Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-369

ovember ík-én, szombaton. 104 369. országos ülés 1908 n kédelmi osztályát legalább e tekintetben ne hozzuk súlyosabb belyzetbe, mint a milyen helyzetben a bécsi polgárság van. (Helyeslés.) Ónálló vámterület mellett lelkesedünk mindnyájan. Látom azt, hogy milyen igazság rejlik ebben az eszmében, abból is, hogy az én igen t. neofita barátom is, a ki talán valamikor nem volt e meggyőződésen, a lelkesedésnek minő hevével szállott sikra ezen eszme mellett. (Derültség. Mozgás.) De ha az önnálló vámterület megteremtéséig is egyéb specziális sporadikus törvényekben nem gondoskodunk arról, hogy az ipar legalább olyan kedvező helyzetben legyen, mint a bécsi ipar, akkor hiába törekszünk erre. Már most, t. ház, itt van az italmérési illeték czimón átengedett összeg. Erre nézve csak röviden emlitem fel, hogy ha méltóztatik megnézni az 1889: VI. t.-czikket és a fogyasztási adókról szóló összes rendelkezéseket — a melyek nálam fel vannak jegyezve, de nem alkalmatlankodom velük — röviden arra a konklúzióra méltóztatnak jutni, hogy a fogyasztási adók területén, a hol körülbelül 28—30 millió korona közt váltakozik évenként a főváros szolgáltatása a 178—180 milliót kitevő állami fogyasztási adók összegéhez képest, — legalább az 1905. és 1906-ik évi statisztikai adatok ezt igazolják — a hol tehát több mint 16°/o-át teszi ki az összes állami fogyasztási adóknak a főváros szolgáltatása — az a rendszer, a mely a fogyasztási adók területén adott pótlékok alakjában kárpótolja a fővárost, egy törvénynyel, gondolom, az 1889: VI. t.-czikkel egyszerre lehetetlenné tette, hogy a főváros a fogyasztási adók fokozatos emelkedésével és a lakosság fokozatos növekedésével ezt a községi alapot kellőleg kihasználhassa. És, t. ház, rövid hat esztendő leforgása alatt, — a mint azt számszerűleg ki tudom mutatni, — a főváros háztartása ezen a területen épen 3 millió koronával károsodott az által, hogy ezt a fogyasztási adót nem tudta kellően kihasználni és értékesíteni. ' De hogy a mérlegről beszéljek, ugy-e-bár 5,898.435 koronát tesz ki az az összeg, a melyet a főváros egyszer s mindenkorra kap ? Megint reá kell mutatnom arra, hogy a pénzügyminiszter úr az az ismert pénzügyminiszter, a ki akkor, a midőn azt mondja, hogy tulajdonképen ajándékot ad, — timeo Danaos — tényleg egy jó üzletet csinál. (Derültség.) T. ház! Az az 5 millió koronácska, a melyet a főváros kap egyszer s mindenkorra, rögtön megtérül — csak méltóztassék ezt a törvényjavaslatot elolvasni — abból a csekély 5 millióból, a mit a t. miniszter úr most a hidalap javára konfiskál, a mely származott a kaszárnyák építésének, s a többinek kérdéséből. A t. pénzügyminiszter úr ma őszintén bevallja, hogy 5 milliónyi hasznot ott zsebrevágott (Derültség.) és énnek folytán ezt ő most felhasználja, azt mondván, hogy miután ez fővárosi vagyonból származott, most én ezt átadom az állam számára egy hid építésére és akkor én fővárosi érdeket szolgálok. (Élénk derültség.) így áll t. képviselőház az a nemzeti ajándék, a melyet a főváros kaja. De nem is elég ám ez az 5 millió. Már előbb mondtam, hogy a füvészkert megszerzésével megint — legkevesebbet mondok — 1 millió k-nyi hasznot biztosított a kormány a törvényjavaslat szerint is az állam számára. De még ez sem elég. A t. pénzügyminiszter úr tovább megy, s azt mondja: Én megcsinálom a Margitszigetet, átveszem füvészkertnek, de azzal a kikötéssel. — ezt olyan csendes, ártatlan dologként mondja (Derültség.) — hogy a fővárosi pénzalap köteles a füvészkertet örök időkre vizzel ellátni. Igyekeztem magamnak adatokat szerezni arra nézve, hogy tulajdonképen mit is jelent ez a csekélység. Azt felelték nekem, hogy az a kérdés, hogy egyes vagy kettős csővezetéki rendszer lesz-e; hogy mennyi vizet fognak ott elhasználni stb. Méltóztatik tudni, hogy egy 36.000 Döl területű füvészkert, egy ily műkert mennyi vizet fogyaszt egy esztendőben? (Mozgás.) ISTem akarok hosszadalmas lenni, de ez megint egy állandó, örök időkre szóló legkevesebb 10—13.000 K. évi kiadást jelent, a mi tőkésítve meghaladja a 200,000 koronát. Csak azt akarom ezzel kimutatni, hogy nem nagy önfeláldozás kell ahhoz, hogy ezt az üzletet ajándék czimén a főváros számára megcsinálják. Daczára ennek azonban hálás köszönettel fogadtam és fogadom ezt is, mert ez bizonyítéka annak, hogy az állam végrevalahára foglalkozik a fővárossal, annak érdekeivel. Üdvösnek és helyesnek tartom a Margitszigetnek örök időkre való biztosítását is. Legyen szabad most rátérnem arra az 1,800.000 koronára, a mely a jövő évekre szólólag állandóan jut majd a fővárosnak. Itt is szolgálok egy kis összehasonlítással, hogy e tekintetben is méltóztassanak tájékozva lenni. Ezt is jószivvel szavazhatja meg mindenki. Az a memorandum, a melyet voltam bátor említeni, kiszámítja, hogy óvenkint több mint öt millió korona az, a mivel az állam által átruházott hatáskörben a főváros olyan kiadásokat teljesít, a melyeket semmiféle államnak törvénye szerint teljesíteni nem tartoznék, egészen eltekintve attól, hogy alig találunk államot a föld kerekségén, a hol egy főváros oly mostohán volna kezelve, mint ez a főváros. Másutt, pl. Berlinben, a hozadék- és a fogyasztási adók át vannak utalva az önkormányzat körébe. Nálunk erről szó sincs. Igaz, hogy ez általánosságban érinti az összes községeket és városokat, de hát nálunk minden köztisztviselő a községi pótadó fizetése alól mentes. Annyira megy ez, hogy a nép rétegeknek épen az a kategóriája, a mely az iskola, a kényelem szempontjából a legtöbb pretenzióval áll elő, egy krajezár községi pótadót nem fizet. Daczára annak azonban, hogy