Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-420
66 420. országos ülés 1909 február 16-án, kedden. Én szives készséggel elismerem, hogy a honvédelmi minister ur nagy humanitással, nagy emberszeretettel értelmezi a törvénynek erre vonatkozó rendelkezéseit, de azt hiszem, alkotmányos szempontból sokkal helyesebb, ha törvényes garaneziáink vannak, ha a minister a maga humanitásával ott mozoghat a törvény által kijelölt keretek között. Sokkal igazságosabb és az alkotmány szellemének is jobban megfelelő volna, ha az állampolgároknak is törvényes garanoziáik volnának a póttartalékosság kedvezményének elnyerésére. Mert hiszen a mostani minister ur humanitását elismerve, kérdezem: ki biztosit arról, hogy a jövőben is mindig egy Jekelfalussyhoz hasonló jóakaratú ember ül a ministeri székben % És vájjon ha egy rideg gondolkozású, egy tisztán a katonai fegyelmet ismerő, ember kerül oda, nem tartja-e az majd he. a törvénynek betűszerinti magyarázatát és nem fog-e ezáltal sok méltánytalanságnak és igazságtalanságnak előidézője lenni ? T. képviselőház! A hivatkozott törvényszakasznak harmadik jjontja a póttartalékosság kedvezményét megadja a teljes árvaságra jutott testvérnek egy fitestvére, vagy féltestvére, úgyszintén anyátlan testvéreknek egyetlen féltestvére részére. Itt már nem szükséges fejtegetnem — hiszen ez a gondolatmenet vonul végig az egész törvényjavaslaton — hogy ugyanazokkal az igazságtalanságokkal találkozunk e helyütt is, ugyanazok a tekintetek teszik itt is parancsolóvá a törvényjavaslat elhatározó intézkedéseinek megváltoztatását, a melyeket már elősoroltam, s a melyekre világosan és határozottan rámutattam. Mihelyt megváltoztatják azt az intézkedést, hogy a tiszta véletlen, a vakszerencse adja meg 60—70.000 embernek a póttartalékosság kedvezményét, a kik közül egy bizonyos százalék talán megérdemli, a többi azonban igazán csak a véletlen szerencse folytán jut e kedvezmény birtokába ; azonnal önként kiszélesednek azon keretek, a melyek között az emberszeretetnek, az igazságnak megfelelően helyezhető el a j)óttartalékosság intézménye. És ez katonai szempontból nagyon fontos kérdés. Nagyon fontos kérdés az, hogy a nemzeti termelő erőnek mely része vonatik el bizonyos időre a termeléstől ; mely része a nemzeti termelésnek az, a mely évek hosszú során keresztül a meddő katonai páhyán kell, hogy maradjon. Nemzeti szempontból fontos és lényeges kérdés, hogy a katonai kötelezettség teljesítése által minő sérelmeket szenved a polgári élet; hogy össze lehet-e egyeztetni a két ellentétes foglalkozás jogos érdekeit és hogyan lehet elsimítani az ellentéteket; meggyengíteni az összeütközések erejét, hogy a polgári és katonai elem megőrizhesse azt a harmóniát, a mely szükséges egy alkotmányos államban, hogy egyfelől a nemzet polgári szervezete a véráldozat lerovása által meg ne inogjon, másfelől abban a katonai szervezetben olyanok szolgáljanak, a kiknek munkaerejét meghatározott időre a nemzet polgári része nélkülözheti. Ezt a nagy kihatású kérdést szabályozná a póttartalékosság intézményének rendezése és én azt hiszem, hogy ebből a nagy egyetemes nemzeti szempontból fogva fel a kérdést a t. honvédelmi minister ur fejtegetéseimnek helyes és igazságos voltát elismeri és igyekezni fog a jövőben oly törvényjavaslattal örvendeztetni meg a törvényalkotó testületeket, a melylyel intézményesen biztositható ezen kérdés helyes rendezése. (Elénk helyeslés balfelól.) A mint rámutattam, nem egy pár ezer emberről van itt szó, hanem 60—70.000 között van azok száma, a kik a sorozás kedvezése folytán jutnak a póttartalékba. Értem itt természetesen mindkét államot, minthogy itt mindkét állam részére szükséges ujonczokról van szó. Ennyi ember sorsa nagyon is megérdemli, hogy a t. ház behatóan foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Mielőtt áttérnék egész más irányú fejtegeséseimre, már itt rámutatok az eszmetársulás révén arra, hogy hibának tartom azt, hogy mi a törvényjavaslatban mindig az Ausztria számára szükséges ujonczokat is megszavazzuk. Nekünk egyedül Magyarország érdekeit kell figyelemmel kisérnünk. Nekünk az a kötelességünk, hogy a magyar nemzet vér- és -pénzbeli erejének figyelembevételével évrőb évre vagy pedig a törvény rendelkezései szerint hosszabb időre is megállajoitsuk azt a szolgálatot, a melyet a katonai téren a magyar állampolgároknak saját érdekükben teljesiteniök kell. A törvényjavaslat értelmében összesen 103.100 főnyi ujonczlétszám szükséges. Ezzel mintegy egységessé, vagy legalább is szorosabbá válik az az áldatlan viszony, a mely Magyarországot Ausztriához fűzi; ezzel mintegy az összbirodalom eszméjének tesz szolgálatot a törvényjavaslat, a mely a magyar törvényhozás tagjaitól azt is megköveteli, hogy az Ausztriának szükséges ujonczokat megszavazzák. (Jekelfalussy Lajos honvédelmi minister tagadólag int.) Az igen t. honvédelmi minister ur tagadólag int, én tehát ezzel szemben a törvényjavaslatra hivatkozom. A törvényjavaslat szerint (olvassa) k : »A közös hadseregnek és haditengerészetnek fentebb megállapított 103.100 főnyi évi ujonczlétszámából. ..« Jekelfalussy Lajos honvédelmi minister: Tovább tessék olvasni! Nagy György: De mégis megállapítjuk a 103.100 főnyi ujonczlétszámot, s ezzel követünk el törvénytelenséget. Mi közünk nekünk ahhoz, hogy Ausztriának mennyi katona szükséges ? Tisztára a mi véderőnk figyelembevételével állapítsuk meg azt az ujonczlétszámot, a melyet a magyar viszonyok megengedhetőnek tüntetnek fel. Én csodálkozom, hogy akkor, a mikor a függetlenségi párt tagjai közül igen sokan ezt hibának tartották a múltban, most ugyanazok többségre kerülve, kormányra jutva, ezen hibák orvoslását nem követelik. Hiszen épen Kmety Károly t. képviselőtársam is rámutatott arra, hogy hibás,
