Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-437

437. országos ülés 1909 márczius ÍO-én, szerdán. 29 alkalmával lelepleztek az orosz börtönök és tömeges kivégzések rejtelmeiből. Mikor ez a rettenetes visszahatás bekövetkezett, akkor az orosz népben ezen kegyetlenségek és vértenger hatásakép egy rendkívüli apátia és kétségbeesés vett erőt, és ekkor történt az, hogy egyszerre megjelent valaki egy uj tannal, a mely azt mondja : ne törődjünk mi a zsarnoksággal, hagyjuk a czárnak az ő abszolút uralmát, nyugodjunk bele a hivatalnoki karnak korrupcziójába. tűrjük el a rendőrség könyörtelenséget és kegyetlenségét, az egyetlen dolog, a miért élni érdemes, az élet maga, élvezzük az életet olyan szabadon és korlátlanul, a mint csak lehet.« Ezt a tant hirdette Arcübasev abban a regényben, melyet ma itt szó tárgyává teszek és ez az uj tan egyszerre bámulatos, leírhatatlan hatást gyakorolt a depresszió alatt szenvedő orosz társadalomra. A szaninizmus az egész orosz társadalomban óriási mértékben terjedni kezdett. Szanin-egyesületek alakultak és meg kell jegyeznem, hogy az orosz rendőrség eleinte örömmel és rokonszenvesen fogadta ezeket a mozgalmakat, mert azt hitte, hogy egy biztonsági szelepet talált, a melyen keresztül az orosz nép szenvedélyei és izgalmai majd le fognak csillapulni. Csak akkor lépett fel először az orosz rendőrség ezen bűn ellen, a mikor azt találta, hogy az orosz szenvedélyesség a szaninizmusban olyan túlzásokra vetemedett, a melyek a társadalom nyugalmát és rendjét veszélyeztetik. De hangsúlyozni kivánom, hogy az orosz rendőrség sem járt el soha a műnek szerzője ellen, elismerte, hogy Arcübasev jeles, kiváló iró, és hogy műve értékes mű, a melyben az irodalmi értéket tisztelni kell. Arcübasevnek az orosz viszonyok közt sem történt soha bántódása, ellenben elkobozták a művét. Ugyanakkor azokban az országokban, a hol a társadalmi és politikai viszonyok nem fenyegettek azzal, hogy olyan különös és mélyreható következményekkel fog járni a regény olvasása és terjedése, mint Oroszországban, a regényt felkarolták, nagy érdeklődéssel olvasták mindenütt., a legelőkelőbb kritikusok foglalkoztak vele igen különböző felfogásból kiindulva, de mind egyetértve abban, hogy ez értékes és jelentékeny irodalmi mű, a melynek lehetnek hibái, lehetnek olyan tévedései, a melyekkel nem ért mindenki egyet, de a melynek irodalmi értékét elvitatni nem lehet. Magyarországon ez a regény aránylag még igen csekély érdeklődést keltett, csak mikor szerencsétlenségre vagy szerencsére, ez a regény pár tudósunknak, pár egyetemi professzorunknak kezébe került, a kik nyilván tudományos kutatás közben jutottak arra a gondolatra, hogy azt elolvassák, csak akkor tett egyszerre a Szanin országos hirre szert, a Szaninnal mindenki foglalkozni kezdett és példányait az utolsó számig elkapkodták. En Doleschall egyetemi tanár urnak, a ki először foglalkozott Magyarországon ezzel a művel egy tárczaczikk alakjában, irói és jogtudós kvalitásait ismerem és becsülöm. Megvallom, hogy reám, a ki a Szanin czimű művet nem olvastam, már maga az ő ismertetése igen mély benyomást tett. Azok a fejtegetések, azok a részletek, a melyeket ott találtam, csakugyan arról látszottak meggyőzni engem, hogy ebben a regényben visszataszitó dolgok vannak; azok a testvérek közötti érzékieskedések, azok a káromlások, a melyek Doleschall egyetemi tanár ur tárczaczikkében idézve vannak, bennem is azt a hitet keltették fel, hogy ez talán csakugyan olyan regény, a melylyel nem érdemes foglalkozni, a mely nem olyan értékes, a mint azt a külföldi kritikusok mondották, a melynek visszataszító tartalma nem való arra, hogy olvasás által terjedjen. Az én meglepetésem, sőt megdöbbenésem Doleschall tanár ur czikkének olvasása alkalmával akkor következett be, mikor azt a konklúziót kellett látnom, hogy Doleschall tanár ur az ő alapos kritikájának végeredményeképen rendőrért, ügyészért, vizsgálóbíróért, szóval büntető segítségért kiáltott. En nagyon csodálkozom azon, hogy valaki, a ki a gondolatszabadságnak, a kutatás szabadságának hivatott apostola kellene hogy legyen, az ő kritikájában, az ő irodalmi működésében más védelmi eszközt, más segitő eszközt, más korolláriumot nem talál, mint a rendőrt és az ügyészt. De itt nem állott meg az egyetemi tudománynak szűklátkörűsége, — sajnos, hogy ezt a kifejezést kell használnom — mert azonnal segítségére sietett egy másik professzor, a kinek tudományos jelentősége előtt szintén készséggel meghajlok, a ki azonban, ugy látszik, azon tudat sugallatát követte, hogy neki a tollnál is hatalmasabb eszköze van kezében: a mandátumbiztosítottá hatalom, jónak látta ezt a szörnyű regényt elolvasni és annak eredményekép itt a képviselőházban egy interpellácziót jegyzett be ugyanazon értelemben, mint Doleschall tanár ur, vagyis ő is a rendőrt és az igazságszolgáltatást kívánta igénybe venni. Én már ezt is nagyon különösnek találtam, de a különösség csak ott ért véget, mikor az igazságügyminister ur ezen interpelláczió bejegyzésének hatása alatt egyszerre oly irányban intézkedett a regény ügyében, a mint azt Doleschall és Kmety tanár urak kívánták és utasította az ügyészséget, hogy ezen regény ellen a bűnvádi eljárást indítsa meg. Interpelláczióm tárgya tulaj donképen ez az utolsó momentum, az igazságügyminister ur eljárása. De mielőtt erre rátérnék, őszinte sajnálkozásomnak adok kifejezést a felett, hogy épen egyetemi professzorok, a magyar tudományos világ képviselői azok, a kik jónak látják erre az útra lépni (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) és az eszmetársulás és eszmekicserélés princzipiumának ellenére rendőri segítséget kérni. Kmety Károly: A büntető törvénykönyvet is végre kell hajtani!