Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-453

350 455. országos ülés 1909 Julius 10-én, szombaton: 3. Szándékozik-e a kormány mindent meg­tenni, hogy Magyarország érdekei megvédesse­nek és a megkötendő görög kereskedelmi szer­ződésben a mazsolaszőlő vámja le ne szállít­tassák ? (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláczió kiadatik a kor­mánynak. Ki következik? Raisz Aladár jegyző: Nagy,György! Nagy György: T. ház! Én figyelemmel leszek arra, hogy az idő is előrehaladt, elmúlt délután 3 óra és a t. ház tagjai már délelőtt 10 óra óta itt vannak, ennélfogva nagyon röviden egy pár szó kíséretében terjesztem elő interpellácziómat. Mindnyájan tudjuk, hogy több mint egy esztendő óta a m. kir. Curia elnöki állása betöltetlen. A ki tudja azt, hogy a jogszolgál­tatást, az igazságszolgáltatást részben a euriai elnök is irányítja, hogy egy nagy jogtudásu elnöknek a munkásságát, a jogi felfogását meg lehet érezni a perifériákon is, azt belátja, mennyire szükséges az, hogy a euriai elnöki állás egy arra hivatott szakemberrel végre már betöltessék. A magyar birói kar előtt tisztelettel meg­hajlok. Sok szakképzett és nagy tudású biránk van, bő választása lehet az igazságügyi minis­ter urnak és csodálkozom, hogy egy esztendő óta mennyi minden indokolás nélkül betöltet­lenül hagyta a Curia elnöki székét. Nem akarok azoknak a gyanúsításoknak tápot adni, hogy a Curia elnöki tisztségét is politikai czélokra akarják felhasználni, de sokak­nak lelkében felébredt az a gyanú, hogy azért nem töltötték be olyan hosszú idő óta ezt a jogszolgáltatás irányítására oly fontos állást, mert esetleg politikai kombináczióba is veszik majd a személyt, a kit ki akarnak nevezni ós a tisztán igazságügyi szemjiontból elbirálandó kérdésből politikai kérdést csinálnak. Én hatá­rozottan megkövetelném ilyen kérdésekben, hogy soha az aktív politikát ne vigyük be az igaz­ságszolgáltatás termébe. Azok az emberek, a kik tudással, szorgalommal, érdemmel eljutottak magas birói állásokba, a kik euriai birák és euriai tanácselnökök lettek, egy hosszú ember­öltőn keresztül azért dolgoztak, hogy jogezimet, s lehetőséget szerezzenek maguknak arra, hogy a legmagasabb birói tisztséget is elnyerhessék. Szomorú dolog lenne, ha minden gyakorlati, jogi tudás nélkül olyan ember jutna be ezen előkelő birói székbe, a kinek ezzel a politikai ténykedése volna megfizetve. Szomorú volna, ha az elnöki állás betöltésénél a »helycsinálás« eszméje diadalmaskodnék. Szeretném tudni és megkívánom az igazság­ügyminister úrtól, hogy felvilágosítást adjon, ne nekem, hanem a képiselőháznak, hogy miért mulasztotta el egy esztendőnél hosszabb idő óta ennek az állásnak betöltését? Vájjon van-e az igazságügyminister urnak tudomása arról a fon­tos hivatásról, a melyet az igazságszolgáltatásban a euriai elnök tölt be, — a mint hiszem, hogy van, hiszen ő is jogászember, gyakorlati ügyvéd volt — mert ha van, akkor lehetetlen, hogy fontos, komoly számbavehető indok nélkül ilyen hosszan ezt az állást betöltetlenül hagyta volna. T. képviselőház! Most három hónapig fog a szünet tartani. Én szerettem volna azt, hogy az igazságügyminister ur már a szünet előtt nyilatkozzék ebben a kérdésben. Vertán Endre: Nem fog! Nagy György: Elég szomorú dolog, a mit Vertán Endre képviselő ur — ugy látszik — jobban tud, mint én, hogy nem fog válaszolni, mert ebből annak a gyanúnak megerősítését látom, hogy ezt az állást nem szakemberrel, nem gyakorlati bíróval akarják betölteni. Ezzel előterjesztem következő interpellá­cziómat : 1. Vájjon van-e arról tudomása az igaz­ságügyminister urnak, hogy a m. kir. Curia elnöki állása több mint egy éve betöltetlen ? 2. Van-e tudomása arról, hogy ez milyen káros a legfelsőbb bíróság ügymenetelére, s közvetve az egész jogszolgáltatásra? 3. Hajlandó-e egy évi indokolatlan mulasz­tás után haladéktalanul intézkedni, hogy az elnöki állás királyi kinevezés utján betöltessék és pedig szakemberrel, arra a birói munkássá­gával érdemet és jogezimet szerzett egyénnel, kinek tudása, képessége van az állással bíró nagyfontosságú hivatás betöltésére ? Raisz Aladár jegyző: Bozóky Árpád! Bozóky Árpád : T. ház! Én kérem, szíves­kedjék beleegyezni, hogy interpellácziómat a legközelebbi alkalommal terjeszszem elő. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e megengedni, hogy a képviselő ur interj)elláczió­ját a legközelebbi interpellácziós napon mondja el ? (Igen! Nem!) Azt hiszem kimondhatom, hogy a t. ház megengedi. Következik ? Raisz Aladár jegyző: Mezőfi Vilmos! Mezőfi Vilmos: T. képviselőház! Annak a kérdésnek rendkívüli fontossága, a melylyel a t. ház elé lcj)ek, késztet arra, hogy daczára az előrehaladott időnek, kérjem a t. képviselőház figyelmét. A magyar Alföldről igen szomorú hirek érkeznek, t. i. hogy a földmivesmunkások, a kik a nyári munkakeresetből élnek egész esz­tendőn át, százával és ezrével maradtak aratási szerződés nélkül. Elismerem, hogy ennek oka a szomorú termési kilátásban is rejlik, de másik oka az a szomorú körülmény, bogy a munka­adó gazdák mind tömegesebben alkalmazzák a gépeszközöket. . . Kállay Lipót: A gép nem sztrájkol! Mezőfi Vilmos: . . . a melyek az élő emberi kezeket kiszorítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom