Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-425
218 425. országos ülés 1909 február 24-én, szerdán. meg méltóztatik győződni arról, hogy folyton követelte a függetlenségi párt a kontingentálást. E nélkül, a mig nincs kontingentálva a hadsereg, valóságos komédia, nem komoly munka a parlamentnek ujonczmegszavazási joga. Hiszen ha háború van, ugy is annyi ujonczot soroznak be, a mennyi jól esik, háborúba annyi ujonczot vihetnek, a mennyit a hadvezetőség épen besorozni és elvinni jónak lát. T. ház ! Most a függetlenségi és 48-as párt van többségben ebben a házban. A paktumban — hála Istennek — nem kapcsoltatott ki ez a kérdés, mert hiszen ez a nemzetnek olyan törvényes jogait érinti, bogy kikapcsolása valóban árulás lett volna. Nem az ujonczlétszám e megállapítása ellen kell tehát most tiltakoznunk, nem a létszámot kell csökkentenünk, nem is arra kérem t. képviselőtársaimat, hogy az ujonczmegajánlásról szóló törvényjavaslatot utasítsuk vissza, hanem tisztán arra kérem, hogy e ház határozatának szerezzenek érvényt, tegyük e határozatot komolylyá, tartalmassá az által, hogy a kontingentálás utján megakadályozzuk, hogy a hadvezetőség a parlament határozatait, megállapításait kijátszsza. Elismerem, hogy törvényes alapon tudja kijátszani, t. i. az 1889 : VI. t.-cz. alapján, mert e törvény értelmében annyi ujonczot állíttathat, a mennyit épen szükségesnek lát. Nehogy akadjon egy ujabb Okolicsányi, a ki ki akarjon oktatni arról, hogy fennálló törvénynyel van dolgunk, kijelentem előre, hogy tudomásom van arról, hogy intézkedik e tárgyban az 1889 : VI. t.-cz. Azonban a képviselő — és ezt hangsúlyozom C EJ esetleg felszólaló Okolicsányival szemben — nemcsak de lege lata, hanem de lege ferenda is vitatkozhatik, sőt a törvényeknél a vitatkozás mindig a de lege ferenda szempontjából történik. Nekünk nem kell folyton magyarázni, hogy jogunk van a törvények megváltoztatását kívánni, jogunk van a törvényekben módosításokat keresztülvinni. Igazán csak sajnálom, hogy nekem, mint magyar törvényhozónak, e jogomat minden beszédemben ismételten fejtegetnem kell. De kénytelen vagyok erre visszatérni mindig és mindig, ha azt mondják, hogy mit beszélek, a mikor a szentesitett törvény máskép intézkedik ? Az én előadásom minden szavában, minden állításában, minden érvében teljesen megegyezik a függetlenségi pártnak álláspontjával ; én erről az álláspontról, erről az alapról soha, senki kedvéért egy pillanatra le nem térek, le nem tértein és t. képviselőtársaimat a függetlenségi és 48-as eszmének legalább részben való diadalra vitele érdekében arra kérem : méltóztassék követelni a honvédelmi minister úrtól, hogy már most, az ujonczmegajánlásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban kontingentáltassék az ujonezok létszáma. T. képviselőház ! Van nekünk egy másik nagy sérelmünk is. Nagyon ügyelek arra, hogy olyat ne mondjak el, a mit elmondottak t. képviselőtársaim, vagy a mit elmondottam már én az ujonezok megszavazásának a vitájában. Azért beszédem anyagának megválasztásánál, beszédem megkonstruálásánál figyelemmel voltam arra, hogy kihagyjam mindazon kérdések tárgyalását, a melyeket az előző vita során, az ezzel szerves összeköttetésben álló 1051. számú törvényjavaslat általános tárgyalásánál megvitattunk. Különkülön történt felszólalás a tiszteknek és a legénységnek is Magyarországba való visszahelyezése érdekében. Ezt a kérdést egy régi Ígéret szabályozta, a mely még 1867 augusztus 6-ikán kelt. Rövid 42 esztendő alatt nem volt ideje a királynak ígérete beváltására; ugy látszik, azt gondolja, hogy ez alatt elévült már a tartozása, és nem is kell sietnie annak beváltásával. T. képviselőház! Ezt Ígérte a király 1867 augusztus 6-ikán ,— szóról-szóra felolvasom — (olvassa): »Már ezúttal tudatom önnel abbeli akaratomat, hogy az életbeléptetendő uj véderőrendszernek és az ország ismételten nyilvánult kívánságának megfelelően, egyszersmind pedig a hadsereg czélszerű vezetésének érdekében is a magyar korona országaiból kiegészített ezredekhez és csapatokhoz, a mennyire lehetséges, egyedül az ezen országokban született tisztek sorozhassanak be.<< A törvény maga is igy követeli; a törvényt megerősítette ez a királyi Ígéret, de 42 rövid esztendő eltelte daczára még mindig nincs beváltva ez az Ígéret. Hogy mennyire nincs beváltva, illetékes faktorra, a honvédelmi minister úrra hivatkozom. 1087. számú jelentésében a honvédelmi minister ur — ez a jelentés a cs. és kir. közös hadsereg magyar honosságú tisztjeinek számáról és szolgálati beosztásáról szól — elmondja, hogy leszállott 1908-ban az Ausztriában levő parancsnokságoknál, hatóságoknál és intézeteknél szolgáló magyar tisztek és hadapródok száma 687-ről 646-ra, tehát még mindig 646-tal adós ez a királyi ígéret. Elfogadom a honvédelmi minister ur jelentését mindenben hitelesnek és újra kérdezem, komoly parlamentarizmus ez, nem csúfság ez ? Hogy a miről szentesitett törvény intézkedik és a mire a király ígéretet tesz, még 42 esztendő múlva sincsen beváltva, holott már 1867. augusztus 6-án azt mondja a király, hogy ismételten nyilvánult kívánságnak megfelelően — tehát már 1867-ig is ismételten megnyilatkozott a kívánság — rendelkezik és daczára annak, hogy már 1867-ben a teljesítés igértetett, az ígéret még 1907-ben sincsen beváltva. A honvédelmi minister ur igyekszik mentegetni is ezt a hibát . . . Jekeifaiussy Lajos honvédelmi minister; Világért sem mentegetem ! Kmety Károly : De nem is helyeselheti ! lekelfalussy Lajos honvédelmi minister: Nincs mit mentegetni ! Nagy György : Egyenesen a minister ur számlájának javára akarom irni az eddigi javulást is ; tudom, hogy nem a honvédelmi minister ur hazafiságán múlik ennek a kérdésnek a rendezése. Én a legnagyobb tisztelettel épen azért akarom felhozni,
