Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-406

240 WG. országos ülés 1909 január 28-án, csütörtökön. lyása van annyiban, a mennyiben az építési kedvet éleszti, tehát ha a lakáskínálat nagyobbodik, ez a házbérek apadására befolyással van. Ezt a tételt elfogadom, de azt a másik tételt sem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy városfejlesztési szempontból az ilyen adókedvezményt nem egész területekre kell megadni, hanem a város egy részére kell megadni, a hol a fejlődést kívánjuk előmozdítani. Hogyha azt megadjuk, a mint megadhatjuk — a mostani törvény alapján meg is van adva — arra, hogy az illető tizennyolcz esztendő múlva fog-e fizetni 15% adót, vagy fog-e fizetni 17% adót, engedelmet kérek, arra nem ad senki, hanem arra igenis ad, hogy milyen adómentességben részesül. Ennélfogva egyszerűen elhibázott dolog lenne a kültelkekre nézve mérsékelt százalékot megállapítani, már azért is, mert annyira differálnak a kültelkek, hogy sokszor éppen a legluxuriózusabb és a legadóképesebb adótárgyak élveznének mérsékeltebb adót, mint pl. a villák. A mi a tőkekamatadót illeti, engem itt magasabb szempontok irányítottak. Akkor, a mikor a tőkekamatadónak 5%-ra való leszállítását kívántam, azt az argumentácziót hoztam fel indokolásomban, hogy az ingótőkék jövedelme a világgazdaság nagy szabályaihoz igazodik. Egész gazdaságunk versenyképessége befolyásolva van a külföld által, ugy hogy versenyképességünk szempontjából kell itt ezen hozadéki adónál, bármilyen biztos legyen is az, a mérséklésre áttérni. A takarékpénztári betéteknél az a szempont irányított, hogy a takarékpénztárak a vagyonosodásnak gyűjtőcsatornái minálunk, egyúttal azonban a hiteligények kielégítésénél is a mi viszonyaink között a legnagyobb szerepet játszszák. Azt a gazdasági igazságot akartam tehát érvényesíteni, hogy ha olcsóbban kaphatnak pénzt, olcsóbban is adhatnak pénzt, (Helyeslés.) sőt azon meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy meg azt az 5°/o-ot is, a melyet f'entartunk, a jövőre nézve még ezt is el kellene törölni. Ez az én kardinális felfogásom. (Helyeslés.) Én abban a meggyőződésben vagyok, — kabinetkérdést különben ebből az igen fontos, de mégis mellékes kérdésből nem csinálok — mert hogyha t. képviselőház nem fogja ezt ma elfogadni, rövid időn belül el fog érkezni az idő, a midőn éjoen a közgazdasági szempontok fogják a döntést az én álláspontom mellett meghozni. A másik az a felemelt adó, a melyet egyes, nagy kamattal dolgozó intézetekre nézve hoztam javaslatba. Ezt is szükségesnek tartanám a mi viszonyaink között, szükségesnek tartanám azért, mert azoknak a jogtalan felszámításoknak, (Igaz! Ugy van!) a melyeknek különösen értelmetlen vagy megszorult emberek ki vannak téve, elejét soha nem veszszük, hacsak az egész téren nem fogjuk azok ellen a küzdelmet felvenni. (Helyeslés.) Eredetileg 8%-ot hoztam javaslatba; de az indokolásban megemlítettem, hogy ezt fix tételben megállapítani a pénz változó áránál fogva nem lehet, a 8°/

0-ot én exemplikative állítottam oda. Ugy vélem, leghelyesebb lenne ezt a 8%-ot meghagyni, hozzátéve, hogy ennél nagyobb csak az esetben lehet, ha a bankkamatláb 4%-át hozzáadva, a 8°/

0-ot meghaladhatja. Ez a 4%-os különbözet, nézetem szerint. elégséges lenne arra, hogy helyes gazdasági alapon működhessenek azok az intézetek. (Helyeslés.) És ebbeli javaslatom nemcsak a vidéki kis intézeteket érinti. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Azt tapasztaltam, hogy a központi intézetek is mérhetetlen nagy haszonnal dolgoznak kis intézetekkel szemben. Hiszen példák hozatnak fel, hogy a bankkamatlábat 3—4°/

0-kal meghaladó kamatot szednek a vidéki intézetektől. Nagyon természetes, hogy akkor a vidéki intézet nem dolgozhatik azzal a mérsékelt kamattal. Ilyen intézkedéssel tehát, a minő itt tervezve van, befolyást gyakorolhatunk egyúttal arra is, hogy központi gyűjtőcsatornáink, nagy pénzintézeteink európai felfogás szerint állapítsák meg a vidéki intézeteknek adott kölcsönök kamatlábát. Ez is olyan kérdés különben, a melynek eldöntését a t. ház bölcsességére kell biznom. Meggyőződésem az, hogy nemcsak e téren, de az egész vonalon elérkezett ideje annak, hogy a kamatláb mérséklésére vonatkozólag minden lehetőt megtegyünk. A részvény társulati adó ellen hozattak fel kifogások. Én abból indultam ki, hogy nagyjában a részvény társulatok mai adóját hagyjam meg. Tarthatatlan állapotok vannak e téren. Gyakorlati példákkal illusztráltam, hogy azáltal, hogy nem a részvénytőkéből, hanem az üzleti tőkéből vásárolt értékpapírok kamatmentes jövedelme az összjövedelemből levonatik, egyes nagy intézetek részvény társulati adót egyáltalán nem fizetnek, mert jövedelmükhöz mérten az a csekély adó nem jöhet számba. Az előtt a kérdés előtt állottam, vájjon ezen az állapoton változtassunk-e, ne engedjük-e meg az adómentes értékpapírok levonását, vagy e részvénytársulatokat is jövedelmi adó alá vonjuk ? Én az utóbbit választottam, mert azt hittem, hogy ha fenmarad a mai állapot, (Halljuk! Halljuk!) ha nem alteráltatik a mai állapot, de e helyett jövedelmi adó alá vonatnak a részvénytársulatok, legalább a nagyobb társulatok túlnyomórésze 5 százalék jövedelmi adó alá esik, de talán ez még olyan adó, a melyet elviselhetnek és a nagytőkének oly megterhelés, hogy a külföldi megterheléshez viszonyítva még mindig kiállhatja azzal a versenyt. Ez az adózási mód, megengedem, egy tekintetben igaztalan. Igaztalan lesz ott, a hol a részvénytársulati vállalat, oly természetű, hogy adómentes értékpapírjai nem lehetnek, nem szoktak lenni, s ezért nem vonhat le semmit. Ilyenek pl. az iparvállalatok, a melyek-