Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-344
344. országos ülés 1908 június 13-án, szombaton 01 bizottságnak; (Helyeslés) és ha a lelkészek és tanítók nagyobb számban vannak a bizottságban, akkor nagyon természetesen kívánatos, hogy annak minél több gyógyszerész tagja legyen. (Helyeslés.) Épen azért indítványozom, hogy a 34. §. 3. kikezdésében a második sorban ezek szavak helyett: »gyógyszerész (illetőleg a községi képviselőtestület által kijelölt gyógyszerész)« tétessék : »gyógyszerészek (illetőleg a községi képviselőtestület által kijelölt gyógyszerészek)«. Ugyanez a módosításom van a 34. § negyedik kikezdésének második sorára vonatkozólag is. Kérem indítványom, illetőleg módosításom elfogadását. (Helyeslés.) Dudits Endre jegyző: Goldis László! Goldis László : T. ház ! Eöviden fogom módosításomat ajánlani, a mely szintén erre a szakaszra vonatkozik, még pedig az egészségügyi bizottság alakítására. Az egészségügyi bizottság alakítására vonatkozólag ez a törvényjavaslat azt rendeli, hogy a körzetekben a vármegye törvényhatósági bizottsága elrendelheti, hogy egészségügyi bizottság alakittassék, tehát nem imperative mondja ki a törvényjavaslat, hogy az egészségügyi bizottság minden körzetben meg is alakítandó. Én azt hiszem, nem lehet indokát találni annak, hogy miért kelljen ezt a törvényhatósági bizottságra rábízni. A mint a törvényjavaslat a közegészségügyi bizottság alakítását a városokra és nagyobb községekre nézve imperative kimondja, nem értem, miért ne lehetne ilyen körzetekre nézve is imperative kimondani azt, hogy azokban is ilyen egészségügyi bizottság alakittassék. Azt hiszem, ennek indoka az, hogy talán attól félt a törvényjavaslat kodifikátora, hogy nem lesznek elég intelligens elemek, a melyekből a bizottságok megalakitandók volnának. Azt hiszem, ez az indok nem áll meg, mert minden községben van tanító, lelkész, minden körzetben van orvos, jegyző, gyógyszerész, így tehát nem képzelhető az országnak oly területe, a hol egyáltalán intelligens emberek nem volnának. Vannak bizonyára a kisebb birtokosok közt is oly értelmes emberek, a kik részt vehetnek a bizottságban. Azért nagyon kérem a t. miniszterelnök urat, mint a belügyminiszter ur képviselőjét és kérem a t. házat, méltóztassék hozzájárulni módosításomhoz, a mely igy szól: »A 34. §. első bekezdésében »külön orvosuk van« szavak után a következő szavak tétessenek : »valamint minden egyes körorvosi körben«. Ugyanezen szakasz második bekezdése egészen hagyassák ki«. Elnök: Szólni senki sem kíván. A tárgyalást befejezettnek nyilvánítom. Az előadó ur nem kíván szólni. A miniszterelnök ur Mván szobai. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. ház! A mi a gyógyszerészeknek nagyobb számban való felvételét illeti, a Buzáth Ferencz t. barátom által kifejtett okoknál fogva hozzájárulok az erre vonatkozó módosításhoz. (Helyeslés.) A mi Goldis László t. képviselő ur módosítását illeti, gyakorlati szempontból ajánlom az eredeti szöveg megtartását, mert egyes körzetekben nagy nehézségekkel járna az egészségügyi bizottság megalakítása, s ezért nem lenne jó, ha ez imperative kimondatnék. Hiszen az egész törvényjavaslatból láthatja t. képviselőtársam, hogy a kormány inteneziója, hogy nemcsak az egyes községekben, de az egyes körökben is legyenek ily bizottságok. Kérem tehát, méltóztassék az eredeti szöveget meghagyni. Az intenczió világos, de ha imperative kimondjuk az intézkedést, akkor a végrehajtás körül nehézségek támadhatnak és esetleg megakadályozzuk azt, hogy később alkalmasabb bizottság alakittassék. Nem lehet egy kaptafára vonni az adminisztrácziót, hanem csak az irányelveket kell kimondani és a szerint kell intézkedni. (Elénk helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyüvánitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, (Zaj)— felteszem a kérdést, méltóztassék vigyázni — méltóztatik-e a 34. §-t változatlanul elfogadni eredeti szövegében, a beadott módosítások mellőzésével: igen, vagy nem ? (Nem !) A t. ház nem fogadja el. Most felteszem a kérdést egyenként a módositványokra. Kérem, méltóztassék Buzáth Ferencz képviselő ur módosítását felolvasni. Zlinszky István jegyző (olvassa). Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e elfogadni Buzáth Ferencz képviselő ur módositását, hogy a gyógyszerész szó helyett gyógyszerészek* vétessék fel ? (Igen!) Ha igen, akkor a szakaszt ezzel a módosítással elfogadottnak nyilvánítom. Kérem most felolvasni Goldis László képviselő ur módosítását. Zlinszky István jegyző (olvassa). Elnök : Kérdem a t. házat, hozzájárul-e Goldis László képviselő ur módosításához, a mely azt czélozza, a mint a rendezett tanácsú városokban lesznek, ugy minden egyes községi körorvosi körben is legyenek egészségügyi bizottságok. Méltóztatnak-e ezt elfogadni, vagy pedig változatlanul a törvényjavaslat szövegét fentartani: igen, vagy nem ? (Igen! Nem!) Méltóztatik-e Goldis László módosítását elfogadni ? (Nem,!) Kimondom tehát, hogy a szakasz Buzáth Ferencz képviselő ur módosításával fogadtatott el. Következik a 35. §. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 35. %-t). Elnök : Változatlanul elfogadtatik. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 36. %-t). Elnök : Változatlanul elfogadtatik. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 37. %-t). Elnök : Változatlanul elfogadtatik. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 38. %-t). Elnök : Változatlanul elfogadtatik. Szent- Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 39. %-t). Elnök : Változatlanul elfogadtatik. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 40. %-t). Elnök : Változatlanul elfogadtatik. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 41. §-í/ Elnök: Változatlanul elfogadtatik. Egyúttal van szerencsém a t. háznak jelenteni, 12*