Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-432

4-32. országos ülés 1909 márczius k-én, csütörtökön. 421 tőkének 5—6% a dividenda, ez méltányos elbánás lenne ; de azoknál a részvénytársaságoknál, trustök­nél stb. hol a dividenda felmegy 10—20—25—50 százalékra és a tartalékalap nevelésére fordittatik évenként a nyereség, ott már fokozatos adóztatás­nak van jogosultsága és értelme. Azonban ez megint csak teória, mert az adó­reform alapelveibe ütközik. Csodálatos ellenszenv­vel találkozunk a progressziv eszmével szemben, ugy hogy ezt felesleges bővebben fejtegetnem, de a jövendő szempontjából talán nem felesleges, ha legalább egy hang emelkedett a képviselő­házban, mely a dividenda fokozatos emelkedésével szemben a fokozatos adóztatást tartja jogosult­nak és helyesnek. Fábry Károly Az igazgatóknál is! Polónyi Géza : Ez úgyis megvan. A jelenléti bárczák úgyis megvannak adóztatva. Azt se tessék elfelejteni, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál a kétszeres, háromszoros, sőt négyszeres adóztatás lehetősége is fenforog. A 20. §-ban méltóztatik megtalálni azt a ren­delkezést, hogy a vállalati adón kivül a részvé­nyesek külön fizetnek adót, azonkivül az igazgatók, a jelenlét, illetőleg a tantiémek után is fizetnek adót. Ezt ne méltóztassék elfelejteni, miután a tantié­mekhez van irányitva a százalék, s ebben magában megvan a progresszió. Mentül nagyobb a tantiém, annál nagyobb az adó százaléka. Csak az alap­adónál nincs keresztülvive a fokozatosság, ezért tartanám helyesnek, hogy, ha pl. 5% a dividenda, legyen az adó 5%, azután fokozatosan emelkedjék ott, a hol magasabb a dividenda 15—20%-ig. Ha e tekintetben részletes adatokba akarnék bocsátkozni, a legutolsó év történetéből mesés dol­gokkal állhatnék elő, hogy egyes részvénytársaságok milyen magas dividendákat fizettek, milyen mó­don hatottak közre az épitkezési ipar megdrágítá­sára, pl. a téglakartellek. De ezekről most nem akarok beszélni, mert az idő rövid és még más okok is vannak, hogy ne nyújtsam ezt a vitát. Azonban in konkréto fel­merül a 21. §. kérdése. Ez az u. n. szégyenparag­rafus, a mely ellen általános a felháborodás (Ugy van! bal felől.) Én azt rettentő mód jogosult­nak tartom, ha az u. n. uzsorával szemben valaki prohibitiv intézkedéseket akar csinálni. Engem ezen szempontnál nem gazdasági kérdések, hanem, nyiltan megmondom, igazságszolgáltatási tekin­tetek vezetnek. Én azon az állásponton vagyok, hogy nem tartom helyesnek, ha a játékból eredő jövedelemben osztozik az állam. Nekem sohasem változott meg az álláspontom a tekintetben, hogy a magyar magánjog elvének, hogy a játékot és a játékszenvedélyt nem akarja fokozni semmiféle totalizatőrrel vagy osztálysorsjátékkal, hive vagyok, de ezek még nem büntetendő cselekmények. Itt még van értelme annak, hogy az áUam azt mondja : ha már tűröm a játékszenvedélynek ezt a magán­jogilag különben turpis causát képező tombolását, abból legalább a magam, vagy — mondjuk igy — a szegény számára a megfelelő perczentet adandó vagy pedig megfelelő egyenértékben megkapjam. De a mit jogászilag megengedhetetlennek és a mit igazságszolgáltatásilag veszélyesnek tarta­nék, az az, hogy ha egy állam valamit bünte­tendő cselekménynek minősit, — mint a hogy büntetendő cselekménynek minősiti az uzsorát — abból a magam számára províziót kérjek. Ezt nem fogadhatom el, mert a közmorál megron­tására vezethetne. T. i. ott, a hol én tűrök egy institucziót, és abból még magamnak jutalékot követelek, ez még állami igazságszolgáltatási szempontból nem kifogásolható dolog; de a mit büntetendő cselekménynek mondok, hogy akkor egy másik törvényben azt mondjam : csak kövesd el bátran ezt a dolgot, elkövetheted, ha nekem proviziót fizetsz ezért egy magasabb adó fejében, ezt már szerencsétlen princípiumnak tartanám. Azért melegen ajánlom, hogy ezen igazságszolgál­tatási magasabb elvek szempontjából ezt a dis­pozicziót méltóztassanak kihagyni. Azonban a mélyen t. pénzügyminister ur szives figyelmébe ajánlom először a következőt. Én nagyon szivesen restituálnám azt a 21. §-t azzal, hogy a biztosító társaságoknak azokat a díjtartalékait, a melyek nem magyar értékekben vannak elhelyezve, a mi — fájdalom — külföldi részvénytársaságoknál legnagyobb részben igy van, magasabb adó alá vonnám. (Helyeslés.) Ez tel­jesen jogosult, helyes dolog, financzialiter is biz­tosabb és magasabb eredményt tudnék vele elérni. Régen késik és régen várjuk már a biztosító­társaságokról szóló azt a törvényt, a mely ki­mondja, hogy a hazai földön jogokat élvező tár­saságok díjtartalékaikat ne helyezzék el külföldi papírokban és értékekben, a melyeknél a szeku­ritás tekintetében már csak azért sincs meg a biztosíték, mert hiszen külföldön lévén a vagyon, a végrehajtás is nehezebbé, nem ritkán lehetet­lenné is válik. Volt alkalmam a képviselőházban adatokkal kimutatni, hogy amerikai társaságoknál soha be nem jegyzett és máról holnapra 500%-kal vagy mondjuk 100%-kal — hogy a tőzsdeérték és a névérték közötti különbség ne hasson zavaró­lag — visszaesett a papíroknak az értéke egy napról a másikra ugy, hogy az abszolút semmi értéket nem képviselt, sőt nem létezett vasutaknak elsőbbségi kötvényei is szerepeltek biztosítási díj­tartalék czimén. Hogy ezeket a dolgokat legalább egy adótörvénynyel érjük utói, ezt helyesnek tartanám, és ha e tekintetben a mélyen t. pénzügy­minister ur szives hozzájárulásával valamely javas­lat tétetnék, — én magam nem fogom megtenni — azt nagyon melegen támogatnám. Van még egy kérdés. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójánál a kőszénbányákra nézve a 10%-os adót 7%-ra javasolja mérsékelni a törvényjavaslat. Megint közgazdasági elméletek mérkőzéséről van szó. Én sohasem voltam, soha­sem leszek hive a kivitek prémiumnak. Erről egyszer hosszabban beszéltem a házban és engem még senki sem győzött meg, hogy a kivitek pré-

Next

/
Oldalképek
Tartalom