Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-10

10. országos ülés 1910 Julius 11-én, hétfőn. 101 legfelsőbb bíróságunk nap-nap után homlok­egyenest ellenkező decziziókat hoz. És még egy dolog van, a mire felhívom az igen t. igazságügyinmister ur figyelmét, és ez a telekkönyvi betétszerkesztés kérdése, a mely szin­tén egyik szégyene a magyar jogállamnak. Ez is lassan halad ugy, hogy tulaj donképen sehogy sem halad, és valószínűleg megérjük azt, hogy a mikor végrevalahára készen leszünk vele, újra kell kez­deni, mert ezen betétek már nem fognak meg­felelni az akkori hitelviszonyoknak és az akkori közgazdasági forgalomnak. örömmel veszszük tudomásul a közvetetlen­ségre és a szóbeliségre alapított polgári perrend­tartás bejelentését és kérjük ennek is mielőbb a parlament elé való terjesztését, mert hiszen ez is hivatva van arra, hogy a jogkereső közönségnek legeminensebb érdekeit szolgálja. Szükségesnek tartom azonfelül, t. képviselő­ház, a közigazgatási tisztviselők anyagi helyzeté­nek javítását. Hangsúlyozom azonban azt, hogy ez csakis az önkormányzat teljes épségben tartá­sával történhetik meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És itt szükségesnek tartom, hogy felhívjam a t. képviselőház figyelmét a rendezett tanácsú városok helyzetére. Ezek a szegény városok évtizedeken keresztül mostohagyermekei voltak a törvényhozásnak. A túlságos czentralizáczió itt a legnagyobb mértékben megboszulta magát. El­vesztették nagyrészben régi jövedelmeiket, a nél­kül, hogy helyökbe uj jövedelmi forrásokat tudtak volna nyitni. És hogy ha figyelembe veszszük azt, hogy a rendezett tanácsú városok ma legnagyobb részben állami munkát végeznek, ha figyelembe veszszük azt, hogy az állam ennek ellenében nem siet a segítségükre, ha azt látjuk, hogy egyik­másik városnál igazán az összeroppanástól kell félni, ha azt látjuk, hogy ezek a városok, a helyett, hogy fejlődnének, inkább visszafelé mennek, ha látjuk azt, hogy a múltban csak az a város fejlő­dött és fejlődhetett, a mely minister- vagy állam­titkár-képviselőt választott magának (Helyeslés a baloldalon.) és hogy épen ez az oka annak a szomorú és szerencsétlen állapotnak, hogy a inig valamikor az ókorban Hellaszban a görög városok azért versenyeztek egymás között, hogy melyik vallhatja Homerost a magáénak, a mostani magyar városok pedig a képviselőválasztások alkalmával azért versenyeznek, hogy melyik foghat magának egy ministert vagy egy államtitkárt : akkor azt hiszem, t. képviselőház, meg kell, hogy érjen bennünk az a meggyőződés, hogy ezen az állapoton végre változtatni kell. Mert nem az elv­nek a közössége, nem is a személy tisztelete, de igen sokszor, sőt majdnem mindenütt, egyedül a protekczió keresése az irányelv ezeknél a válasz­tásoknál. Ezen a szégyenteljes állapoton, a melyből kifolyólag igen sokan két-három mandátum bol­dog birtokosának vallhatják magukat a mostani választásokból kifolyólag, valahára segíteni kell, még pedig akként, hogy törvényhozási utón, tör­vénynyel kell a rendezett tanácsú városok hely- ' zetét rendezni és segítségükre kell sietni, ugy anyagilag, mint más tekintetben is. (Helyeslés a haloldalon.) Ha a feliratot t. kér>viselőház a maga egészé­ben vizsgáljuk, akkor nem találom meg benne azt a nemzeti munkát, a melyet a t. munkapárt foly­tonosan hirdet és a melytől a t. munkapárt a ne­vét is kölcsön vette, és ha keresem a magyar nemzeti politika jövőjét, ezt egyedül a független­ségi programm teljességében találom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A mikor a választások előtt gr. Andrássy Gyula ur feloszlatta az alkotmánypártot, kétség­telenül nobilis, de szerintem téves okokból indult ki, mert e lépést azzal indokolta, hogy Magyar­országon egy 67-es középpártnak, 67-es ellenzék­nek nagyon nehéz a helyzete ; hivatkozott a nem­zeti pártnak évtizedes küzdelmeire. Azonban sze­rény véleményem szerint nem helyesen vonta le a tanulságokat, mert a nemzeti párt egészen más viszonyok között él; akkor még szükség volt át­hidalásra, előkészitésre, de máskülönben is, a nemzeti párt egészen helyesen fejlődött azáltal, hogy végeredményben beleolvadt a függetlenségi pártba és igy tanúságot tett arról, hogy Magyar­országon az igazi nemzeti politika a függetlenségi programmhoz vezet. Ezzel szemben gr. Andrássy Gyula ur konkluzióképen feloszlatta pártját; pedig ez nem más, mint az eredménytelenség be­ismerése, elismerése annak, hogy megszűntek azok a tényezők, a melyek a pártot éltették. Mi ezt élénken sajnálhatjuk, mert az alkotmánypártban azt a 67-es irányzatot láttuk, a mely a kiegyezés­ben nemzeti tartalmat hirdetett, másrészt kétség­telen, hogy épen az alkotmánypárt feloszlatása óriási szolgálat volt a választások előtt a munka­pártnak, a mely sikerei nagy részét épen ez által érte el. De okunk van a szomorúságra azért is, mert a mostani nemzeti munkapártban az orthodox 67-es irány felülkerekedését látjuk, a mely a 67-es kiegyezésben Deák Ferencz léretételével az üdvök teljességét, a 67-es kiegyezés renesszánszát hirdeti és ugy tünteti fel ezt, mint az utolsó kiegyezést nemzet és király között. Épen a közelmúlt évek küzdelmei, a független­ségi politikának közelmúlt története igazolják, hogy nálunk egyedül a függetlenségi politikának van létjogosultsága, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen maga a 67-es kiegyezés sincsen még végrehajtva, a minek következtében a független­ségi programm teljességéhez kell ragaszkodni. Mert látjuk, hogy a koncziliáns politika Bécsben nem ér semmit; látjuk, hogy a kormányképes ellenzék problémája Magyarországon végtelenül nehéz, egy előre meg nem állapitható, előre körül nem határolható probléma, mert hiszen nemcsak tárgyi feltételei vannak, hanem igen sokszor személyi feltételei is. Épen ennek következtében mi nem a 67 reneszánszát látjuk a mostani válasz­tások eredményében, sőt ellenkezőleg, azt hisszük és tudjuk, hogy a nemzeti munkapárt elérte sikerei-

Next

/
Oldalképek
Tartalom