Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-435

492 Í35. országos ülés 1909 egyéb jogszabályok is érvényben maradjanak, töröltessék, hogy indokokban is kifejeztessék és cüszpozicziókban is kimondassék az, hogy ezek az elavult és mindenkinek, mondjuk, a lelkiismeretét érintő dolgok kihagyatnak. Ezzel lényegesen közrehatna arra a pénzügyminister ur, hogy megnyugvást keltsen, és magam is más szemüvegen keresztül fogom nézni ezeket a javaslatokat. Ellenkező esetben, a mikor annyiféle vallomási kötelezettség áll fenn és oly sok nehezen meghatározható jövedelemről van szó, ha fentartjuk ezt a borzasztó állapotot, a mely az 1788-iki rendelet következtében fennáll, a mely még a felekezetek között is különbséget csinál stb., — nem akarom részletesen ismertetni — azt hiszem, ez tarthatatlan helyzetet idézne elő. Ha nem tartjuk fenn, mindnyájunk lelkiismeretéről egy kő fog leesni, és a t. pénzügyminister ur maga is meg fog győződhetni róla, hogy egészen más indulattal fog ez a jövedelmi adóról szóló törvényjavaslat általunk is kezeltetni, mintha folytonosan azzal a Damoklész-karddal kell szemben állanunk, hogy az egész törvény az 1788-iki rendeletnek hatálya alá kerül. Ezeket tartottam kötelességemnek elmondani, azon reményben, hogy talán sikerül már az általános vita során megnyugtató nyilatkozatokat kapnunk, a részletek során pedig alkalmas intézkedésekkel a dolgot enyhítenünk. Ezáltal közremunkálunk arra, hogy az állam bizonyítsa be, hogy az adóztatásnak nemcsak financziális czélja van, hanem egyik czélja az is, hogy felemelje az államj)olgárok kötelességteljesitését arra a magas polczra, hogy készségesen telj esitsék kötelességüket az állammal szemben, annak tudatában, hogy ez saját vagyoni és erkölcsi javaiknak, szabadságuknak és egyéni becsületüknek oltalmára szükséges. Ha igy fogjuk nevelni a polgárokat és nem ugy fogjuk kezelni, hogy bírságokkal, büntetésekkel akarjuk üldözni őket ott is, a hol annak erkölcsi értéke nem lenne akkor üdvös ereményeket érünk el az adóztatás szempontjából is. E szándék által vezéreltetve tisztelettel kérem a t. pénzügyminister urat, hogy a mennyiben lehetséges, szolgáltasson e tekintetben felvilágosítást. Szent-Királyi Zoltán jegyző: Nagy Sándor! Nagy Sándor: Csak röviden kivánom a t. ház türelmét igénybe venni; azonban lehetetlennek tartom mint függetlenségi ember, hogy ne reflektáljak arra a nézetem szerint sokban tartalmas, de sokban igazságtalan kritikára, a melyet Polónyi Géza t. képviselőtársam erről a javaslatról elmondott, erről a javaslatról, melyet megvédeni én, mint függetlenségi ember, elsőrendű kötelességemnek tartom, mert ebben a javaslatban látom megvalósítva azokat az elveket, a melyekért mi függetlenségiek pénzügyi és gazdasági téren régóta, évtizedek óta küzdöttünk. És a mikor ilyen javaslattal állt elő a pénzügyminister ur. a mely a mi elevinket valósítja meg, az adózás terén, akkor kötelességemnek tartom, hogy örömmel fogadva ez elvek megvalósítását, márczius 8-án, hétfőn. ezen törvényjavaslat megvédése által saját magunkat is megvédjük. Ebben a javaslatban találom meg ugyanis azt, a mit mi hirdettünk, hogy eltöröltetik az általános jövedelmi pótadó. Ez teszi lehetővé, hogy 8% millió a II. oszt. kereseti adóból leírandó tehertételből töröltessék. Ez valósítja meg a függetlenségi pártnak régi követelését, a melyet annyiszor hirdetett a népnek, hogy az adózásnál a teherviselési képesség legyen az irányadó, tehát alkottassék olyan törvény, a melynek két iránya lenne : legyen meg benne először a létminimum, a mi azt jelenti, hogy a kinek nincs teherviselési képessége, az ne fizessen adót, másfelől a progresszivitás, a mi azt jelenti, hogy mennél nagyobb a teherviselési képesség, annál inkább emelkedjék, ezzel arányban, az adózási kötelesség. Ha figyelembe vesszük továbbá, a mit folyton követelünk, hogy ebben az adójavaslatban a külföldiek fokozottabb megadóztatása van tervbe véve, a mi nem számbeli, nem pénzügyi szempontból lényeges, mert hiszen mint az indokolás kimutatja, eddig nem sokat tesz a külföldön tartózkodó ingatlan birtokosok adója, de a mi hazafias és nemes intencziókat valósit meg, kétségtelen, hogy csodálkoznom kell, hogy épen Polónyi Géza t. képviselő ur, a függetlenségi eszmének olyan régi harczosa, ilyen kritikában részesítette ezt a javaslatot. Nem lehet elfogadni azokat a kifogásokat sem, a miket Polónyi Géza a létminimumra nézve felhozott, mert ezen kifogások nézetem szerint nem helyt állók. Első kifogása, hogy hibáztatja az egyenlő létminimumot, holott szerinte épen az egyenlő teherviselési képesség azt követelné, hogy Budapesten, a hol drágább az élet, nehezebb a megélhetés, magasabb legyen a létminimum is, mint a vidéken. Mindenekelőtt nagyon tévednek azok, a kik azt hiszik, hogy a mi létminimumunk a valóságban is 800 korona, mert hiszen a pénzügyminister ur bebizonyította, hogy Ausztriában, a hol 1200 korona a létminimum, tulaj donképen az 1600 és 1700 koronás jövedelmek nem esnek adó alá, csak az azon felüliek. Tehát a valóságban a mi 800 koronás létminimumunk sem lesz 800 korona, hanem legalább is 1200—1300 korona. (Ugyvan!) Helytelen tehát azt hinni, hogy mi egy 800 koronás létminimummal dolgozzunk. De a mi a budajoesti megélhetési viszonyokat illeti, e tekintetben szórólszóra aláírom, a mit Esterházy t. képviselőtársam elmondott, a ki nagyon helyesen mutatott rá arra. hogy a megélhetési előfeltételek tekintetében nincsenek nagy különbségek a főváros és a vidék közt. Azt is hozzá teszem, hogy ha a fővárosban természetesen valamivel drágább is.a megélhetés, mint a vidéken, de viszont ezzel szemben a foglalkozás, a kereset előfeltételei is inkább megvannak. Budapesten sokkal több módja van valakinek exisztencziát alapítani, mint a vidéken, a hol tudjuk, hogy a kenyérkereseti ágaknak köre sokkal szűkebbre van szorítva. Ez abból is látszik, hogy a tönkrement exisztencziák a vidékről a fővárosba özönlenek, abban a reményben, hogy a mit nem tud-