Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

186 *23. országos ülés 1909 február 19-én, pénteken. dotta, hogy ide gyűltetek katonák a monarchia minden tartományából, Tirolból. . . Egy hang (a jobboldalon): Milyen nyelven mondotta ezt ? Mi jogon ? Nagy György: Nem ismétlem szószerint a szavait, (Zaj. Elnök csenget) de azt mondotta, ide gyűltetek Sziléziából, Ausztriából, Magyarországból stb. Magyarországot tehát ép ugy belesodorta a tartományok közé, mint Sziléziát, Vorarlberget és, nem tudom, melyik más tartományt. Méltóztatik tehát látni ebből, hogy milyen a hadi iskolának a szelleme. Hát ezt a szellemet igyekezzünk a hadi iskolában megerősíteni ? Beszéltem honvédtisztekkel, a kik bekerültek a hadi iskolába, a kik azt panaszolták, hogy a magyar tisztek akármilyen szorgalmasak voltak, akármennyit tanultak is, minthogy a német nyelvet nem birták tökéletesen és nem tudtak annak a szellemébe behatolni, ezért rosszabb minősítést kaptak, mint mások. Hiszen nem volna baj ez a rosszabb minősítés, ha az a kinevezésnél nem volna irányadó, de épen a honvédelmi minister ur mondotta, hogy a vezérkarhoz való kinevezésnél elsősorban a minősítést veszik irányadóul. A minősítés pedig visszavezet a hadiiskola szellemére és igy nem lehet csodálkozni, ha a vezérkarból rendesen kiszorul a magyar nemzeti érzés, vagy ha ki nem szorul, meggyengül és mind kevesebben és kevesebben lesznek a Jekelfalussyak, a kik, a mint hallottuk, a hadiiskolában való kiképzés daczára igen nemes érzésű magyar emberek maradtak. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ne csak a szerencsés véletlen tartson meg valakit nemzeti érzésében, hanem intézményeinket kell ugy kiépíteni, a hadiiskolát is olyan alapokra kell fektetni, hogy elősegítse a magyar nemzeti érzést és ragaszkodást. így áll a dolog a hadiiskola kérdésében. Én kértem a honvédelmi minister urat és itt a vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz is intézem ezt a kérésemet, állítsanak fel a magyar tudományegyetemen tanszéket a katonai ismeretek tudományára addig is, a inig a magyar hadiiskola felállíttatik. Ez nem kerül olyan sok pénzbe és ezt az áldozatot mind szívesen meghoznék és akkor kimondhatnék, hogy a ki azt a tanfolyamot elvégzi és magyar tanárok előtt vizsgát tesz, megnyeri a képesítést arra, hogy a vezérkarba bejuthasson. Én felhívtam a honvédelmi minister ur figyelmét erre a gyakorlati dolgokra a múlt esztendőben a honvédelmi tárcza költségvetéséhez mondott beszédemben, de erre sem kaptam választ a mai napig sem, ugy hogy nem tudom, hogy a pénzhiány-e az oka, hogy nem lehet felállítani ezt a tanszéket, vagy a hadvezetőség aggályai. A Ludovika-akadémíában is sok hiba van. Itt is hivatkoztam konkrét adatokra, de erre sem kaptam választ; meg sem vizsgálták a sérelmeket. Igazán emberfeletti küzdelembe kerül, mikor látja az ember, hogy meddő minden igyekezete, hogy még kedve legyen a panaszokat megismételni, az ügyek iránt érdeklődni és orvoslást követelni. Ha el méltóztatnak menni a Ludovika-akadémiába, ott láthatnak harczi képeket, de azok közt egy magyar vonatkozása sincs. Nincsen egyetlenegy sem, a melyből kisugároznék a magyar nemzeti dicsőség: mind olyan csaták vannak megörökítve, a melyek valamely Habsburg főherczeg papiroson levő dicsőségét hirdetik. De nemcsak a képek ilyenek ; hanem ott van a Breit József-féle hadtörténelem, a melyből példákat idéztem: nem mondom, hogy szándékosan, de valószínűleg csak igy hagyták jóvá; igen ügyel rá, hogy a nagy katonai események, a magyar nemzeti dicsőség, az 1848—49. szabadságharcz gyönyörű fegyvertényei csak futólag legyenek érintve, ellenben egy-egy főherczeg hadi tényéről 30—50 oldalon keresztül ír. Én a múltkor magammal hoztam ezt a könyvet, felolvastam belőle, hivatkoztam az oldalszámra is, ugy, hogy ha bárki érdeklődik a dolog iránt, megszerezheti a könyvet és utána lapozhat. Ha a Ludovika-akadémíában ilyen a szellem, méltóztassék elképzelni, milyen lehet a hadapródiskolában, a melynek czélja nem olyan nyilvánosan az, hogy épen a honvédség számára neveljenek képzett tiszteket! Én fájdalommal tapasztaltam ismerőseim sorában, a kik az érettségi letétele után a Ludovika-Akadémiába kerültek, hogy azok a nemzeti érzés szempontjából nem mondom, hogy gyengébbek, de félénkebbek, bátortalanabbak lettek. A míg nem mentek a Ludovika-Akadémiába, merték hangoztatni a függetlenség ideálját társaságban is, egyebütt is, a mióta azonban a Ludovika-Akadémia tagjai lettek, szinte félnek, fáznak, ha ez a kérdés előttük tárgyalásra kerül és nem mernek nyilatkozni. Azt látom ebből, t. ház, hogy önkénytelenül is annak a régi katonai szellemnek lesznek rabszolgáivá, a mely szerint bűn a magyar nemzeti érzés, bűn a nemzeti vágyak mellett nyíltan állást foglalni és megnyilatkozni. Nem mondom, hogy ezt tanítják ottan, de kétségtelen, hogy önkénytelenül is rabjaivá lesznek ennek a szellemnek. De történtek, t. ház, szomorú esetek is. a melyek, — nem csodálom — igazán alkalmasak voltak arra, hogy a bátrak lelkét is elcsüggeszszék. Ott volt az az eset, a mikor azért, mert állítólag egy fekete-sárga zászlót a csónakról levett a Ludovikának egyik tagja, közvetlenül a vizsga előtt kicsapták az intézetből, úgyhogy csak nagynehezen tudta később a hadnagyi rangot megszerezni. Az ilyen példák alkalmasak arra, hogy megingassák az emberekben a hitet és feltétlenül nagyon rossz hatással vannak az ifjúságra.