Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-368

368. országos ülés 1908 november 13-án, pénteken. 73 Ha a lelkészeknek és tanítóknak rendelkezésére áll ez az anyag, ha az igy, népies füzetekben összegyűjtött anyag eljut az olvasókörökbe, az ifjúsági egyesületekbe, a népkönyvtárakba, az a nép a maga természetes ösztönét követve, megfélemledik. Azért ebben is egy visszatartó erőt látok. T. képviselőház! In rcagnis et voluisse sat est. A kivándorlás a mi nemzetünk testének sorvasztó baja és ennek a bajnak orvoslásánál nem lehet figyelmen kivül hagyni a legcsekélyebb orvosságot sem, a niely gyógyító hatásúnak látszik. (Helyeslés.) Én hiszem, hogyha az igen t. belügyminiszter ur szíves figyelmére fogja méltatni az általam is tanácsolt módot, az amerikai magyaroknak szomorúsággal teljes életének ós megpróbáltatásainak ismertetését, ebben is találunk egy orvosságot, a mely ható lesz arra nézve, hogy a kivándorlás minél inkább csökkenjen. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés. A szónokot többen üdvözlik-) Elnök: Ki következik? Raisz Aladár jegyző: Ifj. Madarász József! Ifj. Madarász József: T. képviselőház! A törvényjavaslatot, a mely a kivándorlás kérdését közigazgatási utón rendezi, bírálat tárgyává tenni nem óhajtom, csupán arra szorítkozom, hogy a kivándorlási bizottságban annak idején a korlátozásra vonatkozólag javasolt módosításomat ismételten megindokoljam azért, mert azóta akkori indítványomat nagyrészben félremagyarázták és intencziómat abszolúte nem értették meg. Én a korlátozásnak azt a szigorítását, a mely a védkötelezettségre vonatkozólag óvadék letételét kívánja, nem helyeseltem, úgyszintén a belügyminiszternek adandó azt a jogosultságot sem, hogy a kivándorlás bizonyos esetekben egyes területekre nézve egy-egy évre egészen megtiltassák. Ezzel szemben, ha már a korlátozás szigorítását akarjuk, erre nézve inkább a munkaszerződést véltem helyesebbnek. Az a munkás, a kinek szerződése van. ne kapjon pátenst arra, hogy a munkaszerződést megszegje az által, hogy útlevelet adunk neki. Sokkal nagyobb veszedelmet láttam ebben, nemcsak abból a szempontból, hogy ez nemzetgazdaságilag bizonyos biztonságot nyújt, hanem magára a munkásra nézve is, mert hiszen, a mikor a munkáját ott hagyja, biztos keresetét hagyja ott, és a* bizonytalanságba indul, (ügy van!) '- Számtalan embertől hallottam kint Amerikában, a kik jó módban élnek odakünn és a kiknek sikerült — mint a hogy magukat kifejezik — az Amerikába menetelük, hogy ha ők idehaza olyan erővel, kitartással dolgoztak volna, mint a milyennel kénytelenek voltak odakünn dolgozni, hogy ha olyan szorgalmasak ós takarékosak lettek volna, sokkal jobban boldogultak volna idehaza, mint odakünn. (Helyeslés.) Ez KÉPVH. NAPLÓ. 1906 — 1911. XXI. KÖTET. volt az intenezióm, a mikor ezt a módosítást benyújtottam, de mivel ez már akkor sem találkozott helyesléssel, ettől az indítványtól elállottam. Kern mulaszthatom el, t. ház, hogy ki ne térjek még Beck Lajos t. képviselőtársam tegnapi beszédének azon részére, a melyben azt mondotta, hogy a magyar iparnak sincsen haszna a kivándorlásból, hogy t. i. az onnan visszajöttek, a kik künn ipari munkások voltak, idehaza ismét visszatértek az eke szarva mellé és jóformán valamennyien újra földmiveléssel foglalkoznak. Ezt a nézetet nem osztom két szempontból. Először is ki van zárva odakünn, hogy ott — hogy ugy fejezzem ki magamat — a legalsóbbrendű ipari munkával a kivándorló boldogulni tudjon és hogy ott kellő megtakaritást eszközölhessen, ezt csakis magasabb ipari ágaknál, műveltebb foglalkozás mellett tudja elérni, A ki tehát hazajön, az föltétlenül intelligens munkáselem, és nem föltételezhető, hogy ottani tanultságát nem akarja itthon tőkésíteni. Ez az egyik szempont. A másik szempont pedig az, hogy az a magyar .gazda, a ki egyszer kiment Amerikába, szakit az ő maradi, ósdi felfogásával, a mely különben a magyar dzsentrinél is tapasztalható, a ki kereskedelmi pályára nem akarja adni a fiát, azzal a felfogásával, a melynél fogva a magyar gazda sem látja szívesen, ha az ő fia gyári munkásnak áll be. Ott látja a praktikus élet terén Amerikában, hogy csakis igy tud boldogulni és ezt a tapasztalatát föltétlenül felhasználja itthon Magyarországon. Most áttérek a kivándorlási kérdésnek nem közigazgatási utón való kezelésére. Már az 1903. évi IV. t.-cz. 35. §-a a következő intézkedést tartalmazza. (Olvassa :) »Elsősorban a hazájukba visszatérni szándékozó vagyontalanok útiköltségeinek részben vagy egészben fedezésére, továbbá a kivándorlottaknak a külföldön való útbaigazítására, munkával ellátására, részükre menedékhelyek létesítésére, jótékony czélokra, vallási és szellemi szükségleteik istápolására külön alap létesítendő.« Hogy ez irányban mit tett és mit tesz a kormány, arra nézve, szerény tehetségem* hez képest, a mit ott künn Amerikában tapasztaltam, a következőket adhatom elő. (Halljuk! Halljuk !) Igen nagy összegre rug tényleg az, a mit a visszavándorlók hazajutásának segélyezésére fordít a kormány; ez azonban odakünn a magyarság körében nem kelt visszhangot, még pedig két okból; először azért, mert azt mondják a jó, dolgos, iparkodó magyar munkások, hogy leginkább azok vették igénybe a konzulátusok ez irányú tevékenységét, a.kik saját könynyelműségük ós nemtörődömségük folytán jutottak olyan helyzetbe, hogy kénytelenek voltak szerzemény nélkül visszavándorolni Magyar10