Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-359

496 359. országos, ülés 1908 Julius 3-án, pénteken. álló felszerelési tárgyak betegek által időközben elfoglaltassanak, s igy épen akkor lehetnek kitéve a betegek az árverés utján kidobásnak, a mit a törvény megenged, a mikor a pihenésre a legnagyobb szükségük lehetne. Minden esetre tiszteletben tartom azt a humánus intenczió t, a mely a törvényben foglaltatik és e szempontból e mentességet részben kiterjeszteni, részben korlátozni óhajtom. Gyógyintézeteknek ugyanis kétféle nemét különböztetjük meg a gyakorlati életben. Elsősorban azt, a melynél az intenczió kizárólag a gyógyításban merül ki, másodszor pedig a gyógyintézeteknek azt a nemét, a hol e mellett az intenczió mellett bizonyos üzleti szellem, érdekeltség is annyira kidomborodik, hogy tulajdonképen azon gyógyintézeteket üzleti vállalkozásnak lehet nevezni. E különbözőséget maga a tételes törvényhozás is felállítani látszik. Hiszen az 1876 : XIV. t.-cz. 56. és 57. §-aiban — a közegészségügyről szóló törvényczikk — különbséget tesz a közkórház és közgyógyintézet, valamint azon magánkórház és magángyógyintézetek közt, a melyek a közkórház jeléggel felruházva vannak egyfelől, és másfelől a kizárólag magánkórházak és magángyógyintézetek közt. Ezen különbözőség mintegy egyenesen ráutal azon különbségre, hogy azok a közkórházak és azok a magánkórházak és gyógyintézetek, a melyek a közkórházi jelleget megszerezték, mintegy kizárólag csak gyógyitási czélra vannak berendezve, mig azon magánkórházaknál — a melyeknek a törvény szintén jogot ad, hogy a közkórházi jelleget megszerezzék, de e jogosultsággal nem éltek — a mentesség teljes kiterjesztését nem igényelhető üzletszerűséget ismerjük fel. Ezek a status quo-nál további mentességet nem igényelhetnek. Én tehát inditványozom, hogy a 2. §. 9. pontjának kihagyásával ennek idejére a következő uj szöveg fogadtassák el: »9. a közkórházak és közgyógyintézetek, valamint a közkórházi jelleggel felruházott magánkórházak és magángyógyintézetek felszerelése*. Szent-Királyi Zoltán jegyző : Mezőíi Vilmos; Mezőfi Vilmos: T. ház! Ennek az igen helyes és igen üdvös törvényjavaslatnak, a melyet melegen üdvözlök, s a melynek általános tárgyalása során csak azért nem szólaltam fel, hogy a magam felszólalásával se húzzam a törvényjavaslat életbeléptetését, részletes tárgyalása során leszek bátor néhány tiszteletteljes niódositást benyújtani. A. törvényjavaslat 2. §-a részletesen felsorolja azokat az eszközöket és felszereléseket, a melyek a végrehajtás alól mentesek. A 7. bekezdés részletesen elmondja, hogy le nem foglalhatók a tisztviselőknek, hivatalnokoknak, lelkészeknek, tanároknak és tanitóknak, közjegyzőknek, ügyvédeknek, orvosoknak, mérnököknek, íróknak, művészeknek és általában tudományos I vagy művészi hivatáskörben működő személyeknek, valamint szülésznőknek hivatásuk gyakorlásához szükséges könyvei, iratai, mintái, műszerei, segédeszközei. Azt hiszem, e felsorolásból, gondolom nem készakarva, talán azért maradt ki a hírlapíró szó, mert a közvélemény ma is még ugy tartja, hogy az iró és hírlapíró fogalma azonos. Én tisztában vagyok azzal, hogy a közhit azt tartja, hogy az iró hivatást gyakorol, a hírlapíró pedig csak foglalkozást űz. Én azonban nem osztom e felfogást, mert én hivatásos munkának tartom mind az iró, mind a hirlapiró munkáját. Az a hirlapiró, a ki nemes, igazi, nagy eszmékért száll sikra, mintegy oktatja az ország közvéleményét és szomorít népoktatási viszonyainknál fogva, úgyszólván oktatói hivatást tölt be: ez a hirlapiró nem foglalkozást, hanem hivatást folytat. A közhit mégis azt tartja, hogy más az iró, más a hirlapiró és ugy, a hogy ez a szakasz meg van konczipiálva, a közhitnek és — a kik elsősorban jönnek tekintetbe — az adóvégrehajtóknak igazuk lesz. Mert az íróknak lehet, hogy vannak segédeszközeik, de nem szükséges, hogy legyenek; lehet valaki idegen segédeszköz nélkül is iró, a ki leirja azt, a mit a géniusz szivébe, elméjébe oltott. De hirlapiró csak az lehet, a kinek segédeszközei, lexikonja, tudományos könyvei, napi kérdésekben tájékoztató művei vannak; a kinek esetleg irógepe is van, a melynek segélyével irja czikkeit. Én tehát szükségesnek tartom, hogy a 7. §-ban foglalt mentességek a hirlapirőra is kiterjesztessenek. Azt különben, hogy a közhit csakugyan különbséget tesz iró és hirlapiró közt, a statisztika is igazolja. A budapesti czim és lakjegyzék külön sorolja fel az Írókat és hirlapirőkat. De különbséget tesznek maguk az irók és hírlapírók is, mert van külön irói segélyegylet és vannak külön hírlapírói körök. Szóval kétségtelen, hogy ha mi e szakaszt ugy szövegezzük, hogy a hirlapirót külön nem emeljük ki, akkor az adóvégrehajtók ugy fognak disztingválni, hogy ez nem iró, hanem hirlapiró, tehát elvihetjük az utolsó könyvét, minden ingóságát, mert ezt a törvény nem tiltja. A hírlapíróval különben is mostohán bánik e törvényjavaslat, mert a hol kimondja, hogy bizonyos összegig a tisztviselő, az alkalmazott fizetése le nem foglalható, ott a hírlapíróról szó sincs. Kelemen Samu: Az is alkalmazott! Mezöfi Vilmos: Örvendeni fogok, ha az igazságügyminiszter ur a hirlapirót, mint alkalmazottat fogja felfogni, a kit szintén véd a törvényjavaslat; de akkor védje ennél a szakasznál is és mondja ki, hogy a hirlapiró hivatásához- szükséges könyvek, iratok, stb. szintén nem foglalhatók le, már azon oknál fogva sem, I a mi nyilvánvaló, hogy a hirlapiróknak van