Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-422
4-22. országos ülés 1909 február 18-án, csütörtökön, 123 Iag szóba állott a magyar politikusokkal, képviselőkkel a közös hadseregben adandó magyar nemzeti engedmények tekintetében. Nem vagyok informálva, vájjon igaz-e ez és mennyiben igaz, különösen az a része a hirleléseknek, hogy Schönaich ur hajlandóságot érez a mi törvényes és természetes követelményeinknek megfelelő kielégítésére. Az osztrákok a nélkül, hogy kellőleg informálva lettek volna, mert hiszen ezekről az esetleges tárgyalásokról semmiféle hiteles és tökéletesen megbízható adat, értesítés nyilvánosságra nem bocsáttatott, és már csak attól való félelmükben, képzelgésükben is, hogy esetleg ilyen megtörténhetett, egyenesen legteljesebb bizalmatlanságukat fejezték ki Schönaich hadügyminister ur iránt. Én nem fogadom nagy bizalommal a hirlelést, mert azt hiszem, hogy a közös hadügyminister, kit egy régiszabásu osztrák generálisnak ismerek, épenséggel nincs abban a felfogásban, hogy ő Magyarországnak törvényes követelményeit teljes mértékben elismerje és azoknak érvényre jutásában segédkezzék. De már magában véve abban, hogy akad közös hadügyminister, ki magas állásából helyesen tudja megfigyelni a hadsereg állapotát, és a ki magas állásában ezen megfigyelés alapján arra a helyes következtetésre jut, hogy Magyarországnak törvényes igényeivel igenis számolni kell, már ebben a tényben magában látok olyan momentumot, mely bizonyos bizalmat gerjeszthet bennünk a hadügyminister személye iránt. És hogy ha az osztrák Reichsrathban legteljesebb bizalmatlanságukat fejezték ki a közös nadügyministerrel szemben, feltéve, hogy a közös hadügyminister hajlandósága csakugyan létezik: ezen alapon részemről hajlandó vagyok bizalmamat nyilvánítani a hadügyministernek. (Mozgás.) T. képviselőház ! Áttérek most már azokra a vita során felmerült észrevételekre és bírálatokra, melyeket a szőnyegen levő törvényjavaslatra nézve különösen a balpárt képviselői részéről hallottam. (Halljuk! Halljuk !) A t. képviselő urak nem szavazzák meg az ujonczlétszám megállapításáról szóló törvényjavaslatot mindenek előtt azért, mert azt hiszik, hogy előbb el kellett volna intézni a függőben lévő bankkérdést, és csak akkor, ha ezen kérdés a magyar törvényhozás többségének akarata értelmében elintéztetett, kerülhetett volna sor az ujoncztörvényj avaslatra. Én értem ezt az álláspontot, mert hiszen ezen álláspontban az van kifejezve, hogy a bankkérdésben esetleges támadható konfliklus esetére kezünkben maradjon a jó módon egyetlen hatásos eszköz az ország jogainak biztosítására, t. i. az ujonczmegtagadási jog. Csak abban térek el t. képviselőtársaimtól, hogy én abban a teljes meggyőződésben élek, hogy a bankkérdésben egy alkotmányjogi konfliktus, vagy épenséggel alkotmányválság ki van zárva. Olyan tiszta Magyarországnak a bankra vonatkozó joga, (Helyeslés balfelol.) olyan világos és határozott ennek az országgyűlésnek, az országgyűlés nagy többségének álláspontja az önálló magyar nemzeti bank tekintetében . .. (Igaz ! ügy van ! balfelol.) Lovászy Andor ; Senkinek másnak nincs beleszólása ! Kmety Károly: .. . olyan világos ez az akarat, és ezt az akaratot olyan megingathatatlannak tartom, (Helyeslés balfelol.) hogy erkölcsileg is kizártnak tekintem azt, hogy a függetlenségi párt az önálló bank álláspontjától eltávolodhatnék, (Elénk helyeslés a baloldalon.) hogy feladhatná azt a követelését, a melyhez egész erkölcsi reputácziója fűződik, (Igaz! TJgy van! balfelol.) feladhatná azt a követelését, mely a függetlenségi pártnak — immár ugy fest a dolog — életkérdésévé vált. (TJgy van! balfelöl.) Kizártnak tartom azt az alkotmányjogi konfliktust, a melyet balpárti képviselőtársaim a falra festenek, annálfogva is, mert hiszen hol talál módot egy hatalom arra, a mi akaratunk ellenére is, hogy a közös bank szabadalmát ebben az országban jogérvényében fentartsa és meghosszabbítsa ? Erre ut, erre mód nem létezik és a közös bank privilégiumának alkotmányellenes módon való meghosszabbítására irányuló minden kísérlet, — fel sem tételezem a magam részéről, hangsúlyozom — de ha ilyen történnék, az nem a közönséges alkotmányjogi konfliktusoknak, hanem az európai botrányoknak számát is szaporítaná, azt az egész művelt világ elitélné. (Ugy van! TJgy van! balfelol.) Ez az én válaszom, ez az én hitem, a melynél fogva eltérek t. balpárti képviselőtársam felfogásától és azt mondom : nem találok veszedelmet abban, ha az ujonczlétszám megállapítását teljesítjük is a magunk részéről, mert nem fog beállani az az állapot, a mely állapotban az ujonczmegtagadási jogot kellene érvényesíteni. Több képviselőtársam súlyos közjogi aggályt fejezett ki a szőnyegen forgó törvényjavaslat szövegezése iránt. Nevezetesen kifejezték azt a jogi álláspontjukat, hogy a magyar törvényhozásnak az 1867 : XII. t.-cz. értelmében a közös hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg számára, nem pedig az egész közös hadsereg számára kell az ujonczlétszámot megállapítani. Ugyancsak kifejezték, hogy az ujonczmegajánlási törvényt is a 67-es nomenklatúra szerint ugy kellene szövegezni, hogy kifejezésre jusson, hogy az ujonczokat nem az egész közös hadseregnek, hanem a kiegészítő magyar hadseregnek szavazzuk meg. Nem szenvedhet semmi kétséget, hogy ez az álláspont tökéletesen korrekt, a jogi helyzetnek teljesen megfelel, megfelel pedig annak a jogi helyzetnek, a mely jelenleg Magyarországon e tekintetben fennáll. Mert először is kétségtelen az, hogy a »közös« szó a hadsereg tekintetében ma teljes joggal alkalmaztatik. 1875-ben az LI. t.-cz.-ben jelenik meg először a magyar törvényben a »közös« jelző az összes hadsereg tekintetében. Ha azonban ebbe 16*
