Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-441

108 khi. országos ülés 1909 márczius 18-án, csütörtökön. körülbelül 40.000 munkás van foglalkoztatva, s ha egyszerre sokkal több szénre van az országnak szüksége, ezt a munkásállományt mesterségesen szaporitani nem lehet, annál kevésbbé, mert hiszen külföldön és különösen Amerikában a szénbányászok sokkal nagyobb keresetet találnak, és igy csakis ezen külföldi munkabérekkel versenyezve lehetett a keresletnek megfelelni, versenyezve annyiban, hogy szénbányáink igen helyesen — mert részemről ezt csak helyeselhetem — kénytelenek voltak szénbányászainknak magasabb munkabért konczedálni. Ma ellenben ott állunk, hogy a munkabérek tekintetében munkásaink elérték a paritást. Ezt nem ugy értem, hogy egy métermázsa magyar szén fejtéséért az a munkás ép annyit kap, mint a német munkás. Ez természetes is, mert a német szén beiértéke annyival nagyobb, hogy nem lehet azt súly szerint szembeállítani a mienkkel, hanem kalória szerint. Ha azt veszszük, hogy 10.000 kalóriának Magyarországban való termeléséért milyen munkabért kap az illető munkás, és hogy 10.000 kalória megfelelő mennyiségű szénnek Németországban való termeléséért mennyit kap, ebben a tekintetben a paritás teljesen eléretett, a miből az következik, hogy nekünk a munkabéreket mesterségesen emelni nem lehet addig, a inig nem vagyunk képesek a produkcziót is aránylag emelni, a munkás által emeltetni, hogy t. i. ügyessége folytán többet tudjon produkálni és igy többet tudjon szerezni. Egység szerint véve és kalóriák szerint számítva, több munkabért fizetni nem volnának képesek a magyar bányák, mert nem tudnának a szomszéd területekkel versenyezni. Ennek a tételnek felállítására annál inkább szükség van, mert, a mint később leszek bátor reátérni, tartani kell attól, hogy az állami szénbányászat ebben az irányban egészségtelen viszonyokat fog teremteni. Elsősorban azonban igazolni akarom azt, hogy igenis téves az az állítás, mint hogy ha a magyar bányák nem lettek volna abban a helyzetben, hogy ezen követelésnek megfelelőleg produkcziójukat is emeljék. Téves ez az állítás azért, mert ha a statisztikát kezünkbe veszszük, ott erre nézve a legjaregnánsabb adatokat találhatjuk. Itt van a kezemben egy statisztika, a melyet az 1897-től 1908-ig terjedő időről állítottam össze, s a melyben ki van tüntetve a termelés, behozatal, kivitel és fogyasztás. És itt nagyon érdekes számokat találunk. Elsősorban azt látjuk, hogy a termelés 1897-től 1904-ig 49,885.547 métermázsáról felemelkedett 66,245.123 métermázsára. Ez nagyon csekély kis emelkedés, fokozatos emelkedés ; csak ennyivel emelkedett a termelés azért, mert ez ideig nem volt több szénre szükség, mert a bányák természetesen a termelést, mindig lépést tartva a szükséglettel és csakis ez által kényszerítve tudják csak fokozni. Ekkor azonban nagy ugrás állott be, a mennyiben egyrészt iparunknak nagyobb volt a szükséglete, másrészt a vasutaknak is nagyobb volt a szükségletük, és ez a körülmény azután nagyobb kívánalmakat támasztott a bányákkal szemben. Nézzük már most, hogy ezeknek a kívánalmaknak a bányák hogyan feleltek meg ? 1904-től 1905-ig csak csekély az emelkedés, a mennyiben a termelés 66 millióról felemelkedett 71 millióra ; de most, miután ekkor már rohamosan kellett a termelést fokozni, a következő emelkedés mutatkozik : 1906-ban 71 millióról 76 millióra emelkedik a produkczió, 1907-ben már 78 millió és 1908-ban már 82 millió, ugy hogy 1905-től 1908-ig nem kevesebb, mint 21 millióval emelték a magyar szénbányák a produkcziót. Azt hiszem, ez oly nagyszerű és bámulatba ejtő produkczió-emelés, hogy ezzel szemben nem indokolt az az álláspont, hogy esetleg félünk attól, hogy ezek nem lesznek abban a helyzetben, hogy a folyton emelkedő szükségletet ki tudják elégíteni. Oly bányászat, a mely évenként körülbelül 10 millióval többet tud produkálni a maga részéről, meg tudott volna felelni az állami szükségletnek. Ezzel szemben azonban felvethetné valaki, hogy e produkczió emelése daczára mindig fokozódott a behozatal is. A mi a behozatalt illeti, 1897-től 1907-ig a behozatal meglehetősen egyenlő volt, 14—14*4 millió. Ekkor következett az ugrás, hogy 1905-ről 1906-ra a behozatal 14 millióról 18 millióra emelkedett, sőt 1906-ról 1907-re 18 millióról 29 millióra emelkedett. Itt azonban elérte a tetőpontot, mert most már a magyar bányák is abban a helyzetben voltak, hogy többet tudtak produkálni, és esés következett, a mennyiben 1907-ről 1908-ra az import 28,900.000 métermázsáról 24 miihóra csökkent, ugy hogy 5 millió métermázsával kevesebb importáltatott egy évben, a mi világos jele annak, hogy ez fokozatosan lejebb fog szállani. Vizsgáljuk meg azonban, hogy tulajdonképen mi okozza a behozatalt, és van-e remény arra, hogy nagyobb produkczióval, akár az állami produkcziót veszszük szemügyre, akár a magánprodukczió fejlődését, sikerül-e a behozatalt teljesen eliminálni. Merem állítani, hogy addig, a mig közös vámterületen leszünk Ausztriával és vámmentesen engedjük be a szenet máshonnan is, természetes, hogy teljesen nem fog sikerülni a behozatalt eliminálni. Wekerle Sándor ministerelnök: A külföldről vámmentesen hozzák be a szenet! Lázár Pál: A külföldi vámmentességre még visszatérek és arra, hogy szükséges azzal szemben megvédeni a mi szenünket. A behozatal elsősorban fekete szénben mutatkozik. Nagyon kevés a trifaili és még néhány szomszédos kőszénbánya behozatala, a honnan geográfiai fekvésénél fogva egy kevés barnaszenet hoz be az országba. Legtöbbnyire porosz szén az, a melyre iparunknak feltétlenül szüksége van; azon kivül van bizonyos mennyiségű feketeszén a szobafütésre; ezt a publikum Ízlése keresi, ugy hogy azt hiszem, az alá a mennyiség alá, a mely tia