Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-17

274 17. országos ülés 1910 július 19-én, kedden. el kormányunk, a függetlenségi párt vezére és többsége ezen modifikáczió bekövetkezése esetére. És hivatkozom arra a munkára, a melyet kifejtettünk, midőn összejöttünk a bizottságokban és itt a parlamentben szerény, de legjobb tudá­sunkat és igyekezetünket vettük elő, hogy ezen kérdést az ország elé állítsuk a maga nagyságában, megdöntsünk sok ellenvetést, mely az önálló bank ellen elhangzott. Mindezt ide hoztuk a képviselőház elé és akkor a többség egy nagy, ünnepélyes határozatban mondotta ki a jelen kormány idejében is, hogy egyedül az önálló bank feiállitását tartja az ország érdekében levőnek. Hivebb, következetesebb munkát, mint a melyet a függetlenségi párt ezen nagy gondolatának, a gazdasági függetlenség megvalósításának érdeké­ben tett, párt ebben az országban még nem végzett. Mi tanúi voltunk annak, hogy hatalomra jutott, pártok ott hagyták elveiket és a hatalom kedvéért oly irányban mentek, a melyet addig a maguk részéről helytelennek találtak, de a függet­lenségi párt ezen példát nem követte. Bizony lehetne arról szó, hogy nem azok a kormányférfiak ülnének most a kormány padjain és nem. az a többség ülne a kormány háta megett, ha a függetlenségi párt akár a katonai követelések tekintetében, akár a gazdasági függetlenség tekintetében oda állt volna, hogy hangoztatott elvétől elálljon. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) A gazdasági függetlenség kérdésében a mi törekvéseink és küzdelmeink lehettek fogyatéko­sak, de méltóztassék meggondolni azt a nagy szel­lemi készültséget, a melylyel a szemben álló felek küzdöttek az önálló nemzeti bank ellen. Hol lehe­tett mást hallani, mint hogy az veszélyes, káros, anyagi romlást idéz elő az önálló bank. (Felkiáltá­sok jobbfélől: Ez elég! Elénk dlenmondások bal­felől.) Ezek az odavetett szavak voltak, a miket hallottunk egy nagy nemzeti intézménynyel szem­ben. Nem akarok most ezekre bővebben kitérni, majd talán lesz idő, a mikor a részletekbe is bele fogunk mehetni, most nem akarok ezen részletek­kel foglalkozni, csak arra hivom fel ennek a ház­nak figyelmét, hogy Magyarország az egyetlenegy ország, a hol a nyilvánossággal nemzeti intézmé­nyeket le lehet kisebbíteni, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a hol veszély nélkül lehet hir­detni, hogy nemzeti függetlenségünknek ilyen nagy oszlopai, ilyen nagy támasztékai, a minő az önálló nemzeti bank, az önálló vámterület, a melyek még eddig minden országnak gazdasági jólétét és fejlődését előmozdították, a melyek sehol a világon semmiféle államnak, sem kis állam­nak, sem nagy birodalomnak, romlását és kárát elő nem idézték, egyedül Magyarországon tennék meg romboló, károsító hatásukat. Hogy volna az, ba Berlinben íelállanának és azt mondanák, hogy nem kell nekünk a Reichs­bank. helyezzük hiteléletünket a Banque de Francé védnöksége alá, vagy ha Parisban mondanák azt, hogy nem kell nekünk a Banque de Francé, men­jünk a berlini bank védelme aíá ? (Mozgás.) Ugy-e bár, ezek gyönyörűen fejlett nag}' államok, tehát nem lehet ilyet mondani ? De a hol az egyik fejletlen, az egyik mezőgazdasági állam, a másik tőkegazdag és ipari fejlettségben lévő állam, az ilyenek között sem lehet a gazdasági közösségnek ezt az állapotát létrehozni. Mert egyenlő fejlett ségű államokban nincs veszély, de a hol az egyik állam fejletlenebb, a hol annak védelmét épen az ilyen nemzeti intézmények képezik, a melyek paralizálják ezt az egyenlőtlenséget, ott tudják, hogy csak ezen paralizáló nagy védeszközök bir­tokában egyenlíthetik ki azt az egyenlőtlenséget, a mely a két állam gazdasági fejlettsége között van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nekünk tehát a katonai követelésen kivül másik nagy követelésünk a gazdasági függetlenség létesítése, szintén egyik nagy, hatalmas kíván­ságunk, a melyért tovább küzdünk és a melyet fentartunk, mint országunk és jövőnk fejlődésé­nek egyik biztos alapját. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Végezetül engedje meg a t. ház, hogy szintén lehető rövidséggel az általános választói jog kér­désében elfoglalt álláspontra vonatkozólag fejt­hessem ki nézeteimet. (Halljuk ! Halljuk ! a szélső­baloldalon.) Azt mondják, hogy ezt is mestersége­sen állítjuk előtérbe. Eddig volt a katonai kérdés, azután jött a bankkérdés, s most megint itt van a választói jog kérdése. A katonai kérdésnek elő­térbe helyezése az előadott okokból történt. De hogy ott meghátrálás a nemzeti irányt képviselő pártok részéről nem történt, azt azzal lehet iga­zolni, hogy épen a katonai hatalom volt mely kénytelen volt követeléseivel visszavonulni és azokat kikapcsolni és ha ismét előjönne azokkal, a nemzeti követelések fel fognak éledni. A bank­kérdés előtérbe hozását azok a határidők tették szükségessé, a melyek a törvényben vannak, s a melyek lejárttá teszik a közös bank szabadalmát, tehát azokat előtérbe kellett állitani a politikai küzdelem szükségszerűségénél fogva. Az általános választói jog és általában a parlamenti reform kér­dését azonban nem ezek az okok szülték. A parla­menti reform szükségét mi mindig elsőrangú szük­ségletnek tartottuk. Nekünk hitünk volt, hogy a nélkül számítani arra, hogy a parlamenti élet a nemzeti élet kifejezője legyen, teljességgel lehe­tetlen. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi volt az a nagy Tisza-féle választásnál elért eredmény ? Ez talán ellentmondana ezen felfogá­sunknak. De tudjuk, hogy a Tisza-féle választá­sokat és az akkori szabadelvűpárt kisebbségbe­jutását egy rendkívül hosszú nagy nemzeti küzde­lem, nagy szenvedélyes parlamenti harezok előzték meg, a melyekben a közhangulat a legmagasabb fokra emelkedett az ellenzéki érzelmek tekinteté­ben. Tudjuk, hogy akkor egy szerencsétlen, vagy ránk nézve szerencsés véletlen folytán olyan erő­szakos lépések tétettek meg, a melyek az ellenzéki hangulatot még nagyobb lángra szították. És végre dicséretére legyen mondva az akkori kormány­nak, kevesebb eszközt fordított arra, hogy a nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom