Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-408

4ÖS. országos ülés Í909 január 30-án, szombaton. 287 ban fogják a bajokat orvosolni, a mint azt mindnyájan helyesnek találjuk. Mert havannák panaszok és azok alaposak, azokat orvosolni kell, ha pedig nem alaposak, fel kell világosí­tani a közönséget és igy lelkében az elégedet­lenséget és a viszálynak folytonos szitását meg kell szüntetni és az ország adózó közönségének megnyugvását elő kell idézni. (Helyedéi.) Ez az, a mit a föídbir tokadózási viszonyról és arról a változtatásról, melyet a javaslat tervez, elmon­dani óhajtottam. Most áttérek az ellenkező mezőre és ipar­kodni fogok megnézni azt, vájjon mi vagyunk-e hát az a bires társadalmi osztály, mely a másik társadalmi osztályt, az iparost és kereskedőt üldözi, és ezekkel a javaslatokkal azok érdekeit megtámadja. (Halljuk! Hallju í-!) A ki ily vá­dat emel, hogy mi az ipar és kereskedelem érdekei ellen szállunk sikra, annak mégis oly komoly tartalékának kellene lennie, mely ezen állítását meg is világítja és igazolni is tudja. Az iparos- és a kereskedőosztály elleni ellen­szenv vezetne bennünket? Vájjon nem nekünk volt-e örökös politikai törekvésünk, hogy tzt az országot ki kell emelni a termelésnek egyoldalú­ságából. (Igaz! Ugy van') Nem mi hirdettük-e, hogy lehetetlenség mindent a mezőgazdaság vállaira rakni, hogy ipart és kereskedelmet kell teremteni. Nem mi harczoltunk-e azokért a hatalmas nagy eszközökért, a melyek előmoz­dítják az ipar és kereskedelem megteremtését. Mi nem elégedtünk meg azzal, hogy azt mondjuk, beveszünk száz és száz milliót, mint invesicziót iparfejlesztési czólokra, melyekkel gyárakat alapítunk, tekintet nélkül arra, hogy a világ melyik részéből jön ide az az egyén, a ki gyárat akar alapítani. Mi erre a czélra csak ugy öntjük a milliókat, a melyeket ugyan nem könnyen viselünk, de az a törekvésünk, hogy az országot a gazdasági egyoldalúságból kiemeljük és iparilag ós kereskedelmileg fejletté tegyük, hogy ezáltal egy másik hatalmas társadalmi osztály keletkezzék és jöjjön segítségére a gazda­társadalomnak. Nálunk nemcsak azokra az áldozatokra lehet rámutatni, a melyeket ministereink — a kereskedelemügyi minister és a pénzügyminister — állítanak be a költségvetésekbe, hanem rá lehet nálunk mutatni egész politikai törekvé­seinkre, a mely az, hogy nemzeti védelmet nyújt­sunk iparunknak a külföld versenye, a külföld­nek a mi gazdasági életünkbe tolakodó jogo­sulatlan kizsákmányolása ellen: lehet-e hát akkor velünk szemben hangoztatni azt a vádat, hogy mi az iparnak és kereskedelemnek ellenségei vagyunk. Épen mi, a kik élet-halálharczot folytatunk ma is hiteléletünk önállósítása miatt, (Igaz! Ugy van!) a kik az ipart és kereskedelmet biztosító önálló vámterületnek vagyunk rendü­letlen hivei, épen azokkal a táborokkal szemben. a melyekben t. képviselőtársam is oly rég idő óta helyet foglalt. (Élénk helyeslés és taps.) De hát ő mindig a szerény csepp volt csak — mint mondja — abban a táborban, a ki nem biria mozgásba hozni az elemeket, de ime látjuk, hogy a midőn letűnt az a rendszer, a melyben ő egy szerény cseppnek szerepét ját­szotta csak, egyszerre a támadónak ti tani erejé­vel lép fel (Ugy van! Ugy van!) és bennünket mint az ipar és kereskedelem ellenségeit állit ország és világ elé. Teszi ezt épen az a kép­viselő ur, a ki szívósan ragaszkodott ahhoz a politikai társasághoz, a mely mindig makacsul ellenállott minden komoly munkának, a mely igazi ipart és igazi kereskedelmet akart ebben az országban teremteni. (Ugy van! Ugy van!) Zakariás János: Hol voltak a tulipán­mozgalom idejében? Holló Lajos: Ki akarok tehát terjeszkedni a kei eseti adó terhes voltára és az ezen a téren felhozott vádakra. Teljes mértékben osztom azt, hogy a kereső, a gyarapodásban levő jövedel­met magnnál a keresés forrásánál megtámadni mindig veszélyes dolog. Mikor a nyereség mint produktum előáll, akkor az már ugy is meg­jelenik, ugy is oda adja magát az államnak, hogy őt, mint jövedelmi forrást sorozza be az ő leltárába. Ne tessék azt képzelni, nem is kép­zeli senki, hogy bármely kereskedő, vagy az intelligencziához tartozó egyén, a midőn mun­kálkodik, keres és létrehozza az első ezer vagy tízezer koronát, leássa azt a föld mélyébe, a hol nem találhatja azt meg az államkincstár keze. Elviszi bizony azt a takarékpénztárba, vagy befekteti üzletébe, befekteti földbe, házba, meg,eleiiik mint produktum, mint tőke, a melyet az állam bárhol megtalál, mint egy uj adóztatási objektumot. Ezek a kereső egyének az államnak azok a méhei, a melyek gyűjtik a mézet, az.t a tőkét, a melyből mindenütt az egész világon egy gazdag állam és egy gazdag társadalom keletkezik. Nem lehet tehát el se képzelni, hogy mi, ellenséges tcndencziával kezelhetnők ezt a tár­sadalmat. De mikor Magyarországon a mi súlyos terheink mellett minden kereső osztályt érdemetlenül és teherviselési kéj}esséi?én felül is kell megterhelni, vájjon kivehetjük e egészen az adóztatás alól a keresetre utalt osztályt? Mikor, a mint méltóztatnak látni, a földnek első alapadótétele is 12—14%, mikor a háznak adótétele 17 és 15°'o volt, most már mérsékelve 16 —14°/o, és mindez egy el nem titkolható jövedelem után kirótt adó, akkor mi elmegyünk a keresetnél odáig, hogy a régi rendszer által frlállitott és fentartott eddigi 10% alaptételt 5 és 4%-ra mérsékeljük. Hogy ezért bennünket még az a vád érhessen, hogy mi megrontására törekszünk a kereső osztályoknak, annak az osztálynak, a melynek adótételeit felére szál­lítottuk le: ez már szinte el sem képzelhető,

Next

/
Oldalképek
Tartalom