Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-460
460. országos ülés 1909 október 13-án, szerdán. 453 Zboray Miklós: Uj nemes! (Zaj. Elnök csenget.) Buza Barna: ... olyan férfiúra hivatkozom érvének megdöntése végett, a ki neki is feltétlenül imponál, eltalálta Hédervári Lehel t. képviselőtársam, Rakovszky Istvánra. Rakovszky István 1904-ben igy szólott az alelnöki fizetésről (olvassa) : »Egészen más az elnöknek a fizetése, mert a ház elnöke mégis nemcsak méltóság, hanem a házszabályok szerint adminisztratív, hivatalos jelleggel is bir, hivatal, a mennyiben a méltóságon kivül nehéz feladatokat hárit a ház elnökére akkor is, ha nem ül abban a székben. Ha egy ily férfiúnak, a kinek egész idejét leköti az állása, a kinek kezében összefolynak a parlamentarizmus fonalai, nemcsak a tárgyalások vezetése, hanem a tisztviselők feletti ellenőrzés is, mi fizetést adunk és magas álláshoz képest elegendő fizetést, ezt megértem«. (Helyeslés.) Hát Rakovszky István képviselő ur ezt akkor megértette. Hogy most megérti-e Jánoky-Madocsány t. képviselőtársam, azt nem tudom. Sőt megvallom, miután a következetességet nem valami nagyon magasztalta t. képviselőtársam, azzal sem vagyok tisztában, hogy Rakovszky István t. képviselőtársamnak ez az álláspontja megmaradt-e azóta, avagy pedig ez is megváltozott. Mert megtörténhetik, hogy ha ő 1904-ben azon az állásponton volt, hogy az elnöknek kell fizetést adni és az alelnököknek nem kell fizetést adni, a consilium mutare in mehus elve alapján, miután alelnök lett, arra a meggyőződésre jutott, hogy az alelnöknek kell fizetést adni és az elnöknek nem. (Derültség a baloldalon.) Rakovszky Istvánnak ehhez az én szerintem még mindig erősen megálló és megdönthetetlen argumentumához méltóztassék megengedni, hogy a magam részéről csak annyit fűzzek, hogy az elnöki fizetés eltörlése már azért is igen nehezen történhetnék meg, mert ehhez a törvényt kellene megváltoztatni. Ez tehát csak törvényhozási utón történhetne. Még pedig meg kellene változtatnunk egy olyan törvényt, a mely nem a Tisza-korszakban, a mely nem a szabadelvű párt rezsimje alatt keletkezett, hanem a mely keletkezett abban a korszakban, a mely a magyar törvényhozásnak mindig a legszentebb és legmagasztosabb korszaka marad, abban a korszakban, melyben a hozott törvényeknek minden egyes betűje szentség ma előttünk, a 48-as törvényhozás korszakában. Az 1848: IV. t.-cz. 9. §-a rendeli, hogy ugy a főrendi mint az alsó táblai elnök az országos pénztárból dijat huz, a mely a legközelebbi országgyűlés első évi ülésszakában fog meghatároztatni. Ez meg is határoztatott 1869-ben a 15. országos ülésben, 12000 forintban, a mennyi most is az elnök fizetése. Én szivesen vállalkozom arra, hogy az 1904. országgyűlésnek egy házhatározatát megváltoztassam, de arra, hogy hozzányúljak az 1848. törvényekhez, azokat változtassam meg és eltöröljem azt, a mit azok statuáltak, engedje meg a képviselő ur, erre még az ő argumentumainak a hatása alatt sem vállalkozom. A következetlenségre vonatkozólag, hogy mi sem tartottuk mindig magunkat azokhoz az elvekhez, a melyeket mint ellenzék hirdettünk, felemlítették a t. túloldalról a delegácziók kérdését, amire igen szépen megfelelt Holló Lajos t. képviselőtársam, a kinek feleletéhez én csak ezt a megjegyzést akarom fűzni: (Halljuk!) Igaz, t. ház, nekünk nincs mit tagadnunk; mi nem burkolunk el semmit; mi semmiféle függönyök mögött nem bujkálunk; (Elénk helyeslés és taps balfelöl) őszintén ós nyíltan beismerjük az ország szine előtt, hogy elveinkkel, előbb hirdetett meggyőződésünkkel a tények szerint ellentétben igenis bementünk a ? delegáczióba s a függetlenségi párt részt vett abban. Megmondom miért. Azért, mert a delegácziónak eltörlése eddig még nem volt módunkban, bár arra elveink szerint mindig törekedtünk és mindig törekedni fogunk. (Helyeslés a baloldalon.) Nem volt módunkban, mert a delegácziót törvény állapítja meg és törvényt eltörölni rendszerint csak ujabb törvénynyel lehet, a mihez a királynak szentesítése is szükséges. O felségének szentesítését, hozzájárulását a delegácziók eltörléséhez még eddig nem sikerült megnyernünk és igy kénytelen-kelletlen bele kellett mennünk az ország rendjének fenntartása érdekében a delegáczióba is. Mi tehát azért mentünk kényszerűségből a delegáczióba, mert ennek eltörléséhez még nem sikerült a király beleegyezését megnyernünk. Nem gondolnám, hogy Rakovszky István ur is ilyen kényszerűségből, vérző szívvel fogadta el azt az elnöki fizetést. (Derültség. Ugy van! balfelöl) Azt hiszem, hogy_ ha ő legalább olyan buzgón igyekezett volna O felsége beleegyezését megnyerni ahhoz, — ámbár az nem is szükséges —, hogy az alelnöki fizetéseket ne legyen kénytelen felvenni, (Derültség a baloldalon.) mint a hogy mi igyekeztünk arra megnyerni a királyt, hogy a delegáczió eltörlésébe beleegyezzék, hogy ez neki feltótlenül sikerült volna. (Derültség a baloldalon.) Heinrich István: Mikor beszélt a királylyal ? Endrey Gyula: A Rakovszkyak, a valóságos belső titkos tanácsosok beszélhetnek vele, de nem Buza Barna! Buza Barna: Csak egy megjegyzésem van még Jánoky-Madocsány Gyula t. képviselő ur felszólalására. Nevezetesen ő egy nálamnál nagyobb ember tekintélyére hivatkozott velem szemben, midőn az alelnöki fizetés eltörlése mellett érveltem. Megvallom, első pillanatra nem tudtam, hogy ki lesz az a nagyobb ember, mert nálam nagyobbnak lenni könnyű dolog. (Derültség a baloldalon.) Mégis örülök, hogy az a nálam nagyobb ember, a kivel az alelnöki fizetések fentartása mellett érvelt a t. képviselő ur, épen szeretett, tisztelt vezérem, Kossuth
