Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-380

362 380. országos ülés 1908 november 28-án, szombaton. kir. államvasutak kocsijainak ablakai. A fagyos téli szél az ablakokon akadálytalanul süvit be a fűtött kupéba ugy, hogy a szegény utas mindenféle nyavalyába esik. Egyik útitársam figyelmeztetett, hogy nézzem meg a vasúti ablakokat. Megnézvén az ablakokat, konstatáltuk, hogy az ablakok nem fagytak be sem a belső, sem pedig a külső oldalon, nem ugy mint a rendes kocsikon levő ablakok, a melyeket télen-nyáron, tavaszszal, őszszel minden ránczigálás daczára sem lehet sokszor nagy boszuságunkra felhúzni vagy lehúzni. Nem sokkal azután, hogy ezt láttam és tapasztaltam, találkoztam egy vasúti műszaki emberrel, a, ki azon nézetemre, hogy ezek az ujfajta ablakok a magyar államvasutak összes vonalain nemsokára alkalmaztatni fognak, azt mondta, hogy ez nem megy olyan könnyen. Miért, kérdem én? Talán drágábbak ezek az ablakok, vagy talán nem felelnek meg az igényeknek ? Nem, úgymond, hanem azért, mert az államvasutak igazgatóságánál nem megy olyan könnyen a dolog. Az üzletvezetőség megvizsgálta ezeket az ablakokat és erről a következő véleményt mondotta (olvassa): »A próbaidő alatt megfigyeltük az ablakokat, s azok mindenféle kifogás nélkül működtek. Nevezetesen ugy esős, mint fagyos időben könnyen voltak leereszthetek, felhúzhatók; légáramlás sem az ablakok oldalain, sem alsó, sem felső részein nem volt észlelhető, még erős oldalszeleknél sem.« Ez a vélemény azt mutatja, hogy tényleg beváltak az ablakok. Tudom, hogy ezen szabadalom feltalálója, a kinek szabadalmát az összes államok elfogadták, négy esztendőn keresztül valóságos kálváriát járt az államvasutaknál és pedig sokáig hiába, Talán ma se intézték volna el, ha utóbb a t. kereskedelemügyi miniszter ur hivatalbalépése után meg nem vizsgálja az ügyet, a mikor elrendelte, hogy — gondolom — 60 kocsit ezen ablakokkal szereljenek fel. Attól az osztálytól a melyre az ilyen ügyek rá vannak bízva, annyit már mégis el lehetne várni, hogy akár tudatlanságból, akár rosszakaratból az ilyen czélszerű és helyes tanulmányoknak útját ne állja ! Fentebb jellemeztem azt az érthetetlen bürokratizmust, a mely a m. kir. államvasutak igazgatóságát már régtől fogva hatalmába kerítette. A t. miniszter ur és a t. államtitkár ur ismerik ezt a rendszert, próbáltak is rajta segíteni, de a m. kir. államvasutak mostani vezetőivel ez a pr-óbálkozás nem sikerült, sőt legtöbb esetben egyenesen kudarezot vallott. így történt ez akkor, midőn néhány esztendővel ezelőtt kimondatott, hogy munka- és anyagkimélós, valamint a gyorsaság és egyszerűség érdekében íogjanak öszsze 15—20 ügydarabot ós kezeljék együtt. Ebből az igazgatóságnál, s az üzletvezetőségeknél valósággal őrült komrdikácziók támadtak. Tudniillik a kereskedelemügyi minisztérium megküldte az aktát az igazgatósághoz, ott azt beiktatták egy főszám alatt. E mellett azután beiktatták külön-külön mind a 15 darabot ós a főszám mellé jegyezték mind a 15 darab sorsát és elintézési módját, minélfogva az egyszerűsítési kísérlet súlyos komplikáczióra és sokkal több munkára vezetett, mint a hogy azt a kiadott utasítás czélozta. Ugyanígy történt a miniszteri értekezletek rendszerével is. A miniszter ur, nagyon helyesen, elrendelte, hogy a fontosabb miniszteri ügydarabok ne a hosszadalmas aktái utón felterjesztéssel tárgyaltassanak, hanem a hetenkinti vagy a kéthetenkinti miniszteri értekezleten szóbelileg adassanak elő. Ezen az értekezleten rendszerint a miniszter vagy államtitkár elnököl, s részt vesznek benne az igazgatók, a vasúti szakosztály és a főfelügyelőség emberei. Helyes lenne ez a rendszer, ha a miniszter jó szándékát a bürokratizmus ki nem forgatná formájából. Ez az értekezlet leköt 10—11 embert, a kik sok olyan ügy előadását kénytelenek végighallgatni, mely rájuk épen nem tartozik,hozzája nem szólhatnak, s a határozatban részt nem is vesznek. De nem itt van a komplikáczió, hanem ott, hogy ezek az ügyek aktákon épen ugy, olyan részletességgel intéztetnek, mint elébb, tehát nincs semmiféle egyszerűsítés, sőt maga az értekezlet már mint munkatöbblet jelentkezik. De az ilyen ügyeket folytonosan nyilván kell tartani, napirendre kell tűzni, jegyzékeket vezetni, az értekezletről jegyzőkönyvet felvenni, s ezt végrehajtás végett az illetékes osztályoknak kiadni. Nincs tehát sem időnyereség, sem munkamegtakarítás, sőt ha egy-egy értekezlet elmarad, a mi a miniszter vagy államtitkár más elfoglaltsága miatt előfordul, akkor az elintézés a múlthoz képest határozottan időveszteséggel jár. Nyáron, utazás közben a tengeren megismerkedtem egy franczia vasúti igazgatóval, a kit később hivatalában felkorestem. Épen a postát bontotta fel és szignálta a beérkezett darabokat. Kérésemre folytatta munkáját. A beérkezett ügydarabokból kiválogatta azokat, a melyek az igazgatóság elé tartoznak, a többit 8—10 csoportba helyezte el, s az alantasabb tagozatok szerint külön boríték alatt, a darabszám egyszerű feljegyzése mellett, iktatás, indikálás, további kezelés és elintézés nélkül annak a hivatalnak küldik meg, melynek illetékessége alátartozik. Milyen üdvös lenne ez az eljárás a Mávnál is, csakhogy ehhez az szükséges, hogy a posta felbontója és szignálója ismerje minden szolgálati felsőbbség hatáskörét, a mi, sajnos, az államvasutaknál nincsen meg. Ez nem is lehetne másként! Hiszen a bíró is, mielőtt egy ügyet tárgyalás alá vesz, elsősorban az illetékesség felett dönt. A Mávnál régtől fogva kifejlődött az az eléggé el nem ítélhető rendszer, hogy mindenik