Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-440

HÖ. országos ülés 1909 márczius 13-án, szombaton. n a, nagygazdák foglalkoznak sertéstenyésztéssel, hanem az Alföldön foglalkozik vele a cseléd, napszámos és kisiparos is, ugy, bogy az Alföldön jóformán, néhány hivatalnokember kivételével, mindenki, ugy a saját használatára, mint eladásra hizlal sertést. Már pedig ezeknek a kisembereknek költségvetésében az, hogy sertésüket 5 vagy 10 forinttal drágábban vagy olcsóbban adhat] ák-e el, tudom, hogy nagy összeget jelent. Hogy mennyire nincs összefüggésben a levágott állat húsának ára az élő állat árával, felhozom azt a példát, hogy mikor olcsó volt a sertés, — már az élő állatok, — mikor lement az ára, akkor sem ment le Budapesten a magas húsár. Felhozom azután arra, hogy mennyire uzsoráskodnak a mészárosok és a hentesek a közönség, a gazdák rovására, azt a klasszikus példát, hogy mikor Szolnokon még nem volt hatósági mészárszék, a marhahús ára kilónkint 84 krajezár volt, mikor pedig a hatóság felállította a hatósági mészárszéket, s adta mindjárt másnap a marhahúst 54 krajczárért, kitűnt, hogy 54 krajczáros húsárak mellett is lehet bizonyos tisztességes haszonnal dolgozni. Tehát egy nap bebizonyította, hogy márólholnapra a hus árát 30 krajczárral lejebb lehetett szállítani anélkül, hogy a vágásból kár lett volna. Már pedig az alatt az egy nap alatt az élő marhának az értéke nemhogy 30 krajczárral nem ment lejjebb, de még csak egy krajczárral sem. S mikor a hatósági mészárszék 54 kraj czárért árulta a húst, ugyanakkor a magánmészárosok kénytelenek voltak szintén 54 kraj czárért árulni és árulják ma is. Azok, a kik ezt a kérdést ugy kezelik, hogy a fogyasztóközönségnek érdeke az, hogy a sertés Szerbiából olcsón bejöjjön, nagyon tévednek, mert a fogyasztóközönséget nem ez a szerződés uzsorázza ki, hanem a budapesti hentesek és mészárosok, a kik leginkább kartellben vannak együtt. Ezen ugy lehetne segíteni, mint a hogy segített a legtöbb vidéki város, hogy állítsák fel a hatósági mészárszékeket és hentesüzleteket. De különösen helytelen dolognak tartom, hogy most, a mikor el vannak mérgesedve a külpolitikai viszonyok, különösen Szerbiával az annexió kérdése miatt, hogy ehhez a kérdéshez most nyúljunk hozzá. Meg vagyok róla győződve, hogy ha ezt a kérdést most tárgyalja a kormány, még mielőtt az annexió kérdése dűlőre jut, akkor Magyarország közgazdaságát fogják kiuzsorázni a külpolitikai viszonyok szanálása végett Szerbia és az osztrák ipar javára. En nem állítom fel a tételt ugy, mert a tételnek ilyen felállítását nagyon helytelenítem, hogy inkább legyen háború Szerbiával, mint vám- és kereskedelmi szerződés. Az én nézetem az, hogy a háború kérdésének és egy jó gazdasági kérdésnek egymáshoz semmi köze sincs és nem szabad nemcsak azon értekezleten, de a kormánynak sem szabad e kérdéseket egymással összefüggésbe hozni. T. képviselőház ! Ki kell még térnem arra is, a mit a t. földmivelésügyi minister mondott e kérdésben minap, gondolom, az országos magyar gazdaszövetség előtt. Azt mondta a minister ur hogy megengedhetetlennek tartja, hogy élő állatok bejöjjenek Szerbiából, de megengedhetőnek tartja, hogy levágott állatok húsa bejöjjön, és ugy fogja fel a földmivelésügyi minister ur a dolgot, mint hogyha Magyarország közgazdaságának sokkal inkább ártana az élő állatok behozatala, mint a levágott állatok húsa. Ebben a minister ur téved. En, mikor márczius 3-án a szerb kereskedelmi szerződés dolgában interpelláltam a kereskedelemügyi és földmivelésügyi minister urakat, rámutattam arra, hogy mily káros reánk nézve az a szerződés és mily irányban káros. Felolvastam a kőbányai sertéshizlaló részvénytársaság jelentését, a melyben épen ellenkezője van annak, a mit a t. minister ur mondott, és épen azt mondja, hogy az élő állatok nem csinálnak oly nagy konkurrenoziát, mint a levágott hus. (Mozgás.) Azt mondja a sertéshizlaló részvénytársaság 1908. deczember 31-én kiadott jelentése : Ha Szerbia az egész kontingentált 70.000 darab sertés busát veti fogyasztási piaczunkra, még jobban fogjuk megérezni annak kedvezőtlen hatását mezőgazdaságunk nagy kárára, és a közel jövőben be fog bizonyulni, hogy az élő állat behozatala lett volna helyesebb, az élő állat sokkal kevésbé veszélyes versenyző, mert nem okvetlenül bocsátandó azonnal áruba, mig a hus eladásával, a mely könnyen romlásnak indul, mindenkor sietni kell. Ezek az emberek, a kik értik a dolgot, a kik közvetlenül érdekelve vannak, megmondják, hogy a mostani állapot még veszélyesebb, mint az 1906. előtti állapot. De a mellett világhirű volt a mi kőbányai sertéshizlaló telepünk, behozták Szerbiából is a sovány sertéseket, itt hizlalták, a kereskedők bejártak Szerbiából hozzánk, nemcsak fogyasztottak, de társadalmi érintkezésben is voltak, a magyar ipar termékeit vásárolták, szóval azáltal igen sok embernek adtak kenyeret, hogy a sertéseket itt hizlalták. Most pedig azokat a sertéseket Szerbiában hizlalják, ott fizetik a hizlalás összes költségeit és csak a húst, a mely romlásnak indul, és épen azért, mert hamar romlásnak indul, sokkal inkább versenyez a mi állataink húsával, épen csak a húst hozzák be. Én ugyan nagy elismeréssel viseltetem egyéb tekintetekben a t. földmivelésügyi minister ur politikája iránt, de köteles őszinteséggel ki kell jelentenem, hogy ebben az egy esetben téved a ministerur és ajánlom, hogy ne csak olyan egyéneket kérdezzen, a kik a legközvetlenebbül vannak e kérdés által érdekelve. Interpelláczióm főczélja az, hogy a kormányt figyelmeztessem azon óriási veszedelemre, hogy Szerbiával most a bonyolult külpolitikai viszonyok közepette kössünk vám- és kereskedelmi szerződést. Az nemcsak mezőgazdaságunkra nézve volna hátrányos, a mint kimutattam, de veszélyes az állam tekintélyére nézve, mert ha van jogunk Bosznia-Herczegovinához, védjük meg akár nemzetközi utón, akár fegyverrel, de hogy ezt uzsorakamattal megfizessük, ezt a magyar állam tekinÍ2*