Képviselőházi napló, 1906. XXVI. kötet • 1909. deczember 17–1910. márczius 21.
Ülésnapok - 1906-471
Hi 471. országos ülés 1910 január 24-én, hétfőn. A házszabályok 170. §-a értelmében tehát az itélő bizottság kisorsolását a folyó éri február hó 1-én, kedden tartandó ülés napirendjére tűzöm ki, és pedig déli 12 órakor fog a sorsolás megtörténni, ha azonban a képviselőház e najjon ülést nem tartana, vagy nem tarthatna, akkor a kisorsolás iránt az azután következő ülésen ujabb javaslatot fogok tenni. Jelentem, hogy a kivándorlási bizottság elnökévé Egry Bélát, a felirati bizottság elnökévé B-átkay Lászlót, előadójává Nagy Dezsőt és a vízügyi bizottság jegyzőjévé Szabó Károlyt választotta meg. Felkérem a még meg nem alakult bizottságokat és pedig: a könyvtári, közgazdasági, közigazgatási, közlekedésügyi, najdóbiráló, pénzügyi, véderő, zárszámadásvizsgáló, a VII- biráló, telepítési és Boszniára vonatkozó bizottságokat, hogy mielőbb megalakulni szíveskedjenek. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! Csenget.) Csendet kérek. Bemutatom a ministerelnök átiratát, melylyel megküldi az állami -számvevőszéknek 1909. számadási év III. negyedében előfordult túlkiadásokra vonatkozó pótjelentését. (Zaj.) A pótjelentés, a már bemutatott jelentéshez csatoltatik és azzal együtt ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a zárszámadásvizsgáló-bizottságnak. Bemutatom udvarhely ós Turócz vármegyék közönségének feliratait az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Minthogy az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett külön bizottsághoz utasíttatott, javaslom, hogy e feliratok az említett bizottsághoz utasíttassanak, a törvényjavaslattal való együttes tárgyalás czéljából. (Helyeslés.) Méltóztatnak elfogadni? (Igen!) Ha igen, ezt határozattá emelem. Bemutatom Heves és Pozsony vármegyék közönségének feliratait a telepítési törvényjavaslat tárgyában. Minthogy a telepítésről szóló törvényjavaslatot a t. ház külön bizottsághoz utasította, javaslom, hogy e kérvény adassék ki az emiitett bizottságnak, a törvényjavaslattal való együttes tárgyalás és jelentéstétel czéljából. Méltóztatnak elfogadni? (Igen!) Benedek János jegyző (olvassa): Bemutatom Bereg, Győr, Jásznagykunszolnok, Kolozs, Komárom, Pozsony és Zemplén vármegyék, valamint Győr város közönségének feliratait a katholikus autonómia életbeléptetése érdekében, Bihar, Komárom, Szatmár, Temes, TordaAranyos és Ung vármegyék közönségének feliratait a czigányügy országos rendezése iránt, Győr, Komárom, Sáros és Szabolcs vármegyék közönségének feliratait az idegen nyelvű feliratoknak az iskolákon való alkalmaztatása ellen, Győr, Szepes és Udvarhely vármegyék, valamint Szatmárnémeti város közönségének feliratait az aradi 13 vértanú vesztőhelyének az állam által leendő megvásárlása ügyében, Háromszék, Temes és Zemplén vármegyék közönségének feliratait az 1848—49-iki ereklyegyűjtemény és Kossuth-muzeumnak az állam részére leendő megszerzése tárgyában, Szabolcs vármegye és Szatmárnémeti város közönségének feliratait a boritaladó leszállítása és a csingeradó eltörlése érdekében. Hont vármegye közönségének feliratát a rendkívüli törvényhatósági bizottsági közgyűlések összehívási jogának kiterjesztése iránt, Szepes vármegye közönségének feliratát a »Verein zur Erkaltung des Deutschtums in Ungarn« czimü osztrák egylet magyarellenes működésének meggátlása ügyében, Mármaros közönségének feliratát a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877: XX. t.-cz. módosítása tárgyában. Elnök: Mindezen kérvények és feliratok ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. (Nagy zaj.) T. ház! A házszabályok 239, §-a értelmében bemutatom azon indítványok és interpellácziók jegyzékét, a melyekre nézve a ház még nem határozott, illetőleg a melyekre felelet még nem adatott. Kérem, méltóztassék a jegyzéket felolvasni. Benedek János jegyző (olvassa a jegyzéket. Zaj.). Elnök: Csendet kérek, t. ház! A felirati bizottság előadója kivan jelentést beterjeszteni. (Halljuk! Halljuk') Nagy Dezső előadó: T. képviselőház! A magyar önálló jegybank felállítása tárgyában a t. képviselőház a múlt hó 22-én elhatározta, hogy 0 felségéhez feliratot intéz. Az e tárgyban kiküldött bizottság megalakult és munkálatait elvégezte. Van tehát szerencsém az általa szerkesztett felirati javaslatot ezennel tisztelettel bemutatni. Kérem a mélyen tisztelt házat, méltóztassék a kinyomatás, a képviselők között való szétosztás és^ a napirendre való tűzés iránt intézkedni. (Elénk éljenzés és taps a baloldalon.) (Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök és a kormány tagjai megjelennek s elfoglalják helyüket. Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Ki véle ! Vesztegető!) Somogyi Aladár : Mi van eladó? (Nagy zaj.) Eitner Zsigmond : Mit üzent Rigó Ferencz ? (Hosszantartó, folytonos nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek. (Halljuk ! Halljuk!) Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: T. ház! (Nagy zaj.) Van szerencsém a kormánynak kineveztetését tartalmazó legfelsőbb királyi kéziratot ezennel átnyújtani és annak kihirdetését kérni. (Nagy zaj a baloldalon.)