Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-445
206 //45. országos ülés 1909 márczius 2k-én, szerdán. mindig törekedtek kisebb-nagyobb sikerrel e czélra alapokat teremteni, de ez mindannyiszor meghiúsult ar egyházfejedelmek ellenkezése folytán. Ez a csendes barcz egyfelől a patrónnsok, másfelöl az egyházfejedelmek között folyt korunkig, a nélkül, hogy az alsó pajjság érdeke egyöntetűleg elő lett volna mozdítva. Végre az 1848: XIII. és XX. t.-czikk és a kor nyomásának engedve a katholikus főpapság belement ennek a kérdésnek a megfejtésébe. Húsz évi előmunkálat volt szükséges, mig ez a törvényjavaslat napvilágot látott, a melyből mindenekelőtt meggyőződést szerezhetünk arról, hogy a püspöki kar régi maradt, most is épen ugy igyekszik félrebujni kötelessége elől és a terheket az államkincstárra és ez által az állampolgárokra háritani, mint akár a XVII., XVIII. és XIX. században. Ez az, t. képviselőház, a mi engem felszólalásra késztetett. És bár a törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm, czéljánál fogva üdvösnek tartom, de intézkedésének azon részét, a mely az állampénztárt 1,300.000 koronával akarja terhelni, töröltetni kérem, és az összes terheket a nagyobb egyházi javadalmak terhére óhajtom háritani. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy e látszólagos részletkérdést itt az általános tárgyalásnál vitassam és itt hozzam fel érveimet, mert ha a többség nézete az enyimmel azonosul, ez az egész javaslatra befolyással lehet e kérdés megoldásánál. Az e téren való teendőknek főczélját megszabja az 1848 : XIII. t.-czikk, a mely kimondja, hogy a koronás király bármely vallásfelekezet papjainak ellátásáról törvényhozás utján gondoskodik, továbbá az 1848 : XX. t.-czikk, a mely minden törvényesen bevett vallásfelekezetre nézve elrendeli, hogy az különbség nélkül, az egyenlőség és viszonosság elvénél fogva történjók. Nyíltan kimondhatjuk t. ház, hogy az 1898 : XIV. t.-czikk és ez a mostani törvényjavaslat együttesen is még mindig távol állnak a czéltól, mert sehol több egyenlőtlenséget nem látunk, mint épen itt. Ezrekre megy a számuk azoknak, kikről a törvény eddig nem gondoskodott, hogy a legszükségesebbet gond nélkül beszerezhessék. Ezekkel szemben számosakat találunk, a kik ugyanilyen képesítéssel százezrekkel rendelkeznek. Valamennyi püspök, nem számítom a protestánsokat, csekélyebb munkakörrel csak egyenes állami adót többet fizet, mint a lelket és testet ölő állami kormányzást betöltő ministerek összfizetésül kapnak. Hol az egyenlőség, értem csak a relatív egyenlőséget, a millió jövedelmet élvező esztergomi prímás és a kepét fizető székely között ? Pedig mindkettő a középkor maradványa. (Halljuk! a baloldalon.) Az egyik dús, gazdag birtokoknak húzza jövedelmét, a melyeket I. István uralkodótól kezdve bőkezű uralkodók adakoztak az egyházak alapítására, paróchiák fentartására, lelkészek segélyezésére, a nép nevelésére, a honvédelem támogatására, katonaság fentartására és ezeket a dús jövedelmeket legtöbbször saját egyéni kényelemre használják fel. (Zaj. Halljuk! a baloldalon.) Mig az a kepét fizető székely gazda valláskülönbség nélkül szintén szent István óta fizeti a kepéjét, a három keresztet a papnak, kántornak, pedig ez összes gabonabevételének egynegyede, sokszor, sőt legtöbbször a fele. Ez sújtja az erdélyi magyarságot, mert a szászság és a szász földön élő románság a kepével azonos dézsmától fel van oldva. Ezek mind megoldást várnak a kongnia kérdésének végleges megoldásánál. Az esztergomi prímás, a nagyváradi püspök stb. stb. mind ugy bevonandó, mint a kepefizető tönkretett székely. A törvényhozás tartozik ezzel a jövő békéjének érdekében. A törvényhozás tartozik mindkettőről gondoskodni. A történelem során két fő megoldási módot látunk. Az egyik az, a mikor a parlament és a püspökök egyöntetűleg a kezdeményezők. Ilyen áldásthozó és termékenyítő megoldási mód van Poroszországban, a hol az egyházi adó nem lehet magasabb, mint az egyenes állami adók 6°/o-a. A másik megoldást Francziaországban láttuk, hol a kezdeményező a forradalmi nép, a mely megoldásképen elcsapta nemcsak az Isten szolgáját, hanem magát az Istent is. De bízzuk ezt a jövőre, bizzuk a püspökök bölcs belátására és reménykedjünk a minister urnak az indokolásban tett azon ígéretében, hogy (olvassa)'. »teljes tudatában vagyok annak, hogy a kongruarendezés Magyarországon az 1898 : XIV. t.-ezikkben megállapított keretekben meg nem maradhat. El nem hárítható követelménynek tartom, hogy már a közel jövőben, a mint az állam háztartása megengedi, uj és az eddiginél biztosabb alapokon nyugvó organikus törvény alkottassák, a mely egyfelől a lelkészi jövedelmek terén mutatkozó bizonytalanságokat megszünteti, másfelől a törvényesen bevett vallásfelekezetek lelkészeit és segédlelkészeit ugy szellemi műveltségük fokozatának, mint hivatásuk nagy fontosságának lehetőleg megfelelő ellátásban részesiti*. Tekintsünk el most ezen követelményektől és fogadjuk el tárgyalás alapjául ezt a törvényjavaslatot. Engedje meg most a t. ház, hogy egy pár szóval kifejtsem, miért nem tartom indokoltnak az államkincstár megterheltetését és hogy ez a szükséglet hogyan és miképen födözendő az én nézetem szerint. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk !) Abban mindnyájan megegyezünk, hogy a katholikus és a görög-szertartásu katholikus, valamint az örmény-szertartású róm. kath. lelkészek fizetése rendezendő; de hogy a szükséglet hogyan létesíthető, arra vonatkozólag lehetnek eltérő