Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-371

144 371. országos ülés 1908 november 18-án, szerdán. szerűen ennek a kijelentésére szorítkoznám. Ezért méltóztassék megengedni a t. háznak, hogy bár lehető röviden, de egynéhány aktuális kérdéssel is foglalkozzam. (Halljuk ! Ralijuk !) Szándékom egyrészt egész röviden utalni azokra a törvényekre, a melyeket a legutóbbi költségvetési tárgyalás óta meghoztunk, és a melyekkel könynyen bizonyíthatom, bármilyen legyen is bizonyos ellenzéki sajtó tendeneziózus támadásainak állandó tartalma, hogy ez a mai parlamenti kormányzat, a mai többség, az ország, a nép javára a törvényalkotások egész sorozatát hozta létre, (ügy van! ügy van !) Szándékom azután a legközelebbi jövő legaktuálisabb problémáiról is egynéhány szót ejteni. Méltóztassék azonban megengedni, hogy előbb lehető rövidséggel visszatérjek egy kérdésre, a melyet a folyó évi költségvetés tárgyalása alkalmával már szóba hoztam, és a melyre vonatkozó fejtegetéseimre annak idején Maniu Gyula t. képviselőtársam volt szives reflektálni. Én akkor ugyan szükségét láttam volna, hogy az igen t. képviselő ur szavaival foglalkozzam, azokat a maguk helyes világításába helyezzem; annyira sürgős volt azonban a tárgyalásoknak mielőbbi befejezése, hogy nem akartam felszólalásommal a vitát továbbhuzni. Azt hiszem azonban, hogy beleillik a költségvetési vitának általános politikai keretébe a nemzetiségi problémának némely kérdése, beleillik annál is inkább, mert a lefolyt évben ugyancsak tapasztaltuk, hogy a régi reczipe szerint járnak el, hogy a t. nemzetiségi urak telekiabálják az országot arról, hogy a magyarok, a magyar állam, a magyar törvényhozás hogyan üldözi őket; de nemcsak itt az ország határain belül teszik ezt, hanem tudjuk, hogy a t. urak szövetséges társai, a nemzetközi szocziáldemokraták, jónak látták kimenni Buchinger ur személyében Ausztriába is személyesen, és jónak látják ma is egész Európát telekiabálni eUenünk, a magyar állam, a magyar törvényhozás működése ellen olyan állításokkal, a melyeket nem akarok egyszerűen, röviden jellemezni, csak azért, mert akkor elnöki rendreutasitásban kellene részesülnöm. Az igen t. nemzetiségi urak — és előljárnak ebben a román, oláhajku nemzetiségi képviselő urak — állandóan panaszkodnak és ugy állítják oda az ő hit- és nyelvsorsosaikat, mintha azok itt ebben az országban polgári jogokat nem élveznének, mintha azokkal mást sem tennénk, mint üldöznék őket és különösen nyelvükben, vallásukban támadnók; másrészt pedig azt látom, hogy az igen t. románság, oláhság vezetősége részéről rendkívüli szeretettel kacsintgatnak az urak az ország keleti határán ác. Láttuk pl. a hires bukaresti kiállítás alkalmával, láttuk azokból, a miket Bethlen István t. barátom egy mterpelláezióbankifejtett, (Ugy van!) hogy az urak meglehetős nagy szimpátiával viseltetnek azon államok iránt, a melyek odaát a határon tul vannak. Lukács László (közbeszól) : Magyar dalárda ! Gr. Battthyány Tivadar: Engedje meg t. képviselőtársam, hogy felszólalásomnak témáját magam válasszam meg. Ha a képviselő ur beszélni akar, csak beszéljen tetszése szerint a magyar dalárdáról. (Zaj.) Lukács László : Fogunk is beszélni és helyreigazítjuk ezeket az állításokat. Gr. Batthyány Tivadar: A t. képviselő ur ezzel a közbeszólásával is megmutatja hogy milyen rettentően igazságtalan, egyoldalú és elfogult a maga felfogásában. Azt sem tudja még, hogy miről fogok beszélni, és már helyre akarja azt igazítani ! (Helyeslés.) Lukács László: Ha tévedtem, be fogom ismerni. (Zaj. Elnök csenget.) Gr. Batthyány Tivadar: Nem tudja, hogy miről akarok beszélni és már helyreigazításról beszél a képviselő ur ! En érdeklődtem az iránt, hogy mily helyzetben vannak a mi véreink odaát Romániában, ott, a hol nagyobb tömegekben laknak együtt, ott, a hol román állampolgárok, a hol tehát teljes joggal lehet összehasonlítani azt, hogy miként bánnak Romániában az ottani magyar ajkú román polgárokkal, s miként bánunk itt mi Magyarországon a nem-magyar ajkú honpolgárokkal. Erről van szó. En a múlt évi költségvetési vita során azt mondottam, hogy keresem a megértést a nemzetiségiekkel, azt mondottam, hogy keresem a módját annak, hogy miképpen járunk el a leghelyesebben, a legjobban, a legkorrektebbül a nem magyar ajkú honpolgárokkal való bánásmód tekintetében a törvényhozás és közigazgatás terén és vizsgálom e tekintetben a külföldi példákat. Utaltam és utalok ma is arra, hogy nemzetiségek vannak Oroszországban is, és azt hiszem mindnyájan egyetértenek velem abban, ha azt mondom, hogy nem kívánom az orosz rendszabályokat alkalmazni a Magyarországon élő nem magyar ajkú polgárokkal szemben, mert az igazságtalanság lenne, túllőne azon a czélon, a melyet a magyar nemzeti állam, a magyar egységes állam érdekében törvénybe iktatni kellene. Utaltam a németországi viszonyokra, hogy a lengyelekkel és dánokkal szemben miként járnak el, és arra a konklúzióra jutottam, 'hogy ezt sem tartom követendő példának, hanem ezen is messze innen kívánok maradni a törvényhozás működésben. (Halljuk ! Halljuk!) És akkoriban utaltam a román viszonyokra is, (Halljuk ! Halljuk !) a mire Maniu Gyula t. képviselőtársam itt a házban leírta azokat az állapotokat és azt az eljárást, a melyet a román törvényhozás és a román kormány követ a külföldi magyar honos magyarokkal szemben, a kik Romániában tömegesen élnek. Utalt arra, hogy ezekkel előzékenyen bánnak és én ezt konczedálom. De kénytelen vagyok itt is kiemelni egyet. Épen az iskolai és egyházi ügyekre hivatkozott a t. képviselő ur. Romániában pedig a külföldi magyar honosok által fentartott magyar iskolákban is a román nyelvet, történelmet és földraj zt