Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-17

272 17. országos ülés 1910 Julius 19-én, kedden. feladatoknak betöltésére. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) De mindeniknek át kellene hatni lennie attól a tudattól, Hogy nem szabad a nemzeti erők további rombolásához segédkezet nyújtani, meg kell állítani útjában a hatalomnak ezt a szertelenségét és minden követelménynyel szemben oda kell állítani lojálisán, igazságosan a nemzeti követelések ellenértékét is, (Igaz! ügy van! balfelől.) mert e nélkül ez az állam összeomlik és Magyarország a teherviselési képességre alkalmatlan lesz. (Igaz ! ügy van ! Taps és felkiáltások a baloldalon : Ez volna a nemzeti munka !) Szomorú példák vannak előttünk az egyéni szolgálatok terén, t. képviselőház. (Felkiáltások a baloldalon : Fájdalom !) És itt ismét eszembe jut Kossuth Lajosnak egy tanítása és tapasztalata, a melyet Perényi Zsigmonddal folytatott párbeszédéből következtetve elmondott. Midőn felvitték a törvényeket Bécsbe, szentesítés végett, Kossuthnak szállásán összesereglettek a politikai életnek akkori kiválóságai. Mindannyian a legnagyobb ragaszkodást tanúsították az uj irányzattal szemben. Perényi Zsigmond is ott volt. Szomorú hangulatban várta meg míg a többiek mind eltávoztak, s mikor éjfél után senki sem volt már, azt mondotta Kossuthnak : Mi ki fogjuk eszközölni a szentesítést, haza fogjuk vinni e törvényeket, de az első törekvés lesz ennek a szentesítésnek értékét megsemmisíteni. És akkor légy meggyőződve, mindenki ott hagy téged azok közül, a kik most, a hatalom reményében talán, a te oldalad mellé sereglenek. Én kitartok veled a legutolsó küzdelemben is. És Kossuth hálával emlékezik meg a Perényi hűségéről és azoknak kitartásáról is, a kik nem pártoltak el a legszomorúbb viszonyok' mellett sem a nemzeti ügy mellől. De egyúttal keserűséggel emlékezik meg arról, hogy akkor is akadtak, a nemzeti szabadság-küzdelmeknek ezen nehéz korszakában, a kik elmentek Pozsonyba, ott gyűléseztek és tartottak konventikulurriokat, felajánlva magukat, hogy idegen haderők élére állanak, letörni a nemzeti ügyek akkori nagy és szenvedelmes harczát. És vájjon akkor, a mikor jönnek idegen haderők, de nem azért, hogy fegyveres kézzel törjenek reánk, hanem az alkotmányosság álarczait használják fel. midőn jönnek anyagi erővel, pénzeszközökkel, nem egyenlően hibás-e összejönni és odaállani annak a hatalomnak a segítségére, jönni az ország minden részéből és hozzájárulni ahhoz, hogy a nemzeti ellenállásnak azok az igazi alapjai, a melyeken állottunk és a melyeken állott az egész ország, összeromboltassanak és hogy be legyen igazolva, hogy itt az alkotmányosság üres mechanizmus, a melynek értéke nemzeti szempontból semmi és a melynek szálai egészen biztos kézzel vannak egyesítve az uralkodói hatalom kezébe, a mely felettük korlátlanul rendelkezik ? (ügy van! balfelől.) Azoknak az egyéneknek, a kik az ilyen rendszer szolgálatába állanak és a kik talán nem is tudják azokat a következményeket, a melyekkel az ő munkájuk jár, ezeket a nagy történelmi szempontokat mindig figyelmükre kellene méltatniuk és elhatározásuknál ezeknek rugóit is mérlegelniük kellene. (Igaz ! ügy van! Tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Csak röviden óhajtok nagy feladataink közül azokkal foglalkozni, a melyek dominálnak és a melyek a legközelebbi jövőben megoldás alá keU hogy jussanak. Elsősorban a katonai kérdésekre nézve hiába mondják azt, hogy a katonai kérdések erőltetése oktalanság vagy talán jogosulatlan lett volt. Hiszen egy államnak az ő hadseregével foglalkozni, ezzel szemben kívánalmait hangoztatni és érvényesíteni elsőrangú kötelesség. (Igaz ! ügy van !) Nincs hatalmasabb szervezet egy államban, mint a véderő, a melyben megnyilvánul az államnak egész karaktere, jellege, az ő erejének foka, ugy hogy, ha azzal szemben közömbös és csak az áldozatok hozatalára rendezkedik be, önmaga szálHtja le egész állami jelentőségét. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Mi az, a mi legközelebb ránk vár ? A mint tudjuk, a kétéves katonai szolgálat behozatala által a békelétszámot fenn akarják tartani, tehát a mostam 44.000 ujonezot felével, 22.000-rel, fel kell emelnünk és ki kell egészítenünk azokat á katonai kereteket, a melyek hiányosak, a melyek kiegészítésére ismét tíz- vagy talán tizenötezer ujabb embernek a fegyverbeszólitása szükséges. Es vájjon ez csak azt jelenti-e, hogy ez a békelétszámunk lesz állandó ? Nem ! A fegyverviselésre berendezett állampolgároknak a száma hadikészültségünket fokozza. Körülbelül négyszázezer emberrel lesz nagyobb a hadikészültségünk. Annak felszerelése, annak katonai szükséglete mind az országnak terheit fogják szaporitani. Nos hát, a mikor ezekkel a követelésekkel ismét fognak jönni, a mint a múltban jöttek, a mi felkeltette a parlamenti ellenállást és visszaszorította ezen igényeknek akkori érvényesítését: ismét némák leszünk ? nem adunk hangot, kifejezést kívánalmainknak ? (Tetszés balfelől.) Ezekkel az óriási követelésekkel szemben a nemzet tétlen lesz ? Nem gondolom, hogy ne fogná mindenki ebben az országban — és talán még önök közül is a legtöbben — jogosultaknak elismerni azokat az igényeket, a melyeket a katonai követelésekkel szemben támasztani fogunk! És nagyon szeretik emlegetni — kiváló helyről emlegetik mindig — a mi nemzetiségi honfitársainknak megnyerését, azokkal szemben az állam erejének érvényesítését. Nos, vagyok bátor felhívni figyelmöket arra, hogy mit érnek itt a szavak a tettekkel szemben! Élitéljük őket izgatásokért. Hiszen nem izgat semmi sem jobban a magyar állameszme ellen, mint az a hadszervezet . . . Gr. Apponyi Albert: Ez már ugy van! (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Holló Lajos: .. . a melyben ők nem láthatják