Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-425

425. országos ülés 1909 február 24-én, szerdán. 237 a czivilizáczió nevében tiltakoznunk kell az ellen, hogy minket magyarokat tudtunk, akaratunk ellenére háborúba vigyenek, külföld ellen vigyenek. Ilyen lépésnek sem czélja, sem értelme, sem dicsősége nincs. De tovább megyek. Törvényeink értelmében állítom, hogy amaz idegen uraknak, a Schönaich és Aehrenthal uraknak joguk sincs a magyar nemzet nevében háborúba vinni minket, nincs joguk bennünket Szerbia ellen harczba vinni, nincs joguk a magyar katonákat Szerbiába büntető expediczióba vinni. Miért nincs? Élő törvény, az 1608-iki dekrétum II. czikke ezeket mondja : Hammersberg László: Halljuk eredeti latinban ! Mezőfi Vilmos: Azért nem mondom eredeti latinban, mert a közbeszóló képviselő ur esetleg nem értené ! Hammersberg László : De biztosítom, én megértem. (Derültség.) Mezőfi Vilmos (olvassa) : »Minthogy Isten jóvoltából ugy a magyarokkal, mint a törökkel békére és egyezségre léptünk, (Halljuk!) azért elhatározták, hogy a király Ő felsége azt is megtartsa és megtartassa, és hogy az ország előzetes tudta és beleegyezése nélkül Magyarországon és annak kapcsolt részeiben se háborút ne indíthasson, se külföldi katonákat be ne hozhasson.« Ezt az 1G08. évi élő törvényt megerősítik az 1609, 1613, 1618, 1622, 1638, 1659, 1681 és 1715. évi törvényeink. Eltörölve, megszüntetve ennek a törvénynek rendelkezése nincs. Sem az 1867., sem az 1868. évi törvényekben, ez a rendelkezése a mi törvénytárunkban lefektetett eme szentesitett törvénynek, hogy az ország tudta és beleegyezése nélkül háborút üzenni a királynak joga nincs, megszüntetve nincs. Ez élő törvény és ennek alapján joga, kötelessége a kormánynak felemelni szavát és tiltakozni minden háborús kalanddal szemben. Hiszen épen ez a kormány áll azon az állásponton, hogy a nemzeti kormány onnan nyerte létjogosultságát, hogy ezeken a bársonyszékeken üljön, mert a nemzet, a haza belső konszolidáezióját szolgálni akarja. Nem szabad tűrnie tehát ennek a kormánynak, hogy most ki legyen szolgáltatva az ország egy véres és szomorú háború minden viszontagságainak. Oly háborúnak, mely akárhogy végződjék, erre az országra csak siralmas lesz. Akár győzünk, akár megvernek bennünket, mindenkép Magyarország szenvedni fog és Magyarországnak semmi néven nevezendő előnye abból nem lesz ! Nem tartja a t. kormány elérkezettnek az időt, hogy egy erélyes és elhatározott lépéssel megnyugtassa az ország aggódó népét, megnyugtassa a kétségbeeső apákat és anyákat, hogy háborúról nincs szó, felfelé pedig tiltakozzék, bejelentvén, hogy ez az országgyűlés nem fog megszavazni egyetlen katonát sem a háború czéljaira és ez az országgyűlés egy krajezár költséget sem szavaz meg a Szerbiába indítandó büntető expediczió vagy más czimű háborús kaland czéljaira ? Ez ennek a kormánynak kötelessége lenne. Sajnálattal látom, és az országgyűlés tehetetlenségét olvasom ki abból, hogy mikor az egész külföldi sajtó czikkezik fenyegető világháborúról, mikor az országban mindenki aggódik, hogy háború fog bekövetkezni, akkor ebben a parlamentben egy szó sem hangzik, akkor a t. kormányelnök ur nem tartja szükségesnek, hogy felálljon, megnyugtassa és tájékoztassa a képviselőházat, az ország közvéleményét. Üjra ott leszünk, hogy meg fogják üzenni a háborút tudtunk nélkül és talán a ministerelnök ur sem fogja még 24 órával előbb tudni, hogy Aehrenthal ur mit határozott. De hogy a nemzet képviselete nem fogja tudni, az kétségtelen, t. képviselőház. Már pedig ennek a képviselőháznak, ha valóban képviseli az országot, ha valóban van ereje és tekintélye, nemcsak tudnia kell, hanem e felett tárgyalnia és tanácskoznia kell és tiltakoznia kell minden háborús kaland ellen. Mikor ennek az országnak szüksége van a békére és nyugalomra, mikor ebben az országban amúgy is szünetel az ipar, a kereskedelem, amúgy sincs vállalkozási kedv, a mikor ebben az országban nyomorúság és inség dul, akkor nem szabad ezt az országot egy következményeiben beláthatlan háborús kalandba és veszedelembe belesodorni. Mindezek után abban a reményben, hogy a ministerelnök ur. mint egy nagy állam első hivatalnoka és vezetője, ministerelnöki kötelességének fogja tartani, hogy bármikép álljon a dolog, megnyugtassa és felvilágosítsa az ország népét, a következő kérdéseket intézem ugy hozzá, mint az ő utján az összkormányhoz (olvassa) : Interpelláczió a ministerelnök utján az összkormányhoz : 1. Van-e arról tudomása a ministerelnök urnak, hogy a közös külügyministerhez közel álló sajtó sugalmazott közlései szerint — a melyeket megerősít a titokban folytatott katonai készülődés — csak napok kérdése, hogy a közös hadsereg hadi ereje úgynevezett »büntető expediczióra« bevonuljon Szerbiába? 2. Van-e arról tudomása a ministerelnök urnak, hogy ezek a háborús hírek és hadi készülődések megbénítják az ország iparát, kereskedelmét, gazdasági munkáját és rettegő nyugtalanságban tartják az apákat, anyákat, kiknek fiai a közös hadseregben szolgálnak és a kiknek vérébe és életébe kerülhet, ha a háború Szerbiával csakugyan kitörne ? 3. Ha mindezekről van tudomása a ministerelnök urnak, hajlandó-e megnyugtatni az ország aggódó közvéleményét, a kétségbeeső apákat és anyákat, hogy rettegésre nincsen ok, mert Magyarország kormánya sem háborúra, sem Szerbiába küldendő úgynevezett »büntető expediczióra« nem gondol. 4. Ha pedig nem lenne a ministerelnök ui módjában ilyen megnyugtató felvilágosítás adása, hajlandó-e az egész kormány nevében figyelmez-