedig talán abban találja a jelenlegi kormányzat, hogy a fiumei kormányzói állás mindezideig betöltve nincsen 1 Ha nem tekintünk Fiumére, ha elhanyagoljuk azokat az érdekeket, a melyek a magyar kikötővároshoz fűződnek, melynek kikötőjébe azt a sok-sok milliót beleöltük, a melyért tengernyi áldozatot hoztunk, és elnézzük, hogy ennek a corpus separatumnak, Fiumének a magyar szent korona országai testéhez való ragaszkodása és kapcsolata foszladozik, akkor egy igen fontos és lényeges érdekünk kerül koczkára. (Igaz Ugy van ! baljelől.) Az előző kormányok figyelmét nem kerülte el az, hogy a Felvidéken idegen elemeknek terjeszkedése koczkáztatja a magyar nemzeti érdekeket és ebből a szempontból a Tátrának havasai között sziklás területeket vásároltak nagy kiterjedésben, hogy azt a magyar nemzet számára biztositsák, pedig azokon a területeken azok az idegen elemek legfeljebb csak zergékre vadásztak, zergeagancsok lettek a martalékuk. Fiumében azonban a magyar nemzet ellenségei a magyar nemzetre vadásznak és félek, hogy azon tátrai havasok zergeagancsai helyett azok a Midás-fülek lesznek az áldozatok, melyek egy ilyen teljesen vak és Fiume érdekeit negligáló politikát joggal megilletik. Nem térj eszkedhetem ki az idő előhaladottságánál fogva ezen kérdés részleteire. Még csak azt kívánom felemliteni, a mit a többségi párt előttem álló programmjában aggályosnak tartok — már t. i. abban, a mit ebből programmként megállapítani tudtam — a többségi párt által beterjesztett felirati javaslatnak a katholikus autonómiára vonatkozó részletét, a mely akként adatik ott elő, hogy a többségi párt programmja ezen fontos reformnak megvalósítására törekedni, de olyan hozzáadással, hogy e miatt az állami kormányzatnak minden vallásfelekezetet és igy különösen a róm. kath. egyházfelekezetet a legfőbb kegyúri jognál fogva megillető befolyása, ingerencziája biztosittassék. Ez a csekélyke megjegyzés igy röviden, hogyha ki nem fejtjlik annak tartalmát és világosan oda nem állítják azt a nemzet elé, akkor határozottan aggályos, és pedig azért, mert egy oly politikai irányzatnak inaugurálását sejtem abból, a mely politikai irányzat azokért a jókért, a miket a nemzet egyes rétegeinek érdekéKÉPVH. NAPLÓ 1910 1915, I. KÖTET. ben megvalósít, mindig ellenszolgáltatást követel az állami omnipotenczia javára. Már pedig ebben a kérdésben, a katholikus autonómia kérdésében miről van szó ? Nem egy oly dologról, a melyet az állam adhat, hanem a mi tulajdona és joga magának a róm. kath. egyháznak, de a mely jogainak tételes törvényben való kifejezését az államkormányzatnak csak elősegiteni kívánatos. Ilyen tekintetben különösen méltánytalan volna, hogyha ellenértékképen az állami omnipotencziának valamely indokolatlan ingerencziát biztositana az autonómia megvalósításával kapcsolatban az újonnan inaugurált politikai irány. Emlékezetébe idézem a magyar parlamentnek azokat az időket, a midőn a magyar nemzet más rétegeinek vallási kérdései, vallásszabadsági jogai voltak szőnyegen; emlékeztetem a t. házat, a linczi, nikolsburgi és bécsi békekötésekre, továbbá az 17901-iki törvényalkotások idejére, a mikor a protestánsok önkormányzati jogainak biztosításáról és kiterjesztéséről volt szó. Ezen kérdésekben nemcsak a magyar nemzet protestáns honfiai vettek részt, hanem igaz hazafiság gal és testvéri szeretettel résztvettek azokban a római katholikus honfitársak is. És miután a protestantizmus mindig kisebbségben volt Magyarországon, csakis ezen római katholikus honfitársak együttműködésének és hozzájárulásának lehetett az eredménye az, hogy a protestáns önkormányzat jogait azon időkben biztosították. (Ugy van ! balfeÜl.) Már most felhívom a magyar parlamentnek figyelmét arra, hogy a mikor most a római katholikus egyház önkormányzati jogainak statuálásáról van szó, akkor ebben a kérdésben minden magyar hazafinak testvéri szeretettel együtt kell működnie, és biztosithatom a t. házat arról is, hogy ennek a háznak protestáns képviselői épen olyan éberen fognak őrködni a felett, hogy ezen megalkotandó autonómia igazán szabad önkormányzat legyen és ne fából vaskarika, szaturálva az állami omnipotenczia indokolatlan ingerencziájával, mondom e térem ép ugy őrt fognak állani a protestáns képviselők, mint az erre elsősorban hivatott katholikus képviselők. A vallásügyi igazgatás tekintetében, ha megengedik, még arra is utalok, hogy még egy kérdés nincs egyáltalában említve a trónbeszédben, az eddigi felirati javaslatokban és az elhangzott felszólalásokban és ez a magyarországi izraelita egyház helyzetének és önkormányzatának uj rendszerbe foglalása. Azt hiszem, tudvalevő mindenki előtt, a ki kissé ismeri ezeket a viszonyokat, hogy az a kongresszusi szabályzat, a mely ö felségének akaratából 1868-ban megalkottatott, valamint az ezt követő 1871-iki autonóm ortodox hittörvényhű szabályzat ma már elavult intézkedéseket tartalmaz és teljes jogbizonytalanságot tart fenn a magyarhoni izraelita önkormányzat tekintetében, ugy maguk az ezen felekezethez tartozók előtt, mint különösen azok előtt, a kik ezen hitfelekezethez nem tartoznak. Ö felsége felszólítására 1868-ban történt az első szabályozás. És 36