Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-393
393. országos ülés 1908 deczember 15-én, kedden. 383 Gaal Gaszton: Ez a tény kétségtelenül feljogosít engem mint képviselőt arra, hogy ha bizonyos irányban kételyeim támadnak, akkor a t. ministerelnök urat megkérdezhessem az iránt, hogy ebben a kérdésben ugy gondolkozik-e, hogy őt politikai bizalmamban továbbra is megtarthatom. Ez kétségtelen jogom nekem, kétségtelen joga másnak, kétségtelen joga kivétel nélkül minden egyes képviselőnek, és ezt gyakorolhatjuk, anélkül hogy ezért hasonló szubjektív szemrehányásokkal illethetnének. T. képviselőház! Kiterjeszkedett a ministerelnök ur válaszában arra is, hogy a kvótafelemelés kérdésében a mi álláspontunk, a kik azt hittük, és abban a bitben szavaztuk meg a felemelt kvótát, hogy az az önálló magyar banknak az ára, nem egészen találkozik és találkozott a kormány összességének álláspontjával. Ezzel szemben, t. képviselőház, én igenis, azt állítom, hogy ez a hitünk és reményünk jogos volt, mert bennünket nemcsak magánúton, hanem még pártközi informácziókban is igy tájékoztattak. (Ügy van! balfelöl.) De nem is szükséges a titkolózás köpenyébe burkolózni, mert hiszen alig négy hete annak, hogy a mikor Kossuth Ferencz minister urat, mint pártvezért születésenapja alkalmából a párt küldöttsége üdvözölte, ő a bankkérdésben minden félreértést kizáró nyilatkozatot tett, s ehhez a nyilatkozathoz a másik pártvezér, gróf Apponyi Albert szintén hozzájárult. Mi tehát, t. ministerelnök ur és t. ház, saját vezéreinkkel teljesen tisztában vagyunk. Ezen nyilatkozatok ellen a kormány többi tagjai részéről pedig nem olvastam vagy hallottam sehol egyetlen egy ellenvetést sem. Meglehet, hogy történt, de ha történt, titokban történt, a ház és a nagyközönség arról semmiféle tudomást nem vett. Tökéletesen jogosan hihettük tehát azt, hogy a két minister urnak, pártvezéreinknek ezen nyilatkozata kormányprogrammot képvisel, megfelelőleg annak a programmnak is, a melyet a párt kezdettől fogva vallott ós a melyből soha titkot egy pillanatra sem csinált. (Igaz! Helyeslés a baloldalon.) Ha a t. ministerelnök ur ezzel szemben azt állítja, hogy mi azokat sohasem mondtuk határozottan, hogy nem jelentettük ki nyíltan és félreértést kizárólag, hogy ezt a programmot el is fogadjuk, erre legyen szabad kijelentenem, hogy mindenesetre teljesen fennáll az a tétel, hogy qui tacet, consentire videtur, és mi a t. ministerelnök urnak és társainak hallgatásából joggal hihettük, bogy ezt a programmot ők, a kormány is a maguk részéről elfogadják, ha ezt nem hirdetik is. Ebben a hitben és tudatban szavaztuk mi meg a kvótafelemelést; ebben a hitben követtük a kormányt mindig minden kérdésben, olyan kérdésben is, a mely a mi nézeteinkkel, felfogásainkkal nem mindenben kvadrált, s tettük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy azokban a nagy kérdésekben, a melyekhez ez a párt politikai becsületével van hozzákötve, engednünk semmi körülmények között nem szabad. S bár ezeket a kérdéseket igen óvatosan méltóztattak kezelni, mi igenis joggal hihettük, hogy a kormány közt és közöttünk ezekben a nagy kérdésekben félreértés nincs. Hihettük, hogy ha nem hirdeti is dobbal, ha nem kiabálja is ki a kormány hangos szóval ezekre irányuló szándékait, mégis olyan lesz a megoldás, hogy abba nyugodt politikai lelkiismerettel mindannyian beleegyezhetünk. S ezzel szemben mit látunk t. ház ? Látjuk azt, t. képviselőház, hogy hetek óta ugy a bécsi, mint a budapesti sajtóban czikkek jelennek meg, a melyek a függetlenségi pártnak vádakat dobnak a szemébe, a publikum közé odavetve a tényt, bogy a függetlenségi párt a bankügyet is elárulja, mert ha lesz is a kérdésnek valamilyen tessék-lássék megoldása, olyan nem lesz és nem lehet, a mely a függetlenségi párt álláspontjának megfelelne. T. ház! Már a múltkori felszólalásomban jeleztem, bogy én ezen sajtóközleményekre semmit sem adtam, s azokat nem tartottam alkalmasaknak arra, hogy itt a képviselőházban szóvá tegyem. Én ebben a kérdésben vezéreink kijelentéseivel és a kormány többi tagjainak hallgatólagos beleegyezésével szemben feleslegesnek tartottam minden külön állásfoglalást. De a mikor ez a kérdés egy volt kormánytagnak és a parlament egy országos, nagy politikai múlttal biró, s ministerviselt tagjának nyilatkozatával idehozatik a parlament asztalára, és ezen kérdésnek idehozatalát a sajtónak egy része nem arra használta fel, hogj r a neki talán ellenszenves Polónyi Géza t. képviselő ur személyét támadja, hanem hogy az ő személyén keresztül és rajta mint egy üllőn laposra verje a függetlenségi pártot, a mikor ez a sajtó ugy irt rólunk, hogy meg kell ám nézni azt a czéda személyt — bocsánatot kérek, hogy megfelelőleg reprodukálni sem tudom — midőn oda hurczolják a nyilvánosság elé és letépik róla a ruhát, hogy megmutassák neki a saját gyalázatát, ebben a pártban annyi szemérem sincs, hogy pirulna és szégyenkeznék, ellenkezőleg nevet, kaczag a saját szégyenén. így irt rólunk annak a sajtónak nagy része, a mely különös, majdnem mondhatnám czéltudatos gyönyörűségét találja abban, hogy soha a koaliczió egészét, hanem mindig a függetlenségi pártot üsse-verje. (Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Ezek nagyon gyanús jelenségek. Midőn ez a párt meghozza a hallgatásnak nem mindennapi áldozatát; midőn éveken keresztül tűri a gyanúsítást és rágalmat biztos és férfias lelkierővel és abban a tudatban, hogy »én
