Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-437
4 Í37. országos ülés 1909 márczias 10-én, szerdán. vésted] ék az indítvány- és interpellácziós-könyvet felolvasni. Zlinszky István jegyző: T. ház! Van szerencsém bejelenteni, hogy az inditványkönyvbe ujabb bejegyzés nem történt. Az interpellácziós-könyvbe a következő ujabb bejegyzések tétettek : Bozóky Árpád a koronaérték iránt Ausztriával 1892-ben kötött szerződés felmondása iránt, a pénzügyminister úrhoz ; BabicsGyalszky Lyuba a katonai iskolákba való felvétel tárgyában a honvédelmi minister úrhoz ; BabicsGyalszky Lyuba Ghilardi Leó es. és kir. hadnagygyal való bánásmód tárgyában a honvédelmi minister úrhoz. Ezenkivül, t. ház, még elmaradt a multkorról két interpelláczió, a melyeknek előterjesztésére vonatkozólag a ház halasztást adott. Az egyik Farkasházy Zsigmond interpellácziója a Szanin czimű regény elkobzása tárgyában az igazságügyi és a belügyi minister urakhoz, a másik pedig Beniczky Ödön interpellácziója a beraktározási uzsora tárgyában. Elnök : Javaslom a t. háznak, hogy félkettőkor térjünk át az interpellácziókra. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a jövedelmi adóról szóló törvényjavaslat (írom. 602,1047) folytatólagos tárgyalása, és pedig a 22. §. Felkérem Szent-Királyi Zoltán jegyző urat, szíveskedjék a 22. §-t felolvasni. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 22. §-t). Elnök: Az előadó ur nem kivan szólni. Van valaki szólásra felirva ? Szent-Királyi Zoltán jegyző: VázsonyiVilmosj! Vázsonyi Vilmos : T. ház ! A pénzügyminister ur tegnap a 21. §. tárgyalásánál kijelentette, hogy a közhivatalnokokat és a magánalkalmazásban lévőket ezen javaslatban parifikálni kivánja. Ez a parifikálás meg is van a 21. §-ban, a mennyiben a lakpénzeket épen ugy jövedelmi adó alá vonta a pénzügyminister ur a közhivatalnokoknál, mint a magánhivatalnokoknál. A parifikálásnak azonban már igen furcsa módját látjuk a 22. §-ban. A mig ugyanis a 22. §-nak az utolsó bekezdése azt mondja (olvassa): »közszolgálatban levőknél a működési pótlék időleges napidij, útiköltség, uti-, lótartási- és kocsibérátalány, s efféle terhelt járandóság teljes összegében adómentes«, addig a magánalkalmazottaknál ugyanezt az elvet nem érvényesiti. Kimondja ugyanis a 22. §. második bekezdése, hogy (olvassa) : »ha azonban az ilyen szolgálati illetmény csak részben szolgál a reáháruló kiadások fedezésére, annak többi része adóalapul veendő.« Mit jelent ez ? Ez azt jelenti, hogy a magánalkalmazottak utazási átalánya a pénzügyi közigazgatási közegek részéről kutatás tárgyává tehető és megszámlálhatok a magánalkalmazottak a jelen szakasz szövegezése értelmében arra nézve, hogy vájjon az ő utazási illetményeik mennyiben szolgálnak a tényleges kiadások fedezésére és mennyiben marad azokból a tényleges kiadások fedezése után valamely összeg. Ez pedig azt jelenti, hogy a takarékos ember, a ki utazási átalányait nem költi el, hanem azoknak egy részét félrerakja, ha megszámoltatják, kénytelen bevallani azt, hogy bizony ő jövedelmet szerez ebből, ellenben az, a ki egyszerűen elkölti utazási átalányait vagy azokra ráfizet, tehát a lump és könnyelmű ember," a finánczoknál kegyelemre talál, könnyelműségét megjutalmazzák, mert nem lévén megtakarított utazási átalányösszege, az természetesen adóztatás alá nem is kerülhet. Nagyon jól tudom, hogy miféle ellenvetésekkel találkozunk ennél a szakasznál; itt is szó lesz megint azokról a bizonyos visszaélésekről, a melyekről megemlékezett a pénzügyminister ur a 21. §-nál. Ezek a visszaélések megtörténhetnek kivételesen. Kivételesen megtörténhetik az is, hogy hitvány és silány czégek hajlandók alkalmazottaikkal összejátszani abban az irányban, hogy lakbér gyanánt tüntetik fel a fizetésnek oly részét is, a mely erre a czélra nem szolgál. Azonban általánosságban a kereskedői becsület, higyjék el, néha sokkal érzékenyebb a lovagias becsületnél, mint bárki más, és méltóztassék elhinni azt, hogy tisztességes kereskedelmi czégek — mert utazókat és utazási átalányokkal felruházott alkalmazottakat csak azok tarthatnak — sohasem fognak oda lesülyedni, hogy azt hazudják, hogy valami utazási átalány, a mi nem az. Én tehát a magánalkalmazottaknak ezt a nagy tömegét nem akarom kitenni a zaklatásnak, nem akarom büntetni a takarékosságot, nem akarom megszámláltatni azokat, a kik utazási átalányt kapnak, én tehát azt javaslom, méltóztassék a pénzügyminister ur által felállított azt az elvet, hogy közhivatalnok és magánalkalmazott között az adóztatás szempontjából különbséget nem tesz, teljes egészében érvényesíteni, méltóztassék tehát ennek a következményeit a 22. §-nál is levonni. Ha pedig ezeket a következtetéseket levonjuk, akkor ki kell mondanunk, hogy a 22. §. első bekezdésében a járandóságok, a melyek meghatározott hivatali, illetőleg szolgálati kiadással, utazással vannak egybekötve, adómentesek, ki kell tehát hagyni a szakasz második bekezdését, a mely azt mondja (olvassa) : »Ha azonban az ilyen szolgálati illetmény csak részben szolgál a ráháruló kiadások fedezésére, annak többi része adóalapul veendő.« Azon visszaélés, az a kivételes eset, hogy utazási átalánynak merészkedik valaki bevallani vagy állítani azt, a mi nem utazási átalánj^, hanem fizetés, ezen bekezdés kihagyása után is üldözhető, mert ez valótlan megjelölése egy jövedelmi forrásnak, ellenben a 22. §. második bekezdésének megtartása jelenlegi alakjában azt jelenti és jelentheti, hogy minden egyes esetben külön meg lehet számoltatni a magántisztviselőt arra nézve, vájjon az utazási átalánynak milyen része szolgál tényleges kiadásokra és milyen része marad meg a tényleges kiadások fedezésén kivül ?