Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-422

144 422. országos ülés 1909 február 18-án, csütörtökön. kell csinálni, hogy Maniu úrék, azután Ivánka Milánék külön nemzetet képezhessenek, hogy ezzel Magyarország nemzetfentartó erejét gyengítsék. (Igaz! Ugy van! Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni és a szónokot nem zavarni közbeszólásokkal. Farkasházy Zsigmond: Egészen megzavarták. Efnök : Kérem Farkasházy képviselő urat, kegyeskedjék csendben lenni. Molnár Jenő: Én ugy látom, a katonai erőknek fentartása, a hadsereg számának szaporítása, a hadsereg részére szükséges öldöklő eszközök megszerzése mind nem a népek érdekében van. Én nem haragszom egyik-másik szomszéd államra sem; a magyar nemzet nem akar verekedni, nem akar veszekedni. Hát kinek áll érdekében száz- és százezer embert folyton fegyverben tartani? Csakis a császároknak, csakis a királyoknak, csakis a monarchiáknak áll érdekükben, hogy ilyen erős hadseregük legyen, hogy egyik-másik nemzetet folyton sakkban tartsák egymás ellen. Mi ma ilyenekre segédkezet nem nyújthatunk. Mi igenis kárhoztatunk minden olyan politikát, kárhoztatunk minden olyan dolgot, a mely arra vezet, hogy a katonai hatalom még jobban megerősödjék, mint a milyen erős ma az országban; kárhoztatunk minden olyan anyagi áldozatot, a mely a nemzet anyagi erejét túlhaladja. (Ugy van! balfelöl.) Mi csak azt akarjuk, nem hogy fejlesztessék a hadsereg, hanem hogy azt, a mit ezek az eszközök neki adnak arra, hogy harczképes legyen, pótoljuk szellemi és erkölcsi erőkkel, töltsük meg nemzeti tartalommal azt a hadsereget. {Élénk helyeslés balfelöl.) Akkor igenis két ember helyett nem kell négyet csatasorba állítani, hanem elég lesz kettő. De ilyen szellem mellett, a milyen ma van a hadseregben és ilyen eszközök mellett, bármennyi áldozatot fogunk is hozni, annak a hadseregnek szelleme nem fogja teljesíteni azokat a kívánalmakat, a melyeket egy nemzet hadseregéhez fűz, a melyért annyi áldozatot hoz. Minket arra szorítanak, hogy ezt a törvényjavaslatot, a mely most a ház asztalán fekszik, határidőre fejezzük be. Engem nem lehet sem felsrófolni, hogy sokat beszéljek, sem lehűteni, hogy keveset beszéljek. A párt is, a melyhez tartozom, annyit beszél, a mennyit szükségesnek lát. Itt tehát sem mérsékelni nem lehet a lelkesedést, sem fokozni. Mi tőlünk azt a lojalitást kívánják, a mely betegség a legnagyobb ártalmára van ennek az országnak. Itt például, a mikor a Mihalovics szót kiejtette a múltkor t. képviselőtársam, jellemezvén a katonai igazságszolgáltatást, ideges lett az egész ház. Olyan 48-as emberek is, a kik azelőtt sarkantyús csizmában jártak, (Derültség.) megijedtek, hogy jaj, itt most felborul a rend, baj lesz, vége a gyakorlati politikának, Mihalovics még valami bajt talál csinálni. Ez igy van, a mint mondom; túlságos a lojalitás. Nézzék meg az osztrák képviselőházat. Okolicsányi László: Arról ne vegyünk példát! Molnár Jenő: Nem is akarok. Ott például egy ur, a ki csak mostanában volt audienczián a császárnál, éveken keresztül a legnagyobb invektivákkal illette az uralkodóházat. Itt még megközelítőleg sem érintették soha egy imparlamentáris szóval. Farkasházy Zsigmond: A császár mégis őket szereti, nem minket! Molnár Jenő: Azért nekünk nem kell féltenünk azt a lojalitást, a mely nekünk annyi pénzbe és annyi vérbe került. Ezt csak azért hozom fel, hogy akármit csinálunk, semmiképen sincsenek velünk megelégedve azok a körök, melyeknek megelégedésére a kormányok oly sokat adnak. Ez a hiba, épen ez a hiba, hogy a katonai kérdéseknél is, mint más kérdéseknél is, 0 felsége körül oly tanácsadók vannak, a kik a. magyar kormány álláspontját mindig ellensúlyozzák. Ezt azért hozom fel, mert még nem volt arra eset, hogy akár egy belügyi kérdésben, akár egy Ausztriát velük közösen érdeklő ügyben megkérdezték volna Wekerlét, vagy bármilyen politikust arra nézve, hogy mit csináljon a magyar király az osztrák császárral szemben. Erre még eset sohasem volt. Azonban száz meg száz olyan esetet tudnék felhozni, a hol egyetlen egy dolgot nem tesznek a nélkül, hogy a bécsi öszszes köröket, meg a katonai köröket is meg ne kérdeznék. Az a katonai szervezet, t. ház, a melynek számára most a t. kormány az ujonezokat kéri, e bécsi urak hatalmának megszilárdítására szolgál, a bécsi czentralisztikus törekvések előmozdítására, és azért nem szavazzuk mi meg soha ezt az ujonezot. És a függetlenségi és 48-as pártról se gondolja ám a t. kormány vagy gondolják azok a bécsi körök, hogy nagyon szívesen szavazza meg azokat. Nem szavazza meg, csak keresztülereszti, (Helyeslések a balJcöeépen.) elvei fentartásával, és legyenek meggyőződve azok a bécsi hatalmak és bécsi körök, hogyha nem teljesül az, a mit a függetlenségi és 48-as párt ennek a mostani javaslatnak keresztüleresztésétől vár, nyugodtak lehetnek a t. bécsi körök, hogy a függetlenségi és 48-as párt nem fog továbbra is passzív rezisztencziában maradni, hanem igenis, nagyobb erővel, nagyobb lelkesedéssel és nagyobb kitartással fog küzdeni a bécsi hatalom túlkapásai ellen. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A jelvényekről is szó volt, t. ház, a czimer kérdéséről is; azért engedje meg a t. képviselőház, hogy a 9-es bizottság programmját, miután azt előbb említeni szerencsém volt és sokan nem emlékeznek rá, felolvasom, hogy bebizonyitsam"