Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-433
Í33. • országos ülés 1909 márcziüs 5-én, pénteken. 449 módjában áll saját elhatározásából ezen szakasz alá szubszummálni azt az intézetet, a melynél ő kölcsönt Tett fel. Például ha ma, a mikor jelzálogkölcsönöket a záloglevelek alacsony kurzusa folytán a pénzintézetek 94—95°/ 0-kal számitolnak le, levont költségek czimén a tőkéből 6°/o-ot fizet az adós, ha pedig 6% kamatot fizet, e kettő egy évben 12°/o, igy ha az adós elköveti az intézettel szemben azt a malicziát, hogy 3 hónappal a kölcsön felvétele után viszafizeti azt, akkor effektive ő arra a 3 hónaj)ra fizetett 15—20°/o kamatot, beleesik tehát ennek a törvényszakasznak büntető szankcziójába. Ugyanez az eset áll fenn, a mely mindennapos eset, ha egy iparvállalat jön a bankhoz és azt mondja, tessék nekem fix 3—4 esztendei időre váltóhitelt adni, a melyet — az összeg mellékes — a bank engedélyez ilyen és ilyen kamatláb mellett, megállapodnak és annak fejében, hogy a pénzintézet neki az évek bizonyos számára garantálja azt a hitelt, az fizet a tőke után 2—3% províziót előre. Ez egy szokásos üzlet-ág, a mely nagy vállalatok közt szokott végbemenni. Már most levonják a 2°/o províziót, felszámítják a 6% kamatot és ha az illető három hónap múlva visszafizeti a hitelt, beáll annak az esete, hogy összesen többet fizetett, mint a mennyit a törvény megenged, a bank tehát ismét beleesik a büntető szankczióba és jogtalanul megszégyenítés és büntetés alá esik. Ezenfelül azonban bátor vagyok utalni még arra is, hogy annál a sok vidéki kis pénzintézetnél, a melyeknél kis kvalifikácziójú könyvelők és számfejtők végzik ezen kamatok kiszámítását, egy könyvelőnek vagy egy esetleg már felmondott számfejtőnek szándékosan a leszámolásnál elkövetett számítási hibája önmagában involválja ezt, vagyis akkor azokat az intézeteket kiszolgáltatjuk minden felmondott vagy elbocsátott tisztviselő rosszakaratának. De attól' eltekintve, hogy mikor áll be tényleg ez az eset, méltóztassék elképzelni, hogy annál a természetes antipátiánál fogva, a melylyel szembenállanak az összes j)énzintézetek két igen egyszerű ok miatt: mert nem adhatnak mindenkinek kölcsönt, a ki kér, és mert mindenkitől, a kinek adnak, visszakérik a kölcsönt, (Derültség.) ezen természetes antipátiánál fogva méltóztassék elképzelni, hogy az ilyen törvényszakasz hány ezer feljelentést, megszégyenítő, megbélyegző feljelentést fog eredményezni és akkor az intézet védekezhetik ugyan, kimutathatja ugyan a maga igazát, de az a megbélyegzés, az a stigma, a melyet a feljelentés rányomott, rajta marad és azt többé letörölni nem lehet. En emlékszem nagyon jól, hogy épen Wekerle Sándor, a ki ezt a javaslatot és ezt a szakaszt szövegezte, évekkel ezelőtt mint a közigazgatási bíróság elnöke, ha nem csalódom, a pesti Lloyd-társulatban hitelviszonyainkról naKÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XXIV. KÖTET, gybn érdekes és tanulságos előadást tartott. Én ebből a felolvasásból megtanultam egyet: gyönyörűen volt megokolva, ma is áll, hogy semmiféle hitelviszonyokat, semmiféle állam hitelviszonyait ilyen törvényes rendelkezésekkel, törvényes tilalmakkal, büntetési tételekkel szabályozni nem lehet. Mert a hitelviszonyok alakulása egyedül függ a kereslet és a kínálat törvényeitől, gazdasági intézményektől, a melyek a tőkét produkálják és a közönségnek rendelkezésére bocsájtják. Ilyen intézkedésekkel semmiféle államban uzsorát még meg nem szüntettek: semmiféle államnak kamatlábát még egy tizedszázalékkal sem szorították lejebb, hanem elérjük az ilyen intézkedésekkel azt, a mit elérni senkinek sem áll érdekében, hogy t. i. akkor, a mikor ezeknek a pénzintézeteknek vezetőit egyfolytában azon megszégyenitő gyanú alá helyezzük, elérjük azt, hogy mindig kisebb és kisebb erkölcsi és szellemi kvalifikáezióju elemeket fogunk különösen ezeknek a kis vidéki pénzintézeteknek az élén látni, a helyett, hogy minél magasabb erkölcsi és szellemi kvalifikáezióju egyének vezetnék azokat, elérjük azt, hogy mindinkább távoltartja majd magát, hogy majd mindinkább fél fiatalságunk és félnek az emberek ilyen pályára lépni, a melylyel szemben megteszi a törvényhozás azt, a mit, mint Holló Lajos t. képviselőtársam igen helyesen fejtette ki, semmiféle más kereseti ággal szemben meg nem tett, hogy kivételeses büntető kulcsokat alkalmaz vele szemben, mindig kiindulva abból a szuppoziczióból, hogy uzsorát ezek és csak ezek folytatnak. Abban is igazat adok Eátkay László t. képviselőtársamnak, hogy ha pedig akarunk ez ellen valamit tenni, ha azt tartjuk, hogy a hitelviszonyokat szanálni kell, hogy a kamatláb túlságosan drága, a mit az én meggyőződésem szerint semmiféle törvényes intézkedéssel soha szanálni nem is fogunk, mert azt csak gazdasági intézményekkel lehet szanálni, de — mondom — ha ezt el akarjuk is érni, akkor is ez a mód a legszerencsétlenebb, a melyet csak képzelni lehet. Mert az, hogy az állam a végén odaálljon és részesedést követeljen az uzsorának az eredményéből, hogy ugy büntesse meg az intézetet, hogy uzsoráskodható!, a hogy akarsz, de ha sokat uzsoráskodtál, valamit adj ide nekem is belőle : ez, azt hiszem, az uzsora megbélyegzésének és megakadályozásának olyan módja, a mely nemcsak a pénzintézetekhez, de az államkincstárhoz sem méltó. Mert, t. ház, hogy az államkincstár konzorcziális részesedést vállaljon egy nyilvánvalóan uzsorának dekretált bevételből : ez az államkincstár tekintélyéhez,, állásához nem méltó. (Ugy van! Ugy van! a haloldalon.) Mindezeknél fogva bátor vagyok ismételten kijelenteni, hogy a törvényjavaslatnak ezen szakaszát, mint czélra nem vezetőt, mint semmiféle jogpolitikai elvet meg nem valósitót, mint az állam 57
