Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-413

kl3. országos ülés 1909 február 8-án, hétfőn 105 is értettem mindig. Azt mondja a t. pénzügyminister ur, hogy ennek a megvalósítása, ennek a keresztülvitele lehetetlen. Engem azonban az ő érvei erről egyáltalában nem győznek meg, és az itt hallott beszédek csak megerősítettek abban a nézetemben, hegy ennek a megvalósítása lehetséges is, szükséges is volna. Én már évekkel ezelőtt rámutattam a törvényhozás előtt arra, hogy a progresszivitás a földadónál megvan már régen, csakhogy a tehetősebb embereknek, a nagybirtokosoknak előnyére és a szegény, kisembereknek a kárára. A progresszivitást ilyen módon helyesnek nem látom be, és nem látom be, hogy miért nem volna ez lehetséges megfordítva is ? Azt mondja a jréldabeszéd, hogy nincsen lehetetlenség, mindent csak akarni kell. De én megvallom, t. ház, hogy a progresszivitás elvének megvalósítását nem is vártam, nem is reméltem ettől a kormánytól. Sokkal jobban megszokták már a kerékvágást, mintsem hogy attól félrehajtsanak. Nem vártam a progresszivitás elvének megvalósítását és keresztülvitelét azoktól, a kik olyan hosszú időkön keresztül el tudták nézni azt, hogy a szegény nép izzadja Id az állam jövedelmét, hogy a hazának legjobb fiai roskadozzanak az adóterhek alatt. Ezektől én nem várhattam, hogy radikális gyógyítás terén valami messze menjenek. Sajnálattal látom, t. ház, hogy ez a törvényjavaslat a földadónál a létminimumot sem hozza be, azt sem valósítja meg. Marad a dolog továbbra is ugy, mint eddig volt, hogy a szegény ember, a kinek 2—3 hold földje van, csekély termését a maga és gyermekei szájából kénytelen eladni, hogy adót fizethessen. Utoljára azután megválik földjétől is, eladja azt is, s eljut abba a boldog állapotba, a mikor nem kell többé állami adót fizetnie, a mikor a létminimum áldásai reá is kiterjednek. Pedig, t. ház, én azt hiszem, ez a szegény nép megérdemelné a kíméletet és a gondoskodást az állam részéről. Nagyon jónéven is venné ezt. A többek között Polónyi Géza t. képviselőtársam is kimutatta, hogy igenis, lehetséges volna a szegény embereknek kímélése, csak azt kellene tenni, hogy a nagybirtokos urakra, az ő földjükre egy-két koronával több adót kellene kivetni, mint a mennyit eddig viseltek. Sajnálattal látom, t. képviselőház, azt is, hogy a pénzügyi kormány az aránytalanságoknak és a helytelen adókataszternek kiigazításába nem valami nagy örömmel, nem valami nagy készséggel megy bele. Mert különben nem nehezítené meg ezt a községekre nézve annyira, hogy szinte lehetetlenné teszi, hanem a kiigazítást hivatalból eszközölné. A t. pénzügyminister ur tiltakozott az ellen, hogy a régi kataszter felvételénél azok a bizonyos állítólagos visszaélések megtörténtek, vagy megtörténhettek volna, ennélfogva, kizártnak kell tekintenünk, hogy annakidején a nagybirtokos urak a beoslőket lekenyerezhették volna. Az, hogy a nagybirtokos urak adója általában országszerte aránytalanul csekély és hogy e miatt országszerte általános a panasz, bizonyosan csak a véletlen műve. Látom továbbá azt is, hogy a kataszter kiigazításával megbízandó bizottságok tervezete sem valami szerencsés, mert azokból a községek képviselete voltaképen teljesen ki van zárva. Azt mondották, ugyanis, s ha jól emlékszem, talán Szilassy Zoltán t. képviselőtársam is mondotta közelebb, hogy ezek a kataszterkiigazitó bizottságok nem lehetnek érdekszövetkezetek. De én épen attól tartok, hogy ezek érdekszövetkezetek lesznek a kisembereknek, a szegény embereknek rovására. Mert én azt gondolom, hogy p. o. azok a vármegyei bizottságok a vármegyei érdekeltségből lesznek alkotva s a vármegyék bizonyára nem Bécsből, sem Parisból hozzák a bizottsági tagokat, hogy azok érdeteknek legyenek. Azt hiszem, hogy egészen méltányos volna, hogyha a községek képviselői is résztvehetnének ezekben a bizottságokban ; ha azokban résztvenne legalább három bizalmi férfi egy-egy község részéről, a kik nem a maguk személyes érdekeit, hanem a község érdekeit képviselnék ott; jobban megvilágítanák a hefyzetet és a viszonyokat ők, a kik azokkal ismerősebbek. Helyet foglalhatnának ezen bizottságokban ők is ugyanazon joggal, a minő joggal a vármegyei bizottságok tagjai. Viszont talán feltűnő, de az én gondolkozásom az, hogy ezekből a bizottságokból a nag}d)irtokosokat teljesen kizáran dónak tartanám, sőt nemcsak magukat a nagybirtokosokat, hanem mindazokat is, a kik velük érdekközösségben vannak, a kik velük függő, vagy rokonsági viszonyban állanak. Es pedig azért, (Halljuk,!) mert akár a inivelési ág változtatásának keresztülviteléről, akár a helytelen osztályozás kiigazításáról, akár az aránytalanságok kiigazításáról legyen szó, ez első sorban bizonyára épen a nagybirtokosokat érinti és én nem gondolom és nem tételezem fel azt, hogy a mikor a mívelési ágak változtatásának keresztülviteléről s az aránytalanságok és hibák kiigazításáról van szó, akkor épen a kisbirtokra gondolna a kormány vagy akár a képviselőház, a kisemberek terheinek és adójának emelése szempontjából. Azt sem tartom helyesnek, hogy ez a törvényjavaslat a nagybirtokosokra nézve — mert hiszen csak azokról lehet szó — továbbra is fenn akarja tartani, ha jól értem a 15 éves adókedvezményt akkor, a midőn a birtokos a maga földjének védelmére vagy annak termékenyebbé tételére gátakat vagy csatornákat épit. Azt hiszem, t. ház, hogy a nagybirtokok elég sokáig élvezték már ezt a kedvezményt és e nélkül is elég kedvező helyzetben lesznek még az adózás tekintetében is a nagybirtokosok továbbra is. Azt sem tartom helyesnek, hogy a kataszteri kiigazítás terhe némi részben a községekre hárittassék. Van már rajtuk elég teher, azoknak a könnyítésére és nem szaporítására kellene gondolnunk. Szerintem a községekről ezek a