Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-430

430. országos ülés 1909 menye túlnyomó többségében az a tőke, a mely ilyenformán akkumulálódik, (Ugy van!) Egyáltalán nem látom tékát indokoltnak, hogy egy ilyen keservesen összegyűjtött tőkétől megvonjuk azt az előnyt, a minek megadására egyébként általános közgazdasági szempontból is feltétlenül indittatva érezhetjük magunkat. Azt mondják sokan, hogy a pénzintézetek a betéti kamatlábat leszállítják, de nem szállitják le a hitelkamatlábat. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Ez olyan állítás, a melyről azt merem állítani, hogy itt valami tévedés van az objekczióban. Én ugyanis ugy látom ezt a kérdést, hogy a mikor bizonyos pénzszükség tartósan jelentkezik, akkor azok a pénzintézetek — ha már az a pénzhiány tartósnak bizonyul — felemelik a betéti kamatlábat. Mikor azután a viszonyok megváltoznak, a pénz olcsóbbá válik, akkor előáll az az eset, hogy a hitelkamatláb leszáll, a betétek kamatlába azonban még a régi nivón marad, mert azt csak akkor szállitják le, midőn ez a pénzösszeg állandónak bizonyul. Azért mondom, hogy az objekczióban rejlik a tévedés, mert mikor a betétkamatlábat leszállítják, nem szállitják le a hitelkamatlábat, mert rendszerint már korábban leszállították, így áll ez a kérdés, s ez a gazdasági törvények után igazodik és nem egyesek jó vagy rossz hajlamai után. Maradna még egy szempont, a melyet igen lényegesnek tartok, s ez az, hogy mi tőkeszegény ország vagyunk, s nekünk külföldi, idegen tőkékre szükségünk van. (Helyeslés.) Hát Búza Barna t. képviselőtársam nála szokatlan nonsalanszszal nyilatkozik erről a kérdésről. Ugy látom, hogy ő egyéni álláspontja miatt nem akar jobban e kérdés mélyére pillantani, mert ha ezt megtenné, kizártnak tartom, hogy ne venné észre, hogy itt alapos tévedésben van, mert hogy egyebet ne mondjak, egy negyedszázalékos árkülönbözet járadékainknál akárhányszor elegendő arra, hogy külföldi vásárló fellépjen. Tehát épen a nemzetközi relácziókban ezek a csekély kamatkülönbözetek igenis nagy szerepet játszanak. De merem állítani, hogy még az ő takarékos magyarjánál, kisgazdájánál is pénz az a néhány tized, az a töredék. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Nagyon könnyen meggyőződhetik róla. nem is kell utána nagyon fáradságosan búvárkodnia, tessék elmenni akár Vásárhelyre, akár Kecskemétre, akár Debreczenbe a piaczra hetivásárkor és tessék bármire is alkudni, és akkor majd meglátja, hogy a kisgazdánál az a néhány fillér igenis pénz, a melyet ő sokra értékel. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) En azonban azt vallom, hogy igen kivételes eset az, hogy a betevőnek jutna ez a kedvezmény, mert többnyire az adósnak jut. Nagyon egyszerű példával szolgálhatok. Ha valamely vidéki intézet olcsóbban visszleszámitol, ugy annak természetes következménye, a mint mindenütt láthatjuk, hogy olcsóbban is fog hitelezni ; már pedig ha a betéteihez olcsóbban jut, márczius 2-án, kedden. 359 természetes, hogy ugyanannak az effektusnak kell előállania, vagyis szintén olcsóbban fog pénzt kölcsönözni, hitelezni. Erre nézve hivatkozom a pénzügyminister ur nyilatkozatára, a melyet egyik képviselőtársamnak tett és a melyet én rendkívül helyesnek találok. Azt mondja a pénzügyminister ur (olvassa) : »Ha olcsóbban kaphattak — t. i. ezek az intézetek — olcsóbban is adhattak. Ha a t. képviselő ur nem fogja elfogadni az alacsonyabb kulcsot, ugy rövid időn belül el fog érkezni az az idő, a midőn épen közgazdasági szempontok fogják a döntést az én álláspontom mellett meghoznk. Ezt mondja a pénzügyminister ur. Világos, hogy ő ismét azzal a szuverén biztossággal, a melylyel a közgazdaság komplex kérdéseiben ítélni szokott, itt is megállapította az igazságot. De van még egy koronatanúm és ez Bernát István t. képviselőtársam. (Halljuk !) Bernát István t. képviselőtársam — igen fájlalom, hogy nincs itt — azt mondta, hogy igenis én nagyon helyeselném, (Halljuk I Halljuk !) hogy ha a tőkekamatadót bizonyos altruista intézeteknél leszállítanák. Ebből én nem következtethetek egyebet, minthogy Bernát István t. képviselőtársamnak az a meggyőződése, hogy ez az adóleszállitás az adós javára válik, mert máskép egyáltalában nem képzelem, hova tendál ő ezzel a felfogásával. Egyenes következménye lenne ennek, hogy az összes intézetek, a melyek ezen hitelszövetkezetekkel természetesen versenyben állanak mindenütt, szintén kénytelenek lesznek akkomodálni a kamatlábat. Már most nem tételezem fel Bernát István t. képviselőtársam nemes érzéséről, hogy ezt az előnyt csupán a szövetkezeti adósnak, csupán a hitelszövetkezetek kiválasztott népének akarta adni, hanem felteszem, hogy ettől az előnytől nem akarta megfosztani az adósoknak többi nagy táborát, egész légióját. Maradna még az utolsó kifogás, a mely azonban rendkívül hipotetikus, és ez az, hogy a pénzintézetek javára fog ez a tőkekamatadó-leszállitás esni. Hogy állunk e dologgal ? A t. pénzügyminister ur azt mondja : »Én belevonom a pénzintézeteket a keresetadóba, belevonom azért is, mert a tőkekamatadóval nekik bizonyos bonifikácziót adok. Az ő indokolása így hangzik : Mert a tőkekamatés járadékadóról szóló törvényjavaslatban az úgynevezett betéti tőkekamatadó kulcsát 10%-ról 5%-ra mérsékelem. Tekintettel pedig arra, hogy a pénzintézetek mai versenye mellett a betéti tőkekamatadót végeredményben maguk a pénzintézetek viselik, ez az 5%-os adómérséklés tulajdonképen a pénzintézeteknek juttatott oly kedvezmény, a melyet az arányos teherosztásnak és az államkincstár érdekeinek megvédése szempontjából más utón legalább részben egyensúlyozni kellett«. A pénzügyminister ur tehát Saját bevallása szerint rekompenzálja a pénzintézeteket tőkekamatadóval azért, mert bevonta őket a keresetadóba. Ha azonban e kérdés fölött meditálunk, akkor azt fogjuk látni, hogy komoly aggodalmak