Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-433
Í33. országos ülés 1909 márczius 5-én, pénteken. 431 Rendkívül sajnálom, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur akkor, a mikor ezt a törvényt a most egyedül képzelhető alapra, mérlegszerű tiszta nyereség alapjára helyezte, hogy akkor egyúttal nem szakitott még ezzel a rendszerrel, a mely az előttünk fekvő törvényjavaslat 17. és 18. §-ában foglaltatik. E rendszer mellett igazán nem szól semmi egyéb, mint az hogy ennek hibáit hátrányait már ugy megszokták a részvénytársulatok, hogy azt hiszem, részvénytársulati igazgató el sem tudná magát képzelni ugy, hogy az adókivetésnél ne legyen hónapokon át folytatott vitája, minden egyes tételnél ujabban meginduló perpatvara arról, hogy mi képezhet levonható tételt, mi nem, mit szabad hozzáadni, mit nem. Ez az előnye van, hogy a régi rendszert hibáival, hátrányaival a részvénytársulatok megszokták, 30 éve, hogy ezt fentartjuk, annyiban kellemes, hogy egy régi szokáshoz való ragaszkodást nem tekintünk hátránynak. De más előnye annak, hogy fentartjuk, nincs. Én azonban, miután itt rendszerbeli kérdésről van szó, miután a pénzügyi bizottság tanácskozásai során igyekeztem a t. pénzügyminister urat az ellenkező álláspont elfoglalására birni, de eredménytelenül, ennélfogva semmi kiáltásom sincs arra, hogy a plenáris tárgyalás során ezt megváltoztassuk. Különben is olyan rendszerváltoztatás ez, a melyet plenáris tárgyaláson végezni nem lehet, ennélfogva csak felemiitettem, tisztán azért, hogy mikor az elkövetkezendő generácziók részvénytársulati igazgatói, titkárai és jogtanácsosai szidják majd azokat, a kik e törvényt megalkották, legalább én kivétel legyek, (Mozgás.) mondjuk. Polónyi Gézával együtt, ha ő igényt tart. . . . Polónyi Géza: Tartok is ! Éber Antal : . . . hogy kivételek legyünk akkor azok közt, a kiket szidnak és pedig nézetem szerint jogosan. Egyébként kényszerűségből belenyugszom ezekbe, de egy stiláris, szerkezeti módosítást mégis vagyok bátor proponálni. A 17. §. 7. pontja ugyanis szintén fenn akarja tartani e régi és elavult rendszert, a mely szerint iparvállalatok, a mikor a szükségszerű leírást a gépekből, épületekből, eszközlik, a mi természetesen nagyon szükséges, kötelesek e leirásnál azt a formát megtartani, a mely eddig irányadó volt, minélfogva az értékcsökkenést tartalékalapba kell helyezni. Éz a forma idézi elő azt, hogy bizonyos iparvállalatoknál lassankint milliókra gyűlnek fel az értékcsökkenési tartalékalapok, mert az eddigi törvény nem tette lehetővé, hogy a leirás a legegyszerűbb formában, vagyis oly képen történjék, hogy ne a passzív oldalra állittassék be az ellentétel, hanem az aktív oldalon kell csökkentem a tételt. Ennélfogva vagyok bátor proponálni, hogy ha már hozzányúlunk ehhez az anyaghoz és szabályozzuk, akkor legalább ezekre vonatkozólag tegyük lehetővé az iparvállalatoknak azt, a mi anyagilag ugy a kincstárra nézve, mint rájuk nézve közömbös, de formailag feltétlenül helyes, azt t. i., hogy szabad választásuk szerint a leírásokat vagy akként eszközölhessék, hogy a megfelelő értékcsökkenést tartalékalapba helyezzék, vagy ugy, hogy az aktív oldalon irják be. Erre vonatkozólag még egy aggodalmat vagyok bátor a t. pénzügyminister ur előtt felhozni. Ezen pontba a pénzügyi bizottság, nézetem szerint, a kincstár érdekében egészen helyesen, bevette azt az intézkedést, hogy ha a jelen szakasz 7. pontjában felsorolt vállalatoknál, iparvállalatoknál, a tartalékalap hozzájárulási összeg, vagyis a leírásokra vonatkozó mérlegszerű becsérték tekintetében aggály merül fel, az adókivetésre illetékes hatóságnak jogában van esetleg szakértők meghallgatásával a becsértéket adókivetés szempontjából is kiigazítani. Véleményem szerint ez helyes, mert a végén bekövetkezhetnék tényleg az, hogy túlságos értékcsökkenési tartalékalap kreálásával, a mi különösen a családi iparrészvénytársulatokra nézve közelfekvő dolog volna, elvonnák, igaz, hogy csak ideiglenesen, de mégis csak elvonnák az adóalapot. Ezért helyesnek tartom. Viszont azonban magában véve ez az intézkedés egy oly pénzügyministernek a kezében, ki a gazdasági tényezőknek fontosságáról és nevezetesen a különféle ipari vállalatok vexácziój ának káros voltáról nincs meggyőződve, veszélyes fegyver lehetne a tekintetben, hogy minden egyes iparvállalatnál szükségkép előforduló ilyen értékleírást szakértők közbenjárásával vizsgálat tárgyává tenné, holott régen megállapított tény az, hogy arra nézve, hogy egy iparvállalat mennyit tart szükségesnek leirni, tulaj donképen semmiféle idegen szakértő mértékadó véleményt nem is mondhat. Én tehát csak azt kérném a mélyen t. pénzügyminister úrtól, hogy — miként ez a porosz törvény és az osztrák törvény meghozatalánál is történt — a végrehajtási utasításban legyen kegyes kifejezést adni azon óhajtásának, hogy ez a szakasz, illetve a szakasznak ez az intézkedése ne arra szolgáljon, hogy a pénzügyi hatóságok minden kis differenczia és csekély kétely esetén ezen hosszadalmas és komplikált eljárást indítsák meg, hanem méltóztassék azt elrendelni, a mi az osztrák végrehajtási utasításban is kifejezésre jutott, hogy a pénzügyi hatóságok rendes szokás gyanánt ezt a tételt vizsgálat tárgyává ne tegyék, hanem csak akkor, ha alapos aggályuk merül fel a tekintetben, hogy itt direkt adóeltitkolás esete forog fenn. Ezeket voltam bátor felhozni. Propoziczióm pedig az, hogy a 17. §. 7. pontjában e szavak után : »tartalékalapba helyeztettek-?, beiktassanak ezen szavak : »vagy ugyanezen czimen a mérlegben leirattak«, és ehhez képest az utolsó bekezdésben, hol az ellenőrzésről van szó, »hozzájárulási összegeire* mellé betétessenek ezen szavak : »illetve a leírások összegei*. Bátor vagyok ezen módosításomat elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Elnök : Következik ? Vertán Endre jegyző: Lányi Mór!