Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.
Ülésnapok - 1906-372
372. országos ülés 1908 november 19-én, csütörtökön. 163 tudjuk ugyanis, Hogy a költségvetés, a mely 1550 millió K-nyi összegről szól, néhány ezer korona plust mutat ugyan ki, azonban hogyan érjük el ezt a többletet ? Ugy, hogy a szeszadótörvény, 40 milliónyi adóemelést mutat annak következményeképen, hogy az idén 40%-os adóemelés történt a szeszadó terén. Hivatkozhatna m arra is, hogy amidőn a szeszadó-törvényjavaslat tárgyaltatott, azt voltam bátor állítani, hogy a miniszterelnök ur ezen törvényjavaslattal 40 millióval emeli a közterheket, ő pedig akkor válaszában a leghatározottabban rnegczáfolta, hogy 40 milliót várna ettől a törvényjavaslattól és azt vitatta, hogy a legjobb esetben 20 miihót lehet attól várni. Es mit látunk mégis ? Azt, hogy ezen költségvetésben épen 40 millió és 900.000 koronával jelentkezik a szeszadó emelése. Ily körülmények között azt hiszem, hogy bátran állithatom, hogy nekem volt igazam, midőn az országnak 40 milhónyi ujabb megterheléséről beszéltem. De épen azt kell, hogy konstatáljam, hogy ezen 40,900.000 koronás beállitás — nem akarom azt mondani, hogy hamis, de mindenesetre téves. — Mert a t. miniszterelnök ur ezen 40 millió beállitásánál, a mint az indokolásban is kifejti, abból indul ki, hogy 40%-kal fog a beterjesztett törvényjavaslat értelmében emelkedni a szeszadó, tényleg azonban, minthogy Ausztriában nem fogadták el a törvényt és nem is fogják elfogadni soha, a mostani állapot szerint az emelkedés csak 20%, tehát a 40 miUióval tévesen, hogy ne mondjam hamisan beállitott szeszadóemelés valóságban csak 20 milliót tesz ki. Ha pedig ezen alapon megcsináljuk az egyenleget, megállapítható, hogy ezen költségvetés már ez alkalommal nem 48.000 korona pluszszal, hanem 20 millió korona deficzittel végződik és ez nem kombináczió, hanem egy tényen alapul, mert hiszen az kétségtelen tény, hogy a szeszadó a mai körülmények között hektoliterenként nem 140, hanem 120 koronát tesz ki. A költségvetésben, a miniszterelnök ur saját bevaUása szerint, 140 millió korona alapadóval van 40 milhónyi adóemelés kiszámítva, tehát a 20 milhónyi manco itt kétségtelenül fennáll. De itt sem állok meg, hanem konstatálnom kell azt, hogy a közel jövőben olyan közterhek és olyan ujabb teheremelések várhatók, a melyek ezt a már most is 20 milliónyi deficzittel záruló költségvetést valósággal válságos helyzetbe hozzák. Ennek igazolására csak egy dologra bátorkodom felhivni a t. ház figyelmét, arra t. i., hogy a miniszterelnök ur előadása szerint az az adóreform, a melyet közelebbről tárgyaltatni óhajt, 20 millióval fogja csökkenteni az ország közterheit. Azt hiszem, hogy sem ebben a házban, sem az országban nincs senki, a ki a miniszterelnök ur Ígéretében kételkednék, ha pedig így áll a dolog, akkor ugyebár, a legközelebbi jövőben ujabb 20 milhó deficzit mutatkozik, tehát a szeszadónál mutatkozó mancoval együtt most már 40 milhó korona a deficzit. Kérdem az igen t. pénzügyi kormánytól, hogy honnan fogja ezt a hiányt fedezni ? Es még valaminek megállapítása elől nem szabad kitérnünk, s ez az, hogy én ismerve az ország közállapotát és a képviselőház többségének nézetét, lehetetlennek tartom, hogy a közel jövőben kényszerítő szükséggel ne álljon elő a miniszter úrra nézve az a kötelesség, hogy a boritaladót eltörölje. Az egész országban annyira szervezkedik' 7 az az akczió, a mely a boritaladó eltörlését követeli, itt a házban annyi hive van minden pártban, hogy egészen kétségtelen, hogy a miniszterelnök ur az alulról jövő nyomásnak nem fog ellenállhatni, hanem ezt az igazságtalan és oktalan adót el fogja törölni. Ebben az esetben az eddig számított 40 millióval összesen 56 milliós mankó lesz. Honnan fogja ezt fedezni az állam, azt nem lehet tudni. Es ha csak azt állapithatjuk meg, hogy a közterhek 360 millió koronával emelkedtek és hogy ezért deficzites a költségvetés, ebben egyáltalában nem látnék nagy szerencsétlenséget. Épen a czivilizált és gazdaságilag legkifejlettebb nemzetek deficzittel zárják költségvetésüket. így Francziaország, Anglia, Németország. Ezeknél évről-évre jelentékeny deficzit mutatkozik, de azért tudjuk, hogy ez nem jelenti ott az állam válságos helyzetét. Igen ám, de azok a jelentékeny kiadások, a melyek ott az áUam és a nemzet szükségleteinek kielégítésére fordíttatnak, fedezetet találnak a teherviselési képesség megerősödésében. Nálunk, sajnos, ennek emelkedése nincsen arányban a közterhek emelésével. Itt a faktum csak az, hogy a teheremelkedés 360 milliót tesz ki. Ha elfogadjuk Kossuth Ferencz miniszter urnak azt a számítását, hogy minden magyar honpolgár keresményének körülbelül 10 százaléka esik az állam javára és szolgál az állam terheinek fedezésére, akkor a 360 millió teheremelkedésnek megfelelne a nemzeti jövedelemnek 3600 millióval való emelkedése. Kérdem, állithatja-e valaki, hogy az utolsó három esztendő alatt, a koalicziós uralom alatt, 3600 millióval emelkedett volna a nemzeti jövedelem. Ezt józan észszel senki sem mondhatja. Ezért állítom, hogy a deficzit ténye előtt állunk s ott vagyunk, hogy az államháztartás egyensúlya megrendült, vagy legalább is súlyos válságba került. Még egy igen érdekes jelenségre vagyok bátor rámutatni és ez az, hogy a 360 milliós teheremelkedésen kivül a kormány azt a nagy tőkét, kincset, a melyet a régi, átkos szabadelvű rendszertől örökölt, valósággal elpazarolta. Emlékeznek talán, hogy felszólalásaimmal mindig élesen elitéltem a szabadelvű pénzügyi gazdálkodást, a mely a kincsgyüjtésre fektette a fősúlyt. Egykétszáz milliónyi pénzfeleslegeket halmoztak össze az állampénztárban. Ezt minden tekintetben kifogásoltam és a midőn ezt tettem, a pénzügyminiszter ur részéről mindig ellenállásra találtam, ő mindig védeni igyekezett saját álláspontját. Es mit látunk végül most % Azt, hogy ma az államkasszában többé feleslegek nincsenek. 21*
