Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-393

b§3. országos ülés Í908 deczember iS-én, kedden. m A nemzettel szemben való kötelezettség — igen helyesen distingvál t. képviselőtársam — már más forrásokból ered, ered a trónbeszédből és ered a mi program-nyilatkozatainkból. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy nagyon csodálkozik azon, hogy a belügyministeri székbe, mikor az általános szavazati jog elvének alapján kormánynyá alakultunk, egy olyan férfiú ült a mi beleegyezésünkkel, a ki nyíltan megmondotta volt már régebben, hogy ő az általános szavazati jognak nem hive. A t. képviselő ur ezen csak most csodálkozik. (Derültség.) Polónyi Géza: Nem én mondtam! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: Ha a t. képviselő ur nem mondotta, akkor nem akarok erről polemizálni. Csak azt akartam mondani, hogy az igaz, hogy gr. Andrássy Gyula ismételten kijelentette, hogy ő az általános szavazati jognak nem hive. Hanem igenis, a mikor a helyzet akként alakult ki, hogy ezen elv megvalósítása politikai szükséggé vált, akkor az én t. barátom ennek a politikai szükségnek deferált és ugy az ő kormányba való belépésének, mint a mi kormány-vállalásunknak ezen a ki nem elégítő alapon, — a mint azt Kossuth Ferencz ismételten kijelentette — egyik főoka az volt, hogy a megvalósítandó elvnek, az általános szavazati jognak olyan létesítését eszközöljük, mely a nemzeti érdekkel nem ellenkezik, a nemzeti államnak nem gyengítését, hanem megerősítését eredményezi. (Elénk helyeslés.) Ennek a politikai helyzetnek deferált t. barátom, ennek deferáltunk többen, a kik az általános szavazati jognak hívei vagyunk, de az arra való rögtöni átmenetelt olyan megszorított czenzusból, mint a milyen most van, nem találtuk volna czélszerűnek. Garancziákat akartunk keresni és teremteni e tekintetben, hogy ez a merész ugrás ne történjék a sötétbe, hanem olyan biztos talajra lépjünk, a hol a nemze.tnek vitális érdekei veszélyeztetve nincsenek, (Élénk helyeslés.) Annyit a reminiszczencziákból mégis megenged talán nekem is a t. képviselő ur és a t. ház, hogy mikor a trónbeszédet fogalmaztuk és annak minden mondatát a ministertanácsban jól megvitattuk, nem véletlenül, hanem alapos megvitatás után történt az, hogy a trónbeszédbe a választói jog tekintetében csak az ^általános szavazati jog« jött be és az »egyenlő« és »titkos« jelzők elmaradtak. Hogy minő diskusszió előzte ezt meg, annak részleteire én, megvallom, nem emlékezem. De hogy ez nem véletlenül történt, hogy nem azért történt, mintha kifelejtettük volna, (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon : Világos ! Ugy van!) hanem öntudatosan azért történt, mert nem akartuk magunkat lekötni ezen jelzők egyike mellett sem: talán a politikai komolyságunk is e praesumptio mellett szól. (Helyeslés. Mozgás. Ralijuk! Halljuk! Felkiáltások : A fiáiban erről nem folyt vita!) Nem tudom, hogy a képviselőházban akkor erről milyen vita folyt, milyen nem, de ha nem folyt vita, ez azért volt, mert mindenki megnyugvással vette. Elég az hozzá, hogy az »egyenlő« és »titkos« jelzők kimaradtak, és pedig öntudatosan, azon okmányból, a melylyel mi a mi programmunknak, kötelezettségünk beváltásának mikéntjét az ország elé állítottuk. (Élénk helyeslés.) Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy azért benn van a ^demokratikus alap« és hogy a pluralitás ellenkezik a demokratikus alappal. (Halljuk! Halljuk!) E kérdés felett egynéhány évig, sőt évtizedig is el lehet vitatkozni a nélkül, hogy az ember czélt érne. Ezeknek az általános jelzőknek kényelmes, vagy kényelmetlen tulajdonságuk van a szerint, a mint az ember veszi őket. Annak számára, a ki zavart akar előidézni, kényelmes — annak számára pedig, a ki világosságot akar, kényelmetlen tulajdonságuk az, (Derültség. Ugy van!) hogy azokat mindenféleképen lehet interpretálni a nélkül, hogy valaha biztosan meg lehetne állapítani, hogy ,azok mit jelentenek. En ugyanannyi joggal állítom, hogy a pluralitás, még pedig az a pluralitás, a mely t. barátom javaslatában benne van, megfér a demokratikus eszmével, mint a mennyi joggal mondja t. képviselőtársam azt, hogy nem fér meg. (Ugy van!) Mert t. képviselőtársam, megvallom, az ő nagy buzgalmában, midőn bonczkés alá veszi, vagy helyesebben nem veszi bonczkés alá, hanem megnézi a pluralitást, egy kicsit nagyot lát. Sajnálom, hogy nem voltam jelen, de nagy figyelemmel olvastam át beszédét, a melyet az általános vita alkalmával mondott, s a melyben ő hivatkozott arra, hogy a nagy nemzeti küzdelemben támogattak minket a kisemberek, (Igaz! balt dől.) támogatott a középosztály, támogatott a kisbirtokosság, támogatott a tisztviselőknek egy nagy része, de csupán kis része támogatott a latifundium-birtokosoknak és a nagy pénztőkebirtokosoknak. Ebből indult ki és azután nagy emfázissal felkiált: Látjuk azt a választói reformot, a mely a nagybirtoknak, a pénzarisztokrácziának és a hivatalnokok seregének kezébe adja az egész választói jogot! Ezt ő a pluralitásnak akarja betudni. Lássuk csak a kérdést közelebbről (olvassa): » Kettős szavazati joga van a választási törvény szerint annak, a ki a középiskola 4 osztályát végezte; a ki 32 éves katonaviselt ember és három gyermeke van . . .« Ez vajmi laza összeköttetésben áll a plutokrácziával; (Elénk derültség.) »továbbá, a ki 20 korona adót fizet« . . . Hát ezek között megengedem, benn vannak a plutokraták, de nemcsak ők, (Derültség.) »a ki egy segédmunkással dolgozik«; ilyet is nagyon keveset ismerek a plutokraták közt. De talán ezek között vannak: »azok a munkások, a kik