Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-400

66 kÚO. országos ülés 19Ö9 január 2i-én, csütörtökön. is. Én azonban e törvényjavaslatoktól nem féltem. Ha lehet őket valamitől félteni, az egyedül a csalárd bukás és az Engelek, kik a magyar kereskedelmet egyenesen diszkreditálják és tönkre teszik. (Ugy van I) Félti a pénzintézeteket is, bár Magyarországon csakis egy virágzó intézmény van és ezt a pénzintézetek alkotják. Ezeket sem lehet félteni ettől az adótól, de ha lehet azokat valamitől félteni, ugy ez tisztán csak a sikkasztás és betörés lehet. A III. osztályú kereseti adónál nehezményezi a képviselő ur azt, hogy ezentúl tanuzásokat is fognak alkalmazni. E tekintetben egyetértek t. képviselőtársammal, hogy ettől bizony lehet félteni a kereseti adót fizetőket, és pedig azért, mert a világ összes államaiban együttvéve nem lehet annyi hamis tanura szert tenni, mint Magyarországon. HeiICZ Károly: A curia kimondta, hogy a mármarosi zsidók tanuzása semmis. Buzáth Ferencz: Félti végre az ország adózó polgárait, mert ezek az uj törvényjavaslattal óriásilag vannak megterhelve. Én azonban nem féltem Magyarország adózó polgárait ettől az adótörvénytől. Ha lehet azokat valamitől féltem, ezt egyedül és kizárólag az uzsora és káros hitelműveletek képezik, melyek ez országnak népét anyagilag már is koldussá és földönfutóvá tették. Sándor Pál képviselő ur a törvényjavaslat napirendre kitűzése alkalmával azt indítványozta, hogy ennek a törvén}

7

] avaslatnak tárgyalását halaszszuk el. Erre nézve csak azt az észrevételt akarom tenni, hogy meggyőződésem az, hogyha ezt az alkalmas időt a képviselőház elhalasztja ezen törvény tárgyalására, soha többé nem lesz a magyar képviselőház abban a kedvező helyzetben, hogy egy olyan törvényt alkothasson, a minő ez, a mely határozottan és minden körülménj'-ek között adóleszállitást von maga után. (Ugy van!) Ebből tehát megállapíthatjuk azt, hogy Magyarország állampolgárainak jól felfogott érdeke az, hogy ezen törvényjavaslatból minél előbb törvény legyen. (Helyeslés jobbjelöl.) Mi, a néppárt, kezdettől fova követeltük az adóreformot, mert adózási rendszerünk nem felel meg a hazai viszonyoknak, azonkívül az adótörvények időközönként a szükséghez képest lettek alkalmazva, a nélkül hogy egymással szervi összefüggésben lennének vagy egységes egészet alkotnának. Szükség volt arra is, hogy eltüntessük azon óriási aránytalanságokat, melyek igazságtalanságokat vonnak maguk után, hogy a kis exisztencziák adóterhen könnyitsünk és az adókezelést minél egyszerűbbé tegyük. Most, midőn az adóreform végre bekövetkezett, midőn ezzel egy régi kívánság ment teljesedésbe, bár örömmel üdvözlöm azt, megvallom őszintén, hogy az első pillanatban az iránt aggodalmakkal voltam eltelve leginkább azért, mert az állami kiadások évről-évre óriási mértékben emelkednek. így 1896-ban 1,017.000.000 volt a kiadás. Ezen összeg 12 év múlva, tehát 1909-ben, már 1,343.609.000 koronát tett. E szerint 326 millió 482.000 koronával emelkedtek az állami kiadások. Az egyenesadót ma az emelkedés 102 millióval felülmúlja. Ha pedig az idei költségvetést nézzük, azt találjuk, hogy átmeneti kiadásokra még 49 millió van előirányozva és 100 milliónál több esik beruházási kölcsönre. Az emelkedés tehát nem fedezi teljesen az állami szükségletet, hanem még tetemesebb összegek igénybevétele szükséges. (Ugy van !) Ily körülmények közt, megvallom őszintén, egyáltalában nem remélhettem azt, hogy oly adótörvényt alkossunk, a mely ne az állam ezen emelkedő szükségéhez legyen alkalmazva. Az állami kiadások emelkedésével arányban kell lenni az állami bevételeknek, ez pedig mást nem jelenthet, mint adóemelést. Azt azután külön hangsúlyoznom felesleges, hogy a mai súlyos közgazdasági és jaénzügyi helyzetben arra egyáltalában gondolni sem lehet, hogy az állampolgárokra súlyosabb adóteher nehezedjék. A törvényjavaslat azonban bizonyságát szolgáltatja annak, hogy azt a problémát, hogy az államnak érdekei ne legyenek koczkáztatva, viszont az állampolgárok se legyenek nagyobb teherrel megróva, mint jelenleg vannak. Oly fényes sikerrel oldja meg ezt a feladatot a t. pénzügyminister ur, hogy iránta csak elismerésemet nyilváníthatom. Már a törvényjavaslatnak a pénzügyi bizottságban történt tárgyalása alkalmával oly előzékenységet tanúsított, hogy minden aggályos és sérelmes tételt segített javítani, és mondhatom, hogy ezen tárgyalásnál oly engedékeny volt a t. ministerelnök ur, a minő előzékenységet egyetlen törvényjavaslat tárgyalásánál sem tapasztaltunk. Hogy ez így van, arról meggyőződhetik mindenki, a ki a beterjesztett törvényjavaslatot összehasonlítja a pénzügyi bizottság által benyújtott jelentéssel. A pénzügyi bizottság oly fontos és iényeges módosításokat ejtett a javaslaton, hogy ha még volt némi aggodalmam a törvényjavaslattal szemben, az teljesen eloszlott, és bizalommal vagyok az iránt, hogy ha ezen törvényjavaslat törvényerőre fog emelkedni, akkor egy fontos és az állampolgárok érdekében álló törvényt fogunk alkotni. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ugy a közgazdasági, mint a szocziális szempontokat teljes mértékben kifejezésre juttatja. A közgazdasági fejlődést nemcsak hogy meg nem akasztja, hanem meggyőződésem szerint előmozdítja. A közgazdaság érdekeit szolgálja a törvénynek azon fontos intézkedése, hogy azon pénzintézeteket, melyek a törvényben megállapított kamatlábon felüli kamatot szednek, súlyosabb adóval terheli meg, mert ezzel azokat a visszaéléseket, melyek e téren elkövettettek, lehetőleg megakadályozza. A törvénynek azt az intézkedését, hogy ezeket a pénzintézeteket súlyosabb adóval fogja megróni, bizonyos szépséghibának tekintem, mert ez azt jelenti, hogy ezeknek a pénzintézeteknek olyan hasznában fog az állam részesülni, mely a pénz-