Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-425
425. országos ülés 1909 február 2'i-én, szerdán. 227 Többségben vagyunk, t. ház. De ha nem lennénk is többségben, ha olyan lépések történnének is, hogy, mondjuk, ezt a házat e kérdésben tanúsított állhatatos, meg nem ingatható és fel nem adható álláspontja miatt feloszlatnák : meg vagyok győződve először is arról, hogy a nemzet nagy, óriási többséget adna az önálló bank füveinek ; de másrészről, ha ez a teljesen valószínű eshetőség nem állana is be, ha kisebbségben maradnánk is, figyelmeztetem a t. házat és különösen a közös bank intézményének híveit arra, hogy a házszabályok értelmében a közös bankról netalán benyújtandó törvényjavaslatot a sürgősség alkalmazásával tárgyalni nem lehet. Laehne Hugó: Az uj házban ugy sincs sürgősség ! Kmety Károly: Bocsánatot kérek, ebben a házban nincs helye egy közös érdekű ügy tárgyalásánál a sürgősségi szakaszok alkalmazásának. Polónyi Géza: Hát a bankügy közös ügy ? Kmety Károly: Közös egyetértéssel intézendő . . . Polónyi Géza : Az sem ! A nemzetnek teljesen önálló joga ! Kmety Károly: Engedelmet kérek, teljesen egyetértek a volt igazságügyminister ur ő exczellencziájával. A bank felállításának joga. a magyar nemzetnek teljesen kétségtelen, törvényes és önállóan gyakorolható joga. Ebben kétség nem foroghat fenn. De bocsánatot kérek, ha közös bankot akarnak egy törvényjavaslattal csinálni, ezen közös bank létesítése iránt mégis csak közös egyetértést kell létesíteni az osztrák kormánynyal, illetőleg az osztrák törvényhozással és ebben az esetben ez a közös bankról szóló törvényjavaslat egészen határozottan és kétségtelenül ad hoc közös egyetértéssel intézett ügyről szólna, a mire tehát a házszabályok 253. §-a — a sürgősségről szóló szakasz — semmi esetre sem volna alkalmazandó. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Hódy Gyula: Alá sem írnánk az ivet, azon kezdem ! Markos Gyula: Hol van az a 150 ember, a ki aláírná ! Kmety Károly: Ennek előrebocsátása után engedje meg már most a t. ház, hogy magára a törvényjavaslatra vonatkozólag egy pár panaszos észrevételt tehessek. (Halljuk ! Halljuk !) A vita során egy nagyon szomoru statisztikáról esett szó, a melyet a honvédelmi minister ur tett közzé a közös hadseregbeli tisztek honosságáról. Ez a szomoru statisztika azt mutatja, hogy kerekszámban szólva 25.000 közös hadseregbeli tiszt között, szintén kerekszámban szólva, csak ötezer magyar honos találtatik. Arra nézve nem lehet kétség közöttünk, hogy ez az állapot nem felel meg azon törvénynek, a mely kétségtelenül rendeli, hagy a magyar csapatoknál született magyarok legyenek a főtisztek és a stabálisok is. így mondja a törvény. Ez az állapot, a mi még létezik, ellentétben áll ezzel a hatályában fennálló és különben is az idézett 1867. évi legfelső rendelettel is elismert törvény rendelkezésével. Ez tehát egy sérelmes állapot, a melyen a lehető leggyorsabban segíteni kellene ; minden rendelkezésünkre álló módot meg kellene ragadni arra nézve, hogy a magyar tisztek a törvényes módon kizárólagosan láthassák el a magyar csapatok parancsnokságát. (Ugy van!) De erre a törvényes állapotra, t. ház, a mai módozatok szerint a hadügyi igazgatásnak mai eszközeivel sohasem jutunk. Ez folytonos stagnácziót jelent; stagnáczióra kárhoztat bennünket a magyar tisztek létszáma tekintetében. Csakis egy módja van annak, hogy a törvény rendelkezéseinek meglehetősen rövid idő alatt elég tétessék ; ez a mód pedig az, hogy a tisztképző intézetekbe a magyar honosok 43 százalék arányában vétessenek fel. (Ugy van!) 43 százalékát szolgáltatjuk a közös hadsereg összes ujonczainak; a törvényes állapotra tehát egyedül csak az vezethet, ha a tisztképző intézetek növendékei közé 43 százalék vétetik fel Magyarország honosai közül. ( ügy van !) Más sikeres eszköz nem található a törvény követelményeinek kielégítésére. (Ugy van!) Ha tehát csakugyan akarjuk a czélt és ha a t. hadügyi kormány — értem alatta a t. honvédelmi minister urat — komolyan akarja a czélt, akkor komolyan kell ezt a módot és ezt az eszközt is akarnia és akkor minden tőle telhető erővel azon kell működnie, hogy valósuljon valahára az, hogy a közös tisztképző intézetekbe addig is, a mig a közös hadsereg fennáll, magyar honosok 43 százalékos arányban vétessenek fel. Bolgár Ferencz államtitkár: Hát ma hányat vesznek fel ? Kmety Károly: Hogy felvesznek-e 43 százalékot, arra nézve nem tudok most statisztikát. . . Bolgár Ferencz államtitkár: . . . Ahá ! Kmety Károly : ... de az igen tisztelt államtitkár ur valószínűleg tudni fogja, hogy nem tesz ki 43 százalékot a közös tisztképző intézetekben levő magyar növendékek száma. Polónyi Géza : Az a baj, hogy közös tisztképzők egyáltalában vannak ! Kmety Károly: En meg volnék elégedve egyelőre 30 százalékkal is ; de nagyon kíváncsi vagyok megtudni az államtitkár úrtól, hogy hány százalék a magyar növendék a közös tisztképző intézetekben. (Felkiáltások haljelöl: Hát még a tisztek között !) A tisztek között csak húsz százalék a magyar, a mi tehát a törvényes arányszámon rettenetes messze alul marad. Ez az egyik, a mit különben nem én emelek ki először ebben a házban, de oly fontosnak tartom, hogy ne múljék el egyetlen ujonczvita sem, a melyben e súlyos sérelemre rá nem mutatunk. (Helyeslés.) Itt olyan törvényről van szó, a melynek parancsát még a paktummal sem lehet felfüggesztem. A törvény parancsolja ezt, a törvény követelménye ez, ezt kikapcsolni nem lehet, (ügy van!) 29*
