Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-383

4 383. országos ülés 1906 lehet megengedni, mert ez az öt millió holdnyi területeken — körülbelül ennyire tehető az egész érdekelt terület — igen nagy korlátozása lenne a gazdák önrendelkezési jogának. Bozóky Árpád t. barátom nyújtott be határozati javaslatot az államosításra vonatkozólag és erre adta a t. minister ur ezt a választ, ügy vélem, hogy nem annyira az öt millió hold államosításáról, mint inkább arról lehetett volna szó, és talán inkább arról akart Bozóky Árpád t. barátom beszélni, hogy az ügyvezetés állami kezelésbe vétessék. Nem vagyok a minden áron való államosításnak hive, mert hiszen a legközelebbi szomorú múltban is tapasztaltuk, hogy azokra az elemekre, a melyek királyi kinevezéstől függnek, nem számithatunk olyan biztosan, mint azokra, a kik az autonómia körében élnek. és nevelkednek fel. De mégis vannak olyan kérdések, a melyeknél ez sokkal lényegesebb, sokkal fontosabb és kívánatosabb, különösen szakkérdésekben, a hol az államosítás csak előnyére lehet a támogatást igénylő és érdemlő ügynek. Én azt hiszem, hogy ezt a kérdést ugy lehetne megoldani, hogy az állam az ármentesitő és a belvizrendező társulatoknak csupán az adminisztráczióját venné át, de maga az önkormányzat maradna meg az érdekeltség kezében, vagyis a hozzájárulást ők maguk vetnék ki továbbra is. Ezzel nagyon sokat lehetne megtakarítani. Különben e tekintetben az autonómiát sem nagyon sajnálom, mert itt az autonómia tulajdonképen zsarnokságot jelent, önmaga szabja meg a hozzájárulási terheket, a mi azután nem appellálható meg, hanem jogerőssé válik. A tavaszszal elmondott beszédem folytán többrendbeli megkeresést kaptam választókerületemből. Ezek ugyan nem voltak arra szánva, hogy a képviselőház előtt felolvastassanak, mert csupán hozzám intézett bizalmas előterjesztésekről van szó, és ezért ezekből a levelekből és hatósági előljárósági előterjesztésekből csupán néhány szemelvényt leszek bátor felolvasni. így p. o. az egyik község főjegyzője azt írja, hogy a társulatok önkormányzati joga valóságos veszedelemmé fajult, a mit megindokol azzal, hogy itt érvényesül a legjobban a pluralitás, a mely szerint egy-egy nagybirtok 100—200—300 szavazattal áll szemben az egyesek szavazatával vagy egyes községnek 15 szavazatával. így az uradalom mindig elnyomja az érdekeltséget, nem egyszer önmaga javára, (Igaz! ügy van!) nem egyszer a kisemberek hátrányára, (Helyeslés.) nem egyszer kiterjesztve az ármentesitő területet olyanokra is, a kiket a víz sohasem érhet. De nemcsak a pluralitás fejlődik zsarnoksággá, hanem az a természetes szellemi felsőbbség is, a merylyel a nagybirtokok képviselőik utján bírnak. A nagybirtokok ugyanis vagy ahhoz értő szakavatott mérnök által képviseltetik magukat vagy pedig szinte hozzáértő jogászokkal, mig maga a község legfeljebb a paraszt bírót, vagy a nagyon kevéssé hozzáértő jegyzőt küldheti ki. Ez a nagy értelmi felsőbbség tulsulydeczember 2-án, szerdán. lyal bír azután az elhatározások meghozatalánál. Már pedig tekintetbe veendő, hogy nem egyszer vannak ellentétes érdekek, midőn azután a paraszttal fizettetik meg azokat a kiadásokat, a melyek egyeseknek az érdekében történtek. Hogy ha alaposan beletekintünk ennek a dolognak mélyére, (Halljuk !) akkor rájövünk arra, hogy ezen ármentesitő társulatok tulajdonképen eleintén csakis a nagybirtokok érdekében létesültek. A jobbágyság idejében ugyanis a lehető legjobb földeket, az ártéren kivül fekvő földeket, a jobbágyság kapta, mert a kis parczeUából a jobbágy csak ugy tudott megélni, ha az jó föld volt és mert akkor közös érdeke volt az uradalmaknak, hogy a hozamot a legjobb földekből tudják nekik szállítani. Mikor az úrbéri osztozkodás bekövetkezett, a parasztság akkor is megtartotta nagyobbrészt azt a birtokot, a melyiken már évszázadok óta élt és a földesuraknak jutottak a rétek, erdők, legelők és itt-ott árviznek kitett területek és a mikor bekövetkezett az, hogy fel kellett apránként szántani a réteket meg a legelőket, jobban kellett hasznositani azokat az itt-ott árviznek kitett földeket is, akkor merült fel az ártérmentesités eszméje, akkor alakították meg az ártérmentesitő társulatokat, a melyekbe eleintén csupán csak azt a parasztságot vonták be, melynek szinte rétje vagy oly legelője vagy földje volt, a mely esetleg ármentesitendő volt. Azonban evés közben jött meg az étvágy és akkor mindig jobban és jobban fokozódott az ártérfejlesztés, ugy, hogy végre kiterjesztették azt mind szélesebben és jobban ugy, hogy ma már elmondhatjuk, hogv nincsen valódi érdekeltség, mert ma már majdnem mindenki érdekelt, a ki folyam vagy viz tájékán lakik. Az egyik társulat megállapított egy bizonyos vizszinmagasságot, a melyet bármiféle fiktív alapon kimutatva, a ministerium engedélyezte neki az ártérfejlesztést és ekkor ezen képzeleti vizszin kiterjesztésével elmentek addig, a míg bírtak, vagy a mig csak a szomszéd árterülethez nem jutottak. Ezeknek az ármentesitő társulatoknak kétségtelenül van hasznuk, közgazdaságilag jótékony befolyást gyakoroltak azáltal, hogy Magyarországon — a földmivelésügyi minister ur tavaszi kijelentése szerint — mintegy öt millió hold földet tettek megmunkálhatóvá, de megvan az a hátrányuk, hogy a nagybirtok sokkal könnyebben birja ugyanazon terheket, melyek a kisbirtokot sokkal jobban sújtják. Itt is a progresszivitás elve nyilvánul meg. Egyenlő a teher, mint állami adóalapunk rendszerénél és nem egyenlő a teherképesség. Ezért igazságtalan a társulati egyenlő teherviselés, sőt itt annál igazságtalanabb, mert hisz az e teherviselésből származó előnyök sem egyenlők és sokkal nagyobbak azok a nagybirtokosokra, mint a parasztságra. Az az elkeseredés, a melyet ez a kérdés szült, a mely az egész Alföldön el van terjedve, a hol már nem panaszkodnak anynyíra a közadók terhe ellen, mert hiszen a belátó honpolgárok, a kik tudják, hogy az állam terhei-