Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-379

379. országos ülés 1908 november 27-én, pénteken. 305 A gazdasági téren igen fontosnak tartanám azt, a mit a kormány több izben megígért és a földmivelésügyi miniszter ur is kilátásba helyezett, meg is vagyok győződve róla. hogy ezt teljesíteni fogja, — ez az állami telepítés és parczellázás. Én ezt a kérdést fontosabbnak tartom sok más kérdésnél. Méltóztatik tudni, hogy a telepítésnél egy nemzetnek expanzív ereje nyilatkozik meg. Hogy ha egyik részben felesleget ad ki magából a nemzet, azt át kell telepíteni más helyre, hogy azt a nemzetre nézve ott hasznossá tegyük. Ma ezt nem. tehetjük, részben azért, mert Magyarországon igen sok kötött birtok van, és ez annyira le van foglalva, hogy a szegény parasztnép nem tud földbirtokhoz jutni. Első sorban tehát, a midőn a telepítésre és parczellázásra gondolunk, gondoskodnunk kell arról is, hogy ez a sok kötött birtok feloldassák és forgalomba hozassék. Nem vétünk sem az egyházak, sem az alapítványok ellen, hogyha megfelelő árban átveszszük azt, hogyha megfelelő ellenértékben ezeket a birtokokat megváltjuk és a nép között szétosztjuk. Ez volna egy helyes magyar politikának egyik sarkköve, mert ezáltal tudnók a magyarságot megerősíteni, épen ottan, a hol a magyarság megerősítésére a legnagyobb szükség volna. Voltam bátor még a múlt esztendőben erre nézve egy törvényjavaslatot benyújtani, mely azonban tárgyalva nem lett. Nem is kívánom azt, mert tudom, hogy ellenzéki képviselőnek a törvényjavaslatát a kormány elfogadni nem fogja. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy ha az állami telepítés és parczellázás nem lesz radikális utón keresztülvive, akkor mi a kivánt czélt elérni nem fogjuk. Igaz, hogy az állami telepítésekre és parczellázásra már most is bizonyos összeg, azt hiszem 10 millió korona van a költségvetésbe felvéve, de ez nem lesz produktív befektetés, hogyha ezt a kérdést radikálisan meg nem oldjuk. (Ugy van ! a baloldalon.) A kulturális téren hive vagyok az állami ingyenes népoktatásnak, ugy nemzeti szempontból, mint általános kulturális szempontból, De vannak még más olyan kérdések is, a melyek megoldásra várnak. Itt van például a szocziális kérdés. Tudjuk, hogy a szocziális kérdés nálunk nem is olyan régi keletű ; alig 15—20 esztendeje, hogy annak nyomai nálunk, Magyarországon, jelentkeztek. A midőn ez a kérdés jelentkezett, ugy tűnt föl, mint egy betegség és úgyszólván megrökönyödött a társadalom, a hatóság és nem tudta, miként járjon el ezzel a betegséggel szemben, mert annak okait nem ismerte. Azok a tanok, a melyek a szocziálizmus alapját képezik, hozzánk Németországból jutottak el. Egyesek nagy mohósággal olvasták Marx, Liebknecht, Bebel és mások tanait, a melyek a szocziálizmus alapelveit kifejtették és ezeknek a tanoknak igyekeztek érvényt szerezni. Megfeledkeztek azonban arról, hogy nálunk a viszonyok mások, mint Németországon és a mit talán Németországon a szocziálizmus érdekében meg lehet tenni, nálunk el nem érhető. Ebből KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XXI. KÖTET. keletkezett azután az a felfordulás, a mely izgalomban tartotta a kedélyeket és a mely a mai helyzetet is megteremtette. Első sorban az úgynevezett agrár-szoczializmus formájában nyilatkozott meg nálunk a szocziálizmus, bár akkor sem a szocziálisták, sem a hatóságok nem tudták még, hogy mi lesz annak a következménye. Lassanként azután megismerkedtek ezzel a kérdéssel, a mely később sokat vesztett a maga élességéből, és bizonyos helves irányba is terelődött. De akkor azután a szocziálizmus az ipari térre vetette rá magát, a hol nagyobb eredményt lehetett elérni, és a hol a vezetők, kozmopolita jelszavak alatt, egészen más irányt adtak a szocziálizmusnak, mint azt az agrárszocializmus cselekedte. Ebben az irányban a szocziálizmus most is működik és fennáll. Látjuk azonban és tapasztaljuk, igen gyakran hátrányos és káros megnyilatkozásaiban ugy a munkásokra, mint a munkaadókra nézve. Épen azért, t. képviselőház, a kormánynak oda kell hatnia, és azt hiszem, e tekintetben a jóindulat a kormány részéről nem is hiányzik, hogy oly törvényeket és intézkedéseket léptessen életbe, a melyek a mig egyfelől megvédik a dolgozni akarókat, és megvédik a munkaadókat, másrészről megvédik a munkásokat is a nagytőkével szemben, hogy ez a nagytőke őket ki ne zsarolhassa. Röviden foglalkozni kívánok, t. képviselőház, még a nemzeti kérdéssel is, mert ezt a kérdést tartom az ország egyik legfontosabb kérdésének. Helfy Ignácz azt mondotta, hogy másodszor hódítja az meg Magyarországot, a ki a nemzetiségi kérdést helyesen meg tudja oldani. Sajnos, t. képviselőház, a mostani viszonyok nem olyanok és nem is biztatók arra nézve, hogy azt hihetnék, hogy ez a kérdés a közelebbi jövőben megoldásra talál. Valljuk meg, t. képviselőház, az igazat, hogy elfogultak vagyunk ebben a tekintetben és nem igyekszünk megkeresni azokat a pontokat, a melyek a kérdés helyes megoldására vezetnek és nem térünk arra az útra, a melyen ennek a kérdésnek haladnia kellene. Igen sokáig foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és azt tartom, hogy inkább a nemzetiségekkel kell bizonyos összhangzó politikát követni, semhogy az osztrákoknak behódoljunk és azoknak áldozzuk fel függetlenségünket; mert akárhogyan akarjuk, t. képviselőház, olyan erősek nem vagyunk, hogy egyszerre háromnégyfelé is hadakozhassunk. Már pedig mi most hadakozunk a nemzetiségekkel, hadakozunk kifelé az osztrákokkal és hadakozunk isten tudja még miféle nemzetekkel. (Ugy van! bal felöl.) Pedig gyenge a magyar nemzet arra, hogy ezeket a különféle hadakozásokat elbírja. Konszolidált állapotokat kell teremtenünk, bizonyos rendet és egy nyugvópontot kell találnunk, hogy a nemzetiségek tovább fejlődhessenek, és ebből a magyar nemzet semmi kárt ne szenvedjen. Egészen nyíltan megvallom, hogy ebben a 39