Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-394

424 39í. országos ülés 1908 deczember iö-án, szerdári. ezen a czimen először ismerte el szuverén államnak. A másik nagyobb Balkán-állam, a melyről szó van, Szerbia. Szerbiának szintén sikerült oly szerződéseket kötni Ausztria-Magyarországgal, a melyek különben közgazdaságilag nebezen vagy egyáltalában nem voltak megindokolhatok. Az 1881-ben kötött szerződés a magyar mezőgazdasági termékeknek a legnagyobb konkurrencziát csinálta azáltal, hogy jóformán vám nélkül engedte be a szerb származású mezőgazdasági termékeket. Ezen a helyzeten kevéssé változtatott az 1892-ben kötött szerződés, a mely felemelte a búzára vetett vámot. Nagyon sokat beszéltünk az amerikai versenynek a magyar mezőgazdaságra való káros hatásáról, de ha közelebbről megnézzük a helyzetet, azt kell mondanunk, hogy azok a kereskedelmi szerződések, a melyeket Szerbiával kötöttünk, sokkal válságosabbak és károsabbak voltak, mint az amerikai verseny.' Ennek köszönhetjük, hogy a búzának az ára éveken keresztül a lehető legalacsonyabb nivón mozgott és hogy tulajdonképen vám nélkül hozták be a szerb és egyéb balkáni búzát, és ennek köszönhetjük, hogy Magyarországon a földbirtokosság eladósodása oly nagy mérveket öltött ós hogy a kivándorlás is oly nagy mértékben elharapózott. A legutolsó kereskedelmi szerződés megkötésénél már másféle szelek fújdogáltak. Kormányunk kénytelen volt bizonyos fokig honorálni a külügyministerium azon tendencziáját, hogy engedményeket téve a szerbeknek, őket magunkhoz csalogassuk, azonban ennek daczára, midőn az előző törvénytelen kormány bizonyos jiontozatokat állapított meg Szerbiával szemben, ez a szerződés, a melyet kötöttünk, egészben véve kielégítőnek mondható. A helyzet az, hogy bizonyos terhek rovatnak a magyar mezőgazdaság vállára, azonban ezeket Isten segítségével még elbírnánk, azonban az egész fejlődés arra mutat, a 20 — 25 év fejlődésének eredményei arra mutatnak, hogy a monarchia azt a barátságot, a melylyel Szerbia iránta viseltetik, nagyon drágán fizette meg. (Ugy van! Ugy van! bal felöl) A statisztikai adatok szerint a monarchia Szerbiába 1884-től 1905-ig 626 millió dinár értékű árut szállított, ellenben Szerbia importált hozzánk egy milliárdot meghaladó áruczikket és így a monarchia mérlege 408 millióval passzív szemben Szerbiával. Tehát ez azon összeg, a melylyel a politikai barátságot megfizettük. Ha közelebbről elemezzük ezeket a számokat, azt látjuk, hogy a kereskedelmi szerződésekből Ausztriának tulajdonképen haszna volt és mi voltunk azok, a kik megfizettük a mulatságnak az árát. Ausztria t. i. 1901-től 1905-ig körülbelül 45 millió korona árút vitt ki, azaz évenként 8 — 9 millióval többet, mint a mennyit behozott. Ellenben Magyarország többet hozott be évenként 36"4 millió koronával, összesen tehát 1901-től 1905-ig 182 millióval többet hozott be, mint a mennyit kivitt Szerbiába. Vannak már sokan, a kik a Szerbiával való kereskedelemi szerződésnek megkötését azzal helyezik előtérbe, és azzal ajánlják, hogy nekünk ez szükséges azért, hogy a magyar iparnak bizonyos piaczot biztosítsunk. Azonban a helyzet az, hogy a mi iparczikkeink, a melyeket kiviszünk Szerbiába, érték tekintetében meglehetős szerény határok között mozognak, s ha mi ezzel szemben a mezőgazdaság érdekeit nem respektálnék, akkor abba a helyzetbe jutnánk, hogy, a belső piaczot, a mely a magyar iparra nézve elsősorban fontos, a mely reá nézve rendszerint a legjutalmazóbb, ezt hanyagolnók el, illetőleg engednők azt, hogy meggyengittessék. Már pedig azt hiszem, hogy ezt közülünk jogosan és igazában senki sem kívánhatja. (Igaz! Ugy van!) Épen azért azok a kiszólások, azok a támadások, a melyek értek bennünket, agráriusokat azért, mert a szerződéssel szemben azt az álláspontot foglaltuk el, a melyet elfoglaltunk, nézetem szerint abszolúte nem jogosultak. így áll a jelenlegi helyzet közgazdasági szempontból. A mi pedig a nagy politikát illeti, talán még roszszabbul. Mindnyájan tudjuk, hogy az a nagy politikai czélzat, hogy Szerbiát magunkhoz csatoljuk, a legutóbbi események szerint tökéletesen szétfoszlott; ez nem volt megvalósítható, barátságukat még ilyen áron sem tudtuk megszerezni. Azok a hangok, a melyek legutóbb felhallatszottak, különösen Bécsből, mintha a mi kormányunk hajlandó volna annak idején az annexió árát azzal fizetni meg, hogy a kereskedelmi szerződést Szerbia javára módosítsa, azt hiszem, szintén légből kapottak, mert lehetetlennek tartom feltenni a magyar kormányról azt. hogy ebbe belemenjen egyáltalában. (Igaz ! Ugy van!) Igaz, hogy ennél a felhatalmazási törvénynél nemcsak Szerbiáról van szó, de az én nézetem szerint legfontosabb az, hogy mi Szerbiával szemben annak a meggyőződésünknek adjunk kifejezést, hogy Szerbia legutóbbi magatartása folytán eljátszotta azt, hogy mi velük szemben a barátság szerepét vigyük. (Igás! Ugy van!) Azt hiszem, hogy Magyarország nem csupán közgazdasági érdekek szempontjából, de magának a monarchiának presztízse szempontjából is kell, hogy elutasító álláspontot foglaljon el Szerbiával szemben. Nem kívánok határozati javaslatot beterjeszteni, azonban miután a törvényjavaslat ugy van szerkesztve, hogy felhatalmaztatik a kormány a szerződéses tárgyalások megindítására, továbbá megállapodások létesítésére, ezek alá pedig tulajdonképen a Szerbiával való viszonyunk nem szubszuinmálkató, mert itt nem tárgyalásokról, de nem is életbeléptetésről vau szó, a mennyiben