Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.
Ülésnapok - 1906-369
98 369. országos ülés 1908 november lí-én, szombaton, kérdést és ebből érthet mindenki. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék most megengedni, hogy röviden magával a törvényjavaslattal foglalkozzam. (Halljukf Halljuk!) Ez a törvényjavaslat egy olyan alkotás, a mely Wekerle Sándorra vall. Két férfiú volt, a ki a mi fővárosunk fejlődésére az irányt megadta, az egyik gr. Andrássy Gyula, a másik Wekerle Sándor. (Éljenzés.) Elismeréssel kell adóznunk mindig ott, a hol érdem van. És ebben a tekintetben Wekerle Sándornak hervadhatatlan érdemei vannak. Ö volt az, a ki a Belvárost szabályoztatta, a ki a Belvárost a maga egyszerű, falusias mivoltából kiemelte és világvárosias szint kölcsönzött neki. És ismét Wekerle Sándor ki a főváros nagyarányú fejlődését előmozdítani kivánja. (Helyeslés.) T. képviselőház ! Ki kell jelentenem, hogv meggyőződésem szerint ez a javaslat Wekerle Sándor fővárosi jjolitikájában egyszerűen még csak a bevezető lépés, mert az a főváros kereteinek szabályozását még nem tartalmazza. És ha bekövetkezik, a mint reméljük, hogy bekövetkezik, az ország politikai önállóságának fejlődése, ugy azzal a főváros fejlődésének is lépést kell tartania. Gondoskodnunk kell arról, hogy a főváros, a melynek oly szerencsés földrajzi fekvése van, akkorára, a mikor az a politikai változás bekövetkezik, a melyben én hiszek és bizom, már most lerakhassa jövendő fejlődésének alapjait és kereteit. Ebben a tekintetben ismét Berlin rjéldájára fogok hivatkozni, a hol a város rohamos fejlődése következtében már most elkészitik a programmot arra az időre, ha a városnak 6 millió lakosa lesz, a mely idő különben nincsen olyan nagyon messze. Nekünk sem szabad késlekednünk. A városfejlesztési politikát, a mint az megkezdődik, folytatni kell széles alaj>okon, nem szabad beérni szűk látkörű, kicsinyeskedő intézkedésekkel, mert ennek az volna a következése, hogy minduntalan aprólékosságokkal kellene bíbelődni és minduntalan összeütközések történnének, ugy hogy a múlt hibáit ismét csak nagy munkával és nagy költséggel lehetne reparálni. Nekünk tehát a főváros helyes és nagyarányú fejlesztése szempontjából nem elegendő parcziális fejlesztési tervezet, hanem nagyarányú, hatalmas tervezet kell, arra az időre számítva, a mikor Magyarországnak meglesz az önálló vámterülete, az önálló bankja és a főváros csakugyan királyi székváros lesz. Rá kell most térnem a javaslat egyes intézkedéseire, első sorban a Margitsziget megvételére. (Halljuk ! Halljuk !) Nagy György: Drágán akarják megvenni ! Nagy Dezső: Drágán vagy nem drágán, ez alku dolga. A ki drágának találja, nem fogja elfogadni, a ki megfelelőnek fogja találni, az elfogadja. Ez nem politikai kérdés, nem pártkérdés hanem az egyéni meggyőződés kérdése. Az én felfogásom szerint nem drága, mert a Margitsziget nélkül Budapest nem volna többé Budapest. Nekünk a Margitszigetet biztositanunk kell, hogy ne legyen magánkézben, a mely szabadon rendelkezhetik fölötte, hanem állami és olyan kezekben legyen, a melyek a közérdek szempontjából gondoskodnak róla, hogy az az ország fővárosában páratlanul álló park legyen, a melyre mindannyian büszkeséggel tekinthetünk. Ebből a szempontból a Margitsziget megvételét, ha áldozatokkal járna is, a lehető legnagyobb mértékben helyeslem. A második körülmény vonatkozik az óbudai hidra. Az óbudai hidat illetőleg én megengedem azt, hogy igen szükséges dolog, sőt merem állítani, hogy minden tekintetben oszthatjuk és helyeselhetjük Wekerle Sándor miniszterelnök urnak nagyszabású fővárosfejlesztési konczepczióját. Kétségtelen, hogy végre is Ö-Budát közelebb kell hozni a főváros pesti részéhez és szükséges, hogy azon ellentétes lakásviszonyok, a melyek a pesti és az óbudai rész között fenforognak, bizonyos mérvben kiegyenlítést nyerjenek. Szükséges, t. ház, hogy a Hungária-körut által, a mely az óbudai hid révén a főváros mindkét részét átfogja ölelni, a főváros egy hatalmas külső boulevardra tegyen szert, és ezáltal jövendő fejlődésének alapjai rakassanak le. En tehát ezt a dolgot is örömmel üdvözlöm. Méltóztassanak megengedni, hogy a t. ház és az igen t. miniszterelnök ur figyelmét felhívjam a borárostéri hid kérdésére. Tudom, hogy e tekintetben a miniszterelnök ur, legalább egyelőre, a várakozás álláspontjára helyezkedik. Teljesen méltányolom ezt, de kérem, méltóztassék számításba venni az ellenérveket is. Méltóztassék figyelemmel lenni arra, hogy pl. a Lipótkörutnak folytatását képezi a budai oldalon a Margit-híd és a másik oldalon a belső körút tulaj donképen a Boráros-téren végződik. Ennélfogva a körforgás létrehozása czéljából is szükséges, hogy a borárostéri hid utján a körútnak másik fordulatával összeköttessék. Nem szólnék erről akkor, hogyha ez a hid talán nekimenne egy puszta területnek, — ámbár amerikai városok csinálnak közlekedési vonalakat puszta területre is, mert tudják, hogy azután és annak alapján jön a letelepülés, — de méltóztassék megnézni a budai oldalon, a Lágymányoson folyó ópitkezéseket és látni méltóztatnak, hogy egy hatalmas, gyönyörű városrész fejlődik ottan széj> bérházakkal, nagy lakossággal; ott van a műegyetem is, szóval a fejlődésnek nemcsak minden feltétele megvan, de már kézzelfogható jelei is jelentkeznek. (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) Nem szabad megfeledkezni e kérdés megítélésénél arról, hogy az a hid nem egy puszta területnek menne neki, hanem egy fejlődött városrésznek. Nekünk a főváros fejlődését ebben az irányban elő kell készíteni (ügy van! Ugy van! Elénk helyeslés bal/elől.) és ha milliókat veszünk számításba, fináncziális szempontból is helyes meghozni ezt az áldozatot, mert ezen előrelátható város-fejlesztési politika révén elő