Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-445

190 H5. országos ülés 1909 márczius 2^-én, szerdán. vallási nevelés nélkül nőttek fel. Ha tekintetbe vesszük, hogy a múlt évben Londonban megtartott nemzetközi kongresszuson a különböző állásponton levő bölcselők és tudósok a valláserkölcsi nevelés nagy horderejét, s mellőzhetlen szükségességét egyhangúlag elismerték: lehet-e hazánkra nézve nagyobb kár annál, hogy egész generácziók valláserkölcsi nevelés nélkül nőttek fel, a kik igy nyersen kivándorolva Amerikába, s ott kitéve a különböző tévtanok veszélyeinek, azokat visszavándorolva hazánkba behurczóljának ? Ily okokból eredő paphiány miatt például a kassai egyházmegyében már harmadéves theologusokat alkalmaznak a lelkipásztorkodás terén. Ezért szerettem volna én, hogy a t. kultuszminister ur, a kinek ahhoz esze s szive van, e kongruát véglegesen rendezte volna, hogy a szegény nép is, lehetőleg legrövidebb idő alatt hozzájuthatott volna a maga lelkipásztoraihoz. De ha Pénelopé vászna, mint már számos beszédeimben előhoztam, befejezéséhez jutni nem tud, mert a mit nappal sző, éjjel kifejti, azért pártában kell maradnia továbbra is, igy kell stagnálnia a kongruának, mert az mindig az alapelvek czirkalmazása körül forog. Másodszor, e törvényjavaslat nem elégit ki engem, mert az megaláztatás szinezetével bir a papsággal szemben, a mennyiben a papi kongnia a középiskola 4—5 osztályát végzett hivatalnokok fizetésén alól van. Minő arány az, hogy a tanitónak nagyobb fizetése van, mint a princzipálisának, a plébánosnak. Sőt ha tekintetbe veszszük, hogy az alispán vagy a főszolgabiró utiátalánya sokkal nagyobb, mint a papi kongrua, azt találjuk, hogy ezek lováról jobban van gondoskodva, mint a Is atholikus papról. Annak feltüntetésére, hogy az állam méltányolja nemcsak a katholikus, hanem egyáltalában a felekezeti papságnak honfentartó munkásságát, kérném kifejezetten beállitani a törvénybe hogy, a kongrua — nem ugy, mint az előadó ur mondotta — rendezhető legyen, de igenis rendezendő bizonyos idő alatt; hisz Ausztriában ezen idő alatt kétszer rendezve van. De még ez is ahhoz a feltételhez van kötve, ha a katholikus nagyobb egyházi javadalmak legalább 700.000 K-val, a magyar vallásalap legalább 1,200.000 koronával hozzájárulnak ennek költségeihez. Már most felmerül a kérdés, mi lesz akkor, ha nem járulnak hozzá ? (Mozgás.) A t. kultuszminister ur azt mondja, hogy nincs pénz, és hogy ez a katholikus egyház azon különleges viszonyának tulajdonítandó, a melyet az történelmi fejlődésénél fogva a magyar államban elfoglal. T. ház, e katholikus egyháznak ezen különleges viszonya oly bő köpenyeg, mely alá sok mindenféle, s a legellentétesebb magyarázat is megfér. Ez a különleges viszony azonban nem követeli azt, hogy a katholikus lelkészkedő papnak ne legyen meg a mindennapi kenyere, ez a különleges viszony azt nem vonja el a papságtól, hanem inkább megadja neki a kenyeret, és pedig nagylelkű királyaink és egyéb jóltevőink alapította és időzőnkint növelte generális eassa paroehorum segélyével. A generalizálás végett vallási alapnak elnevezett cassa parochorumot megületi minden accrescentia t. i. szaporulata, leszámítva a különös ezélu alapítványokat. A neve s rendeltetésénél fogva czélja nem egyéb, mint a szegény lelkészkedő papság segélyezése, illetőleg a kongrua-rendezés, s ezért csekély véleményem az, hogy annak jövedelméhez senki másnak, hanem elsősorban és kizárólag a lelkészkedő katholikus papságnak van joga. Nincs okom kételkedni a t. kultuszminister ur nagybecsű szavaiban, hogy nincs pénz. Én is azt mondom, hogy nincs pénz. (Derültség.) Nem okolom ezért a t. kultuszminister urat, sőt honorálom az ő őszinte eljárását, hogy a vallásalap 40 millió tőkeértékének 3%-át tisztán a kongruaalapra leköti. Ha igy járt volna el a sok liberáHs kormány is, a mely minden harmadévben egy-egy lelkésznek 25 forintnyi segélyt nyújtott, akkor lett volna pénz, mert a tőkeálladék felszaparodott volna. De ez nem történt meg, sőt, a mint olvassuk az újságokban, a nyolczvanas években sok el is veszett. Magam is beismerem, hogy nincs pénz és ily körülmények között alig lehetne másképen intézkedni és megtalálni a helyes forrásokat az alap fedezésére, de mégis azt hiszem, hogy helyes beosztással és okszerű gazdálkodással lehetne annak az alapnak jövedelmét annyira fokozni, hogy később nem kellene a katholikus papságnak államsegélyt igénybe venni. Ugyanis az igazság, méltányosság és helyes beosztás azt kívánja, hogy mindazon kiadások, melyek a vallásalapból nyernek fedezetet, a lelkészkedő papság rovására utaltassanak át, vagy az állam vagy pedig nagyobb javadalmasok terhére. Igazságtalan és nem méltányos dolog, hogy e tételeket mi, a kenyér nélküli lelkészkedő papok fedezzük és különböző stolákon, párbéreken híveinkkel huzakodjunk a hit rovására. Ilyen tétel elsősorban a közalapítványi igazgatóság. Mi köze a vallásalapnak a közalapítványi igazgatóság fizetéséhez ? Ez állami funkczió, fizesse az állam. Másodszor, a tanulmányi alap deficzitjét nem a vallásalapból kellene fedezni, hanem az állampénztárból. A mióta e nyugdijak megnagyobbodtak, azóta a vallásalapot megillető intercallaris egyházi jövedelmekből fedezik azokat. Hogyan jövünk mi ahhoz, szegény lelkészkedő papok, a kiknek nincs meg a mindennapi kenyerünk, hogy mi mások javára még nyugdijakat is teremtsünk ? ! Egy hang (a középen): Nem látszik meg a papokon, hogy nincsen a mindennapi kenyerük! Artim Mihály: A jó viz, levegő és a sok remény, melyből táplálkozunk, sokat képes pótolni. Rakovszky István : És a böjt J (Derültség.) Artim Mihály: Harmadszor, egyszerűsíteni, s olcsóbbá kellene tenni a vallásalap kezelését, be kellene vezetni a modern gazdálkodást; szakember igazgatósága alá kellene helyezni azt. Nem akarom szóvá tenni ezeket a dolgokat, mert nekünk nem engedik meg a betekintést ezen alap kezelésébe; csak a közvéleményre hivatkozom

3 a mely szerint