Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-368

368. országos ülés 190H november í3-dn, pénteken. 81 egyik módja az lenne, hogy a papság és az iskola karöltve vegye kezébe ezt az ügyet és főleg a papság népies füzeteket osztogasson (Mozgás a baloldalon.) a mely visszarettentse a népet a kivándorlástól. Méltóztassék elhinni, hogy egy gazdasági életszükségletet olvasmányokkal nem lehet kielégíteni. (Élénk helyeslés a haloldalon.) Ide reális dolgok kellenek, mert ha a gyomor éhezik, akkor hiába beszélek neki a legszebb ékesszólással; legfeljebb a fül lakik jól, de a gyomor éhesen marad. (Ugy van! balfelöl). Elsősorban tehát a legelemibb szükségletet kell kielégíteni, magát a gyomrot. így vagyunk ezzel a dologgal is. Osztogathatunk füzeteket; az a nép, a mely itthon elégedett, el fogja olvasni és tetszeni fog neki, de az, a ki nem elégedett, azt a füzetet félredobja; benne egy hang tiltakozni fog ellene: »Nem igaz! Jogom van a megélhetéshez, tehát kereshetem mindenütt, a hol ennek feltételeit megtalálom«. (Helyeslés a baloldalon.) íme, mit mondott nekem egy amerikai magyar honfitársunk, a midőn igy szóltam hozzá: » Nézze csak, maga a munkaerejével odahaza nálunk is könnyen boldogulhatott volna.« Azt mondta: »Uram, nem igy van, mert itt bennem az egész embert kielégítik; az Egyesült Államokban a viszonyok kielégítik az én szabadságérzetemet is (Ugy van! balfelöl.) és kielégítik az én kenyérkereseti igényeimet is.« »És nálunk Magyarországon nincs szabadság ?« — kérdem én. Azt mondja: »Van, de nem az intézményekben csak akkor, ha valaki jó lábon áll a jegyzővel és a szolgabiróval!« (Derültség.) És a gazdasági viszonyokra is egy nagyon ügyes megjegyzése volt. Azt mondotta:« Erezzük azt, hogy az anyaországtól való elszakadás bizonyos érzelmi húrokat tép szét bennünk, de mit csináljunk? Ha megélni otthon nem tudunk, ugy teszünk, mint az a csecsemő gyermek, akitől senki sem veheti rossz néven, ha bárhogy szereti az anyját, mégis, miután az nem tud neki táplálékot nyújtani, a szoptatós dajkához is*vonzódik.« Az embernek a legeszményibb czéljai mellett is van egy természeti czélja: saját lényének íentaríása és biztosítása. Ha ezt el nem éri itt a nehéz viszonyok miatt, iparkodik elérni a külföldön. Ezt tőle nem is vehetjük rossz néven. Mi tehát az orvoslásnak a módja? Az első az, hogy Magyarországon ősidőktől kezdve ennek a nemzetnek a bőkezűsége nagy nemzeti czélok biztosítását látta abban, hogy a nemzeti javak adományozásában a legmagasabb, az akkori kornak megfelelő nemzeti eszmék mindig támogatásra találjanak. Nagyobb nemzeti eszme, mint a magyarság megőrzése ebben a hazában nincsen. Ezért nézetem szerint a nagy javadalmak helyes parczellázás által biztos letelepítés alapjául szolgálhatnak. (Mozgás.) Nagy nemzeti czélokat mozdítunk elő akkor, a mikor az itt dolgozni akaró és dolgozni tudó munkáselemet gazKÍPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XXI. KÖTET. daságilag a hazai földhöz kötjük. (Helyeslés. Zaj. Mozgás.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! Hock János: Ne méltóztassanak engem félreérteni, ne méltóztassanak azt hinni, hogy én a papi javak ellen beszélek. Szmrecsányi György (közbeszól. Zaj.) -. Hock János: Talán rosszul fejeztem ki magam, de örökbérletek formájában vélem ezt az eszmét megvalósíthatónak. Ügy értettem és bocsánatot kérek, ha^ véletlenül rosszul fejeztem volna ki magam. Én biztosítani kívánom az egyháznak azt a jogát, a melyet évszázadokon keresztül megszerzett és bir. Az autonómia keretében kívánom e kérdést megoldani. Szolgáljon a nemzeti czélra az egyházi birtok, de az egyházi szempontok érvényesülése mellett vagy a nélkül, hogy az egyház jogait sértené. Szolgáljon a nemzeti érdekek kielégítésére, mert egész nyíltan megmondhatjuk, hogy a papi birtokok mai kezelése a legnagyobbrészt nem áll azon a színvonalon, a melyet nemzeti szempontból minden birtokkezeléstől meg lehet kívánni. (H- lyeslés.) Zboray Miklós: Egyesek elherdálják! Csiiáry Béla: Nem jól gazdálkodnak! Hock János: De nem csupán a főpapság segítségét akarnám igénybe venni, hanem az alsó papságét is. Szerintem annak feladata nem abból áll, hogy füzeteket adjon ki, hanem igenis vigyük fel ezt a kérdést a szószékre, ott van a legjobb módja a papnak arra. hogy felvilágosítsa híveit, minő bizonytalan jövőnek, minő túlterhelt munkának mennek elébe a mai viszonyok között, a mikor Amerikába mennek, a hol gazdasági válság dul, a hol szintén csak a legnehezebb t megélhetési feltóteleket tudják megtalálni. Én láttam Pittsburgban a bányákban, a kohókban dolgozni ezeket az én szerencsétlen testvéreimet, a magyar munkásokat. Egész mezítelenre vetkőzve dolgoznak abban a túlfűtött levegőben, a melyet az ember alig bir el egy óráig, ha szervezete hozzá nem szokott. Ott lapátolják a szenet, ott veszik a kohóból ki az olvasztott erezet. Minden pillanatban veszélyben forog az életük, mert az egész kohón, gyáron keresztül az emelőgépek vonulnak át és minden pillanatban veszélyeztetik az egyiknek vagy a másiknak az életét. Nincsen nap, a melyen véráldozata ne volna ennek a szerencsétlen munkának. Azt mondták nekem ezek az emberek: Uram, a mikor bemegyünk a bányába vagy a gyárba, alá kell Írnunk egy lemondási okmányt, mely szerint, ha szerencsétlenség ér bennünket, ha elnyomorodunk, nincs igényünk semmi kárpótlásra sem nekünk, sem családunknak. (Zaj.) Igy zsákmányolják ki az élő erőt. Uraim, ez ugyanolyan állapot, mint mikor a rabszolgaság korában az emberi testtel kereskedtek. Most intelligensebb embereknek bizonyos műveltségi magaslaton álló tömegével bán11