Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-423
174 423. országos ülés 1909 február 19-én, pénteken. uralmat tudott magának biztosítani. Hivatkoztam Velenczének példájára, a hol egy kis köztársaság, az akkor ismert félvilág felett uralkodott és akkor, a mikor a legnagyobb, legvirágzóbb korát érte, akkor a magyar nemzetnek egyik leghatalmasabb királya diadalmasan tudta összetörni. Hát, t. ház, arra, a mit két-háromszázezernyi emberből álló nemzetek és államok meg tudtak csinálni, arra a magyar nemzet képes ne volna? De még egy példára hivatkozhatom annak kapcsán, a mit már felemiitettem, t. i. Poroszország példájára. Macaulay abban a tanulmányában, a melyet az imént bátor voltam idézni a Nagy Erigyesről szólóban, igen érdekesen fejti ki, hogy egy rendkivül elmaradott, rendkivüli szegény ós nyomorúságos népet, a mely bizony akkoriban sokkal kisebb volt, mint a mai magyar nemzet, a mennyiben legfeljebb 7—8 millió lélekből állott, egy okos király helyes politikája a nemzeti érzés fölébresztésével és felhasználásával Európa első nemzetei közé tudott emelni. Annak a mérhetetlen gazdagságnak, mérhetetlen jólétnek és fejlődésnek a csodás jelenségeit, a melyeket ma a német birodalomban és első sorban Poroszországban látunk, ott kell keresnünk Nagy Erigyes politikájában. (Helyesléseit.) És ha olvassuk Macaulaynak erre vonatkozó fejtegetéseit, azt látjuk, hogy az az igazán nemzeti király elsősorban egy nemzeti hadsereg létesítésén fáradozott. Egy hang (a baloldalon): A hosszú katonákat szerette! Farkasházy Zsigmond: Az igaz, hogy az a kicsinyesség — bár paradox ez a kifejezés — megvolt benne, hogy a hosszú katonákat kereste, de hát ő is annak a kornak a gyengeségében szenvedett. De ha ettől eltekintve, olvashatjuk ott, hogy Nagy Erigyes egész országának egész közigazgatását, gazdasági és kulturális életét alárendelte a hadseregnek és tette ezt, t. ház, nemzetének a beleegyezésével. Le van irva t. ház, hogy a porosz tisztviselők Nagy Erigyes alatt hónapokon, sőt éveken keresztül nem kaptak egy garas fizetést sem és mégis becsületesen szolgálták hazájukat, mert látták, hogy az ő nemzeti királyuk a nemzetnek minden erejét és vagyoni képességét arra a kis hadseregre fordítja és azzal csodákat müvei, szembe száll vele egész Európával, Angliával, Erancziaországgal, Svédországgal, az osztrákokkal és a magyarokkal, szóval az akkor ismert legjelentősebb európai államokkal és mindegyikkel szemben, legalább védelmi állásban, helyt tudott hadseregével állani. Én meg vagyok róla győződve, t. ház, hogy ez az expanzív erő a magyar nemzetben is megvan, és ha akadna uralkodó és akadna egy helyes hadvezetőség, a mely felismerné e tulajdonságokat a magyar nemzetben, abban a nemzetben, a mely 1848-ban ékszereit és drágaságait tudta oda dobni a haza oltárára azért, hogy hadseregét talpra állithassa, — ha üyen belátással biró okos politikus királyunk és uralkodónk akadna, az ezt a hatalmas nemzeti kifejlődő erőt a magyar nemzetben is megtalálná. (Helyeslések, Derültség a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, t. képviselőtársaim, nem kell ezen nevetni, mert felszólalásom ezen részének épen az a kiindulási pontja, hogy én meg vagyok győződve arról, hogy a miképen a mi nemzeti kormányunk nem bírta programmja és elvei szerint elérni azt, hogy a trónhoz közelebb férkőzhessek és a király iránti bizalmat elnyerhesse és ott befolyáshoz juthasson, ugy tudom azt is, hogy én és t. barátaim, a mi szerény balpártunk, a mely már elveinél fogva is és politikai szilárdságánál fogva tovább megy követeléseiben, ezt a bizalmat szintén nem fogja tudni elérni. De én azt hiszem, hogy a mit az eddigi kormányok nem értek el és nem bírtak megvalósítani, azt talán azok az okos, fiatal hadvezetők, a kik ma elfoglalják a régi salabaktereknek a helyét — bocsánatot kérek az erős kifejezésért — ott a király környezetében, esetleg a hadvezetőségben, be fogják látni, hogy könnyelműséget és bolondságot csinálnak, a kik a magyar nemzetet arra akarják kényszeríteni, hogy saját érdeke ellen szolgálja a haderőt és fejleszsze a katonaságot. Hiszen az emberi természettel ellenkező dolog az, hogy valakit, akár egyes ember az, akár egész nemzet, arra akarjanak kényszeríteni, hogy a benne rejlő izomerőt, anyagi erőt, szellemi erőt hajlandó legyen saját maga ellen felhasználni. Ezek az okos és elfogulatlan hadvezetők feltétlenül rá fognak jönni, hogy ezt a magyar nemzet öngyilkos szándék nélkül nem teheti meg, hogy idegen hadseregnek szolgálatában nem állhat, hogy olyan hadseregnek nem nyújthatja erejét folytonos önfeláldozással, saját egyéb érdekeinek föláldozásával, a mely nem az ő védelmére, nem hatalmának, tekintélyének növelésére, hanem kárára, elnyomatására van. T. képviselőház, önök talán nem tudják azt, hogy mai nap egy nevezetes, fontos és fájdalmas évforduló; ma három esztendeje annak, hogy a magyar honvédség magyar vezényzó mellett ide bejött a házba és megszentségtelenítette a törvényhozás termét. Ha azokban a hadvezetőkben emberi belátás, emberi érzés van, ha azok csakugyan megfontolt és elfogulatlan emberek, akkor át fogják látni, hogy egy nemzet nem áldozhatja utolsó csepp vérét, utolsó fillérét olyan haderő fentartására, a melyet ilyen czélra lehet felhasználni. Nagyon téved a hadvezetőség és nagyon tévednek a kamarilla tagjai, a bécsi vezető körök, ha azt hiszik, hogy elfelejtetik a nemzettel azt a nagy atroczitást, a melyet akkor elkövettek. Már a múltkor fölemiitettem, hogy