Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-454
tói. országos ülés 1909 Julius 12-én, hétfőn. 355 ványt akarunk kiállítani a koalicziós kormánynak, a nemzet érdekében el akarjuk temetni és minthogy ehhez kevés az erőnk, számunk csekélysége folytán, a nagy, hatalmas, parlamenti többségben levő függetlenségi és 48-as párthoz fordulunk segítségért. Határozati jaYaslatunkban ugyanazokat a követeléseket állítottuk fel, a melyeket a függetlenségi és 48-as párt és épen a követeléseknek megszegése miatt indítványoztuk, hogy a képviselőház bizalmatlanságot szavazzon e most bemutatkozó kormánynak. Nevezetesen a Csépány Géza igen tisztelt elnököm áltai előterjesztett határozati javaslatban azt irtuk meg, azt az álláspontot foglaltuk el, hogy bizalmatlansággal viseltetünk a kormány iránt, mert nem a többségi pártból alakult meg, bizalmatlansággal viseltetünk iránta, mert nem akarja az önálló magyar nemzeti bankot 1911 január elsejére felállítani és bizalmatlansággal viseltetünk iránta, mert nem hive a függetlenségi párt programmjának, az általános titkos egyenlő választói jognak. T. képviselőház! Ugyanezeket a pontokat hangoztatta még napokkal ezelőtt is a függetlenségi párt, sőt a függetlenségi párt egyik ujsáságában, a »Magyarország«-ban annak még pénteki számában is az volt, hogy a függetlenségi pártnak e kívánságait, követeléseit, határozati javaslat alakjában a ház elé fogják terjeszteni és a többségi párt hozzájárulásával határozattá fogják emelni. Mi akkor bízva bíztunk a »Magyarország* e tudósításában, és annál érzékenyebb, fájóbb volt csalódásunk, a mikor másnap arról kellett meggyőződnünk, hogy e nagy lelkesedésnek tüze kiégett, és összelapult a nagy határozati javaslat egy színtelen, erőtlen nyilatkozattá, a melyet Bakonyi Samu t. kéjyviselőtársam terjesztett a szombati ülésben a ház elé. Azt hiszem előttünk, függetlenségi képviselők előtt pillanatig sem lehet kétséges, hogy a többségi elv alatt ez országgyűlés tartama alatt a függetlenségi párt és a 48-as pártnak elve^ értendő. (Ugy van! a haloldal hátsó padjain.) És a mikor ezt bizonyosnak vettük, (Mozgás) e feltevésünket megczáfolták, nagy meglepetésünkre, az alkotmánypártnak és a néppártnak hivatalos szónokai. (Mozgás.) Mert, a inig mi abban a hitben voltunk, hogy az alkotmányos kialakulás, a válság alkotmányos megoldása csak a függetlenségi párt elvei alapján történhetik, addig Széll Kálmán szombati beszédében határozottan kijelentette, hogy ő a többségi elvet csak mint thézist, mint dogmát fogadja el, de tiltakozik az ellen, hogy ezáltal utalás történjék bármilyen aktuális pártra vagy politikai alakulásra. Különös, hogyan indokolja meg Széll Kálmán képviselő ur ezt az állásjjontját. Azt mondja, hogy nem is szabad hivatkozni a függetlenségi pártnak a többségi elvre, mert ez prejudikálás lenne a korona elhatározási jogának. Hát ki válaszsza ki a többségi pártot? A király? Hát már a nemzetnek ezt a jogát is el akarják sikkasztani ? (IgmV. TJgy van! balfelöl.) A többséget a nemzet határozza meg a választás alkalmával és a nemzet a választás alkalmával a függetlenségi és 48-as pártnak adott többséget. Ezt sem taktikával, sem formulával elsikkasztani nem lehet. A függetlenségi és 48-as párt ma többségben van, és igy alkotmányos megoldás csak e párt elvei alapján történhet. Itt hivatkoznom kell arra, hogy ugy a minister urak, mint a különben közjogi tudással rendelkező képviselőtársaim is állandóan és következetesen a »király« kifejezés helyett a »korona« kifejezést használják. Széll Kálmán beszédében is ez van. Ebbe a hibába Kmety Károly képviselőtársam is beleesett, mert czikkeiben mindig a koronát emliti. Kmety Károly: Nyelvbotlás! Nagy György: Botlani sem szabad ilyen fontos alkotmányjogi kérdésekben közjogi egyetemi tanárnak. Én tisztelettel kérem a képviselőházat, méltóztassék szigorúan megkülönböztetni e két fogalmat: király és korona. Korona alatt a nemzetnek és királynak egyetemességét kell érteni. A szent korona fogalmának csak egyik része a királynak a fogalma, a másik, hatalmasabb rész a nemzetnek a fogalma. (Igaz! Ugy van 1 balfelöl.) Csodálkozom, hogy Wekerle ministerelnök úrtól és Széll Kálmántól is szombaton hallottam a korona kifejezést. Én mindig ügyeltem parlamenti szereplésem alatt erre és még nyelvbotlásból sem követtem el soha ezt a hibát. T. képviselőház! Azt mondja Széll Kálmán képviselő ur, az alkotmánypárt hivatalos szónoka, hogy: »A többségi elvnek szem előtt tartását követelem is mint alkotmányos érzésű ember, de nem kötök össze ennek kimondásával semmiféle aktuális vonatkozást, nem kötök vele össze semmiféle pártalakulásra, vagy pártállásra való czólzást. E thézist a maga abszolút értelmében kell hogy elfogadjam; annak olyan kimondásához, hogy annak valami vonatkozása legyen bármilyen pártra, hozzá nem járulhatnék.« A néppártnak hivatalos szónoka, Molnár János, még élesebben kifejezi azt, hogy ez alatt nem a függetlenségi párt elveit kell érteni, mert ezt mondja: »Hogy azután mikép és mily módon létesült az a többség, melyre a kinevezendő kormány támaszkodik, az természetesen a többségi elvnek lényegét nem érinti. Csak ennyit akartam a javaslathoz szólni és újra kijelentem, hogy csakis azon indokolás után és a szerint, melyet elmondani szerencsés voltam, fogadjuk el a határozati javaslatot.« Tehát hangsúlyozza, határozottan kiemeli, hogy csak az általa elmondott érvelés és indokolás szerint fogadja el a függetlenségi párt hivatalos szónoka által előterjesztett javaslatot. . 45*