Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-399

62 399. országos ülés 1909 január 20-án, szerdán. Többször akartam már interpellálni, de elhalasztottam ezt akkorára, a mikor interpellácziómnak hivatalos szubsztrátuma is lehet. Most már van. Megjelent a zágrábi királyi ügyész vádlevele 53 szerb vádlott eUen és most elérkezett az idő, hogy bátor vagyok egy kis fölvilágositást adni ebben a fontos ügyben, a mely nemcsak Horvátországban és Magyarországon, hanem a külföldön is feltűnést okozott. Mi volt a zágrábi ügyész vádlevelének hatása ? A jogászvilágot meglepte, mert a büntetőjog szempontjából benne érv nincsen. Általában jogászi szempontból meg lehet Ítélni, hogy milyen benyomást tett ez a vádlevél a szerbekre és főképen azon számos szerb biróra ugy Magyarországon, mint Horvátországban, a kik mint birák megőszültek hivatalukban és meg tudják Ítélni, hogy mi az a felségárulási per. Volt alkalmam tapasztalni, hogy teljes indignáczió van e tekintetben, mert miben kulminál az a vádlevél ? Abban, bogy a szerbeknek ragaszkodása a szerb nemzetiséghez felségárulás. Azt mondták ezek a birák : ha ez igy van, akkor mindnyájunkat be kell csukni, mert mindnyájan ragaszkodunk szerb nemzetiségünkhöz és a becsuká'st a szerb patriárcbán, Eogdanovics Lucziánon kell kezdeni, mert ő ép olyan szerb, mint a többi vádlottak, ha a beesukásnak az alapja csak az, hogy valaki a szerbséghez ragaszkodik, ötvenhárom jómódú, tisztességes szerb ember már hetedik hónapja vizsgálati fogságban van ; ugyanezen az alapon a patriárchát is fogságba lehetne vetni. (Zaj.) Nem szándékozom, nem is lehet polémiába bocsátkozni a királyi ügyészszel, ez nem tartozik a parlament elé, ez a fenyitő biróságra és a védő ügyvédekre tartozik. Nekem csak az a czélom, hogy megismertessem a t. házat ennek a felségárulásnak természetével és felvilágositást kérjek. Ez a felségárulási per Horvátországban szoros összeköttetésben áll Bosznia és Herczegovina annexiójával, másrészt pedig összeköttetésben áll a mostani bán állásának megszilárdításával. Ebből következik, hogy az az egész per nem más, mint politikai tendenczia-per. Mikor az a meglepetés történt Európában Bosznia annexiójával, ezt igazolni kellett. Igazolni kellett azon nagy átalakulással, mely Törökországban történt, kellett igazolni, hogy az annexió azért történt, mert a monarchia bizonyos részei veszélyeztetve voltak. Másrészt tudjuk, hogy a mostani bánjuk állása meg van ingatva. Tudjuk, hogy milyen állást foglalt el a mostam horvátországi bán. Nem volt képes a magyar kormánynak intencziói szerint egy pártot szervezni, hanem megbukott a választáson olyan módon, hogy egyetlenegy képviselő sem jutott be ; olyan valami Horvátországban sohasem történt, s mégis megtartották bánnak. A mint értesülve vagyok, nem is tartották volna meg tovább, ugy Bécsben, mint Budapesten elejtették volna, de. eljött az annexió, s akkor a bán ugy tüntette föl magát, mint olyan férfiú, a ki tudja -megfékezni az u. n. nagyszerb-propagandát. T. ház ! Minthogy rövid az idő, nem tudom kifejteni azt, hogy kétféle nagyszerb propaganda van : az egyik a belgrádi, a másik a bécsi nagyszerb propaganda. Ezt nem akarom most kifejteni. Hát, t. ház, hogyan keletkezett ez a felségárulási per Horvátországban ? Mondhatom, bogy egy olyan betrány ez, hogy alig van párja egész Európában. Hát mire alapítja ezt a pert a horvát ügyész ? Azt mondja, bogy Horvátországban tulajdonképen szerbek nincsenek ki ragaszkodik a szerbséghez, hazaáruló, felségáruló. Ez igazán érthetetlen, mert hiszen századok óta laknak ott szerbek, a legjelesebb férfiak, a báni méltóság helyettesei szerbek voltak és büszkék, mint szerbek is. Az előbbi bán, Kbuen-Héderváry tagadta volna a szerbséget Horvátországban ? Nem, hanem tudott magának teremteni egy szerb pártot is, sőt nem volt kifogása az ellen sem, ba őt »szcrb« bánnak nevezték. És hogyan végezték a vizsgálatot ezen perben 1 A vizsgálóbíró csaknem dobszóval hirdette ki, hogy ha van valakinek valami tudomása nagy-szerb propagandáról, vagy ismer valakit, a ki ragaszkodik a szerbséghez, jelentse fel. A következmény az lett, hogy ha egy katbobkus horvátnak viszálya volt egy görög-keleti szerbbel, bát persze, feljelentette és igy tág tere nyilt ennek a denuncziálásnak. Akkor azután motozásokat vittek végbez a házakban a pinczétől egész a padlásig, és ha találtak szerb szinű pántlikát, vagy egy törülközőt szerb czimerrel, ez már felségárulási szubsztrátum volt. S végül volt egy borzasztó nagy ok a felségárulási per megindítására. Ha egy szerb paraszt azt mondta volna, hogy »a mi királyunk« és értette az alatt Pétert, Szerbia királyát, ez felségárulás volna büntetőjogi szempontból ? Mintha azok a magyarok, a kik Romániában vannak és a kik a román állampolgárságot megszerezték, vagy azok a magyar munkások, a kik Belgrádban vannak és szintén szerb állampolgárok, ha beszélnek a királyról, s azt mondanák : »a mi királyunk« és nem értenék az alatt Károly vagy Péter királyt, hanem értenék a magyar királyt felségáiulást követnének el. (Ellenmondások.) Mert ez nagyon természetes. Paraszttól, munkástól nem lehet kívánni az ilyen disztinkcziót az államiság és a fajrokonság tekintetéből. (Mozgás.) Ebben nincs, nem lehet rossz szándék. Ha kvalifikált emberek volnának, akkor lehetne gyanú a felségárulásra nézve. És mi történt, mikor ezeket a szerbebet, jómódú, előkelő szerbeket, orvosokat, ügyvédeket, kereskedőket elfogták ? Mint közönséges gonosztevőket elhurczolták őket Zágrábba. Volt egy 70 évesnél idősebb esperes, a ki sohasem foglalkozott politikával. Vasra verték és csendőrök közönséges szekéren vitték a vasútra és Zágrábba. Es hová szállították őket ? Még nincsenek elitélve, csak vizsgálat alatt vannak, és egy czellába zárták őket tolvajokkal, rablógyilkosokkal. Egyik vádlott egy