Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-380

3ö0 3sO. országos ülés 1908 november 28-án, szombaton. gálát alfáját és ómegáját nem tudja, nem tudom elképzelni, liogyan tudja az ország közlekedési és közgazdasági politikáját odaadással és szakszerűen szolgálni ? De ne gondolja senki, hogy ez alkalommal én, a mikor ilyen elfogulatlan szigorú igazsággal vagyok kénytelen nyilatkozni a vasúti szakosztályról, dicshimnuszt fogok zengeni az államvasutak személyzetéről; ki fog tűnni, hogy ezzel szemben is szigorúan igazságos leszek. Szavaim helyességét minden elfogulatlanul gondolkodó és közgazdaságunk iránt meleg szeretettel viseltető' egyénnek be kell látnia, mert mindenki tisztában van már azzal, nem kell bővebben magyaráznom, hogy fejlődő mezőgazdaságunk, iparunk és kereskedelmünk jövőjét csak helyes közlekedési politikával biztosithatjuk. Ha a kereskedelemügyi minisztérium ezen javaslatomhoz sem járulna hozzá, bátor vagyok még egy harmadik javaslattal is előállani. Méltóztassék a kereskedelemügyi kormánynak a vasúti szakosztály személyzetét arra kényszeríteni, hogy legalább tiz esztendőt legyen államvasuti szolgálatban, hogy megismerkedhessek az államvasutak helyzetével, szolgálati ágaival, hogy tudatában legyen annak a fontos közgazdasági miszsziónak, a melyet szolgálnia és emelnie kell. Ez alatt a tiz esztendő alatt ossza be őket a kereskedelemügyi kormány a távirdai, forgalmi, raktári, kereskedelmi, pénztári, vontatási, műhely- és a többi szolgálatokba, hogy mindezen szolgálatok alapelveit megtanulják. Az állami szolgálat minden ágánál megkívántatik a szakképzettség ; a pénzügyminisztériumban a tisztviselők legalább tiz évet szoktak külső szolgálatban eltölteni, mig itt alkalmaztatnak, s ugyan mit szólna hozzá a jogászvilág, ha a Kúriára nem kéjjzett és a judikatura minden ágát ismerő komoly férfiakat neveznének ki, hanem fiatal joggyakornokokat, a kik alig hogy szigorlataikat az egyetemen letették? A miket itt elmondottam a vasúti szakosztályra vonatkozólag, ugyanazokat ajánlhatom melegen a magyar királyi államvasutak személyzetének figyelmébe is. (Helyeslés.) Ott is nagyon kívánatos volna, hogy az alkalmazottak először külszolgálatban legyenek és ha a külszolgálatban beváltak, ha érdemeket szereztek, csakis akkor hozassanak be központi szolgálatra, A m. kir. államvasutaknál, — tudvalevőleg — az ügymenet csigalassuságu, a gazdasági törekvé-iek előmozdítására irányuló intézkedések tekintetében a kezdeményezés és a végrehajtás nagyon hiányos. Az ipari, kereskedelmi és gazdasági körök által felhozott jogos panaszok ürügyekkel, czéltalan fontolgatásokkal üttetnek el, és a hivatalokban most is még az az idegen szellem a mérvadó, a melyet a régi osztrák vasutak idejében alkalmazottak itt hagytak, és a mely nem nézi soha az egyénnek, a köznek indokolt javát, hanem azt tekinti mindig, hogy miként lehessen megfogalmazni azt a két szót, hogy »a kérelmet nem teljesithetjük«, és hogy miként bújjon ki a felelősség alól. így jellemezhetem nagyjában a magyar államvasutak igazgatását, ós igazgatóságának személyzetét; hozzátéve azt, hogy hatáskörével élni gyámoltalan, s a felelősségtől irtózik. Ne gondolja azonban a t. ház, mintha én nem ismerném el, hogy az igazgatók között vannak jeles férfiak. Hiszen kiváló szakember maga az államvasuti elnökigazgató is, a ki 20 esztendő alatt a m. kir. államvasutaknak jő hirnevet szerzett, azután ott van rajta kivül a fiatalabb és idősebb tisztviselőknek egész gárdája, a kik gyakorlatilag és elméletileg is teljesen képesek hivataluk betöltésére, de a kik a kedvezőtlen előrehaladási viszonyok folytán és a kedvezőtlen szocziális helyzet folytán szárnyaszegetten, kedveszegetten szolgálnak. Olyan intézkedésekkel, a melyekben sem méltányosság, sem jogosság nincsen, egy ilyen hatalmas személyzetet buzditani, serkenteni nem lehet, A felsőbbségnek intézkedései pedig régtől fogva ilyenek voltak. Ezekért természetesen sem a miniszter urat, sem az államtitkár urat. sem az igazgatóságot felelőssé nem tehetem; én csak magát a tényt konstatálom, és hogy igazoljam szavaimat, vissza kell térnem ismét az államvasuti szervezetre. Az államvasutak szervezete 1886 óta a mai, azzal a változtatással, hogy 1889-ben alakítottak egy főosztályt, azonkívül néhány szakosztályt, és megszüntettek egyes ügyosztályokat; nagyjában azonban a szervezet ma is a 86-iki. A 89-iki átalakítás okai is csak papiroson vannak meg, de a tény az. hogy a főosztályban, bármilyen nagy is volt az, két igazgató nem tudott megférni, azért kellett azt kettéválasztani. Ha valamely öreg, és épen azért a szolgálatra nézve alkalmatlan egyént akartak az útból eltenni, akkor az igazgatóság agyba-főbe dicsérte az illető ügyosztályának fontosságát és személyének kiválóságát, és ennek haladása érdekében bizonyos ügyosztályokat fejlesztettek vagy pedig megszüntettek. Megesett a múltban, hogy volt egy referens, a kinek az ügykörét később kibővítették, így lett csoportja, Később elő kellett léptetni, csináltak a csojiortból ügyosztályt. Még későbben ki kellett nevezni nagyobb állásba, és ekkor megtették az ügyosztályt szakosztálynak. Betetőzi a komikumot, hogy a mikor az illető nyugdíjba ment, a szakosztályból csináltak ismét ügyosztályt, abból ismét csoportot, vagyis mostan épen azt kellett megindokolni, hogy arra a szakosztályra semmi szükség nincs, semmi ok nincs arra, hogy azt továbbra is fentartsák. Ilyen szervezősdi játékot a magyar államvasutaknál sohasem lett volna szabad megengedni. Az utasítás második pontja 16 pontban sorolja fel azokat az ügyeket, a melyek a minisztériumnak vannak fen tartva. Ebből a 16 pont-